Győr és környéke

2019.03.08. 09:49

Jobbik a választásról Győrben

Biztonságos Európát, szabad Magyarországot címmel fogalmazta meg a Jobbik az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos programját.

kisalfold.hu

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese és frakcióvezetője a párt csütörtökön Győrött tartott sajtótájékoztatóján elmondta: európai megoldást szeretnének az illegális migrációval szemben. A Jobbik szerint az áradatot a kerítés mellett ütőképes határőrség felállításával és az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, a Frontex bevonásával lehetne Európa határánál megállítani. Ehhez az unió valamennyi tagállamának hozzá kellene járulni. A Jobbik programjában továbbra is szerepel a közel egymilliós elvándorlás megállítása, ehhez hosszú távú célként a bérunió, a tehetségre és tudásra épített bérfelzárkóztatás lehet a hatékony eszköz, valamint a tudásalapú gazdaságpolitika. A Jobbik európai parlamenti választási programjában kiáll a határon túli magyarság jogaiért, valamint mielőbbi autonómiájukért. Elhangzott, hogy a kampány során a párt kizárólag szakmai alapú vitákat szeretne és nem vesznek részt semmiféle pártösszefogásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!