Győr és környéke

2016.11.05. 11:50

Kék virágdal Zalánnak, a szemdaganatos győrasszonyfai kisfiúnak

Csütörtökön mutatta be a Gryllus kiadó azt a klipet, aminek dalát Pintér László Zalánnak, győrasszonyfai kisfiúnak írta a Belvárosi Betyárok együttes alapítója, Váray László. A kis Zalánról olvashattak korábban, sajnos szemdaganata harmadszor is kiújult a nyáron.

Laczó Balázs

 „Nézd, mi vár ott, ültess virágot, talán kéket, láss világot, kis Zalán" – így szól az a többrétegű és -jelentésű dal, amit a szemdaganattal küzdő kis Zalánnak írtak. A szerző a Belvárosi Betyárok nevű győri együttes, s akihez szól, az a 2013-ban bemutatott kisfiú, aki még csak 3,5 éves, de hat felnőttnek sok lenne, amin már keresztülment. Szüleivel és három nagyobb testvérével ugyanabban a szociális bérlakásban él, amit a győrasszonyfai önkormányzattól kaptak, jövő nyárra azonban már tágasabb, saját otthonba költözhetnek, ahol a szigorú higiéniának kiszolgáltatott kisfiú is egyedül alhat, nem ötödmagával. 

 

Édesapja kezében is nagyokat kacag Zalán, senki nem mondaná meg róla, hogy 55 altatáson és 34 műtéten van túl. Fotó: H. Baranyai Edina

Édesapja kezében is nagyokat kacag Zalán, senki nem mondaná meg róla, hogy 55 altatáson és 34 műtéten van túl. Fotó: H. Baranyai Edina


A kis Zalán számára egy nátha is veszélyt rejt, ezért nem mehet még óvodába. Ha daganatot fedeznek fel nála, akkor a legenyhébb betegség is életveszélyes, mert nem altatható, s így nem műthető. 


Új lakásukról beszélünk Pintér Enikővel és Pintér Lászlóval. Erre az építőkockáival dolgozó Zalán felkurjant: „Nekem csúszdás szobám lesz!" Pedig úgy tűnt, mintha nem figyelte volna a felnőttek társalgását. „Melyik a jó szemed?" – kérdezi anyukája, mire a balt letakarja és a szabadon maradt jó szemével „látja anyát". Utána a másikat takarja el – élvezi a játékot – és arra a kérdésre, hogy „Mit látsz?" örömmel közli: „Most nagyon mindent látok." Pedig csak annyi biztos, hogy egészségesebb jobb szeme segítségével is pontosan nyúl a tárgyakért s nem bukik orra, amikor a szívből utált szemtapaszt ragasztják a jó szemére. De hogy pontosan mennyit lát az általunk ismert világból, azt csak ő tudja.


Két hónapos korában fedezték fel nála a kétoldali multiplex retinoblastomát, mindkét szemében több daganat volt, majd több mint egy év után a régi helyén kiújult, s most a nyáron újra. A rákos sejteket lefagyasztják, ami – sajnos a szülők jól tudják – csak az aktivitásukat szünteti meg, de hogy meddig, azt nem tudni.


– A legnehezebb számára a tű és a szemcsepp, úgy kell hármunknak lefogni. Az altatás után is rossz, mert fáj a szeme. A legutóbbi vizsgálatkor mind a háromból kijutott szegénynek, ráadásul fél kilencre hívtak be az MR-re és csak fél háromkor jutottunk be, ötig nem ehetett. Otthon vidám, nem hiszik el, hogy valami baja van, imádja a fiús játékokat, a legót, a darut, a tűzoltókocsit – mondja Enikő. – Ezért is szervezett a párom a születésnapjára tűzoltókat és rendőröket, mert megfogadtuk, hogy minden születésnapja, amit velünk tölthet, nagyobb szabású lesz, mint az előző. Megérdemli, hatalmas teljesítmény tőle minden év, amit végigcsinál. Harmincnégy műtéten és ötvenöt altatáson van túl – mondja az édesanya. 

 

  Zalán  kis helyen is jól érzi magát, imád például a tolóajtós szekrényből kukucskálni. Fotó: H. Baranyai Edina

Zalán kis helyen is jól érzi magát, imád például a tolóajtós szekrényből kukucskálni. Fotó: H. Baranyai Edina

– Számunkra pedig az a legnehezebb, hogy mindentől félünk, mert csak azt tudjuk, hogy ötvenéves koráig ötven százalék az esélye annak, hogy másodlagos daganat nő a szervezetében. A klinikán több gyereket is látunk, akinek kivették mind a két szemgolyóját. Ha ezt tennék vele, nem kellene tartani az új szemdaganattól. De ezt nem tehetjük. Viszont ha fáj valamije, rettegve hívom az orvost, mint a múltkor is, amikor Zalán a lábára panaszkodott. Aztán kiderült, hogy csak kinőtte a cipőjét.


A kisfiú sorsa megérintette a győri zenekart, amelynek alapítója, Váray László Benedek egy dallal próbált segíteni. A felnőttes gyermekdalok zenekara – a Belvárosi Betyárok – klipet készített a dalból, s ezt holnap bemutatja a zenekar első nagylemezét is kiadó Gryllus cég Budapesten. A nagylemezen szerepel az ominózus dal, a „Láss világot".

 



– Egy közös baráttól ismertük meg Zalánék történetét és az édesanya által vezetett blogot. Segélykoncertet rendeztek részükre és erre született a „Láss világot" című dal, amire kampány épül, s bízunk benne, hogy a közönséget megszólítva segítségére leszünk a családnak. Jólesett, amit az édesanya mondott tavaly a dalszöveg hallatán, hogy meglepte ez a sor: „találj kéket". Zalán imádja a kék színt. S azt mondta, hogy erre azért érezhettünk rá, mert szívből jött a dal – mesélte Váray László Benedek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!