Győr és környéke

2018.02.19. 17:58

Kassai Viktor Győrben perli Lipták Zoltánt, aki rasszizmussal vádolja a játékvezetőt

Úgy néz ki, hogy hamarosan a Győri Törvényszéken fogják egymással szembesíteni Kassai Viktort és Lipták Zoltánt, Lipták ugyanis korábban rasszista kijelentéssel vádolta a nemzetközileg ismert játékvezetőt. Kassai hétfőn itt volt a kezdődő peren, szerinte nem mondott semmi rasszistát.

Laczó Balázs

Ha már az ominózus kijelentés bírósági jegyzőkönyvbe került, akkor a mi nyomdafestékünknek is el kell tűrni.


Tehát Lipták Zoltán válogatott labdarúgó azt állította az ellene irányuló kereset szerint, hogy Kassai Viktor „lenegrózta" a kameruni játékost, Patrick Mevoungou-t, aki egyébként a Győri ETO-ban is játszott korábban. A mondat pedig így hangzott volna: „Shut up (kussolj) negró, fa....ó g...i vagy." Kassai Viktor szerint ez valótlan, s ezért személyiségjogi pert indított a Diósgyőr védőjeként játszó Lipták ellen.


A szurkolók közt sokáig beszédtémával szolgált maga az előzmény: tavaly a Vasas-Diósgyőr meccsen Lipták Zoltán belemarkolt Félix Burmeister heréibe, amit a bíró piros lappal honorált. „Megláttam a piros lapot és leszállt a lilaköd..." – nyilatkozta később a focista, aki nem hagyta le azonnal a pályát az április 29-i meccsen, hanem fenyegetően indult Kassai felé, sértegette is. Az MLSZ fegyelmi bizottsága megbüntette ezért, s a tárgyalás jegyzőkönyvét írta volna épp alá a szintén meghallgatott Kassai Viktor, amikor látta: mit állít róla a játékos. Mivel Liptáknak győri a bejegyzett lakcíme, a Miskolci Törvényszékről az ügy idekerült.

„Sem ilyet, sem más rasszista kijelentést nem tettem" – szögezte le hétfőn a jó hírnevének megsértése miatt perlő futballbíró, aki azt kéri: állapítsák meg a jogsértést és Lipták Zoltán fizessen neki 500 ezer forint sérelemdíjat. 


Dr. Megyes Géza törvényszéki bíró kérdésére Kassai Viktor elmondta, hogy a mérkőzésről hangfelvétel készül egy zárt láncú kommunikációs rendszer-eszközzel, amit a mérkőzés előtt a bírók és partjelzők kötelesek felhelyezni. Ezt csak a meccs után vehetik le, a felvételt pedig feltöltik az MLSZ szerverére. Ha a vaskos kijelentés elhangzott volna, az kiderül. 


Lipták személyesen nem volt jelen a peren, jogi képviselője viszont kijelentette: ügyfele ezt a rasszista kijelentést nem saját fülével hallotta, hanem játékostársától, és így is adta elő a fegyelmi tárgyaláson. Nem mondott hát valótlant, Kassai Viktor pedig – hangsúlyozta az alperesi képviselő – közszereplő.


A játékvezető ügyvédje azonban felolvasta a jegyzőkönyv sorait, amiből az olvasható ki: Lipták igenis tényként fogalmazta meg vádját a profi játékvezetőről, ezért indítványozták, hogy a jegyzőkönyvet a bíróság kérje be az MLSZ-től. A másik fél viszont amellett kardoskodik, hogy a fegyelmi tárgyalásról nem is szó szerinti jegyzőkönyv készül, kérjék hát ki a mellékleteként becsatolt „Mevoungou-féle" nyilatkozatot is.


A hangfelvétel beszerzését viszont sem Kassai nem indítványozta, sem az alperesi képviselő, akinek ez a hatáskörébe tartozott volna a bíró külön felhívása szerint. Lipták ügyvédje közölte: még nem él a lehetőséggel, először Mevoungou-t szeretné idehívni, aki állítólag a rasszista kijelentésről mesélt. A bíróság be is idézi őt Felcsútról, így legközelebb itt lesz ő, Lipták Zoltán és Kassai Viktor. Ha pedig az ellenmondást nem sikerül elsőre feloldani – amire jó az esély –, akkor szembesítik a feleket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!