Győr és környéke

2019.01.15. 08:17

Kamarai évköszöntő Győrben - Innováció nélkül ma már nincs siker

Kihívás, innováció, digitalizáció - ezek a szavak minden előadótól elhangzottak tegnap a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara évköszöntő rendezvényén.

Somodi Géza

A házigazda, [namelink name="Pintér-Péntek Imre"] kamarai elnök köszöntötte a telt házas rendezvény résztvevőit. Legnagyobb kihívásként a munkaerőhiányt és az egyre szaporodó székhelyáthelyezéseket (Szlovákiába, Ausztriába) említette. Kijelentette, az ösztönös vállalatvezetés ideje lejárt, innováció, a hozzáadott érték növelése nélkül ma nem maradhat talpon vállalkozás.


[namelink name="Borkai Zsolt"] polgármester a város gazdaságélénkítő intézkedéseiről beszélt. Kiemelte az iparűzési adó csökkentését, s azt, hogy ennek dacára sem csökkent az onnan származó bevétel. Hozzátette, ezt a bevételt a gazdaságot élénkítő fejlesztésekre fordítják. Például egy másik kihívás, a közlekedés intenzitásának növekedése ellensúlyozására. Azaz új utak és parkolóházak építésére.

 Kamarai évadnyitó – A jelentős érdeklődés ezúttal sem maradt el. Fotó: B. A.


[namelink name="Nagy István"] országgyűlési képviselő, agrárminiszter előadását jelenlétének indoklásával kezdte. "Azért jöttem, hogy szövetségeseket keressek és találjak. Mert az agráriumot ugyanazok a kihívások érintik, mint az ipart. De az arra adandó választ az agrárium önmaga nem képes megadni. Azokra önök tudnak válasz adni" – fordult a kamara tagjai felé. Azt ígérte, hogy ez az év az agráriumban a beruházások éve lesz. Olyan technológiai, infrastrukturális fejlesztés küszöbén áll az ágazat, amely rendkívüli lehetőségeket rejt.


[namelink name="Kara Ákos"] országgyűlési képviselő, az innovációs és technológiai minisztérium államtitkára megemlítette a kormányzat hosszú távú célját, azaz Magyarország 2030-ra Európa öt legélhetőbb országa közé akar kerülni. Az emberek életminőségének javítását pedig a hazai tulajdonú vállalkozások hozzáadott értékének növelésével kívánják elérni. A tárca ennek segítésére számos programot indít.


Dr. [namelink name="Parragh László"], az országos kamara elnöke előadásának középpontjában is a digitalizáció állt. A fejlődés kulcsaként említette, hogy minden érintettel meg kell értetni a mai gazdaságot érintő kulcsszavak jelentését és jelentőségét. Ilyen az 5G, a mesterséges intelligencia, az infokommunikációs technológia vagy az ipar 4.0. Ezek megismerése és alkalmazása ma nélkülözhetetlen a globális gazdasági versenyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!