''Intelligens'' falu lett Rábapatona

Rábapatonán olyan új technológiájú internethálózatot adtak át, amilyen ebben a méretben, illetve üzemszerűen még országszerte sem működik.

Száz meghívót küldött szét a Győr környéki polgármestereknek az Int-air.net Kft. és a Szintézis Zrt., Rábapatonára invitálva őket, ahol csütörtökön teljesen új rendszerű internethálózatot adtak át. Kár, hogy csak tízen-tizenöten éltek a lehetőséggel, pedig minden községben egyre többen sürgetik a ma már sok tekintetben nélkülözhetetlen világhálót, ámde megoldási ígéretet vajmi keveset kapnak…

Önszerveződő rendszer

Az Int-air.net Rábapatonán 2004 óta van jelen mikrohullámú internetes lehetőségével. Százötven az előfizető a községben, legalább még százan lennének, csakhogy az eddigi rendszer nem bír többet. Mint a cég ügyvezetője, Brandhuber András elmondta, a bővítgetés helyett egy teljesen új, úgynevezett MESH-rendszer kiépítése mellett döntöttek. Ennek nagy előnye, hogy nem kell az előfizetőnek közvetlen rálátásának lenni a központ antennájára, ami eddig sok bekötés akadálya is volt. A MESH-hálózat több (Rábapatonán nyolc) bázisállomásból áll, ráadásul ezek önszervezők, ha az egyik elromlik, automatikusan másik veszi át a funkcióját.

A rendszer számos funkcióra alkalmas, azaz lehetőséget teremt az „intelligens” település létrehozására. Nincs helyhez kötöttség, a patonaiak egy laptoppal a kezükben akár a Rába-parton is netezhetnek. Vagy a községbe látogatók ugyanígy, akár a szükséges kódot tartalmazó kártyával, amit az önkormányzat kiadhat. Rá lehet kötni térfigyelő kamerákat, leolvashatók az erre alkalmas mérőórák, működtethetők más rendszerek.

Egy községnek a rendszer kiépítése (a mikrohullámú gerinc megteremtésével együtt) körülbelül ötmillió forintjába kerül. Ez még jelentősen csökkenthető. Ahogy dr. Mohos Antal, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tagja elmondta: ősztől lesz pályázati lehetőség, a fejlesztés teljes költségének 90 százaléka nyerhető el, s csak tíz százalék az önrész. Azonban még ezt sem kell feltétlenül kifizetni.

Szabó István, a Szintézis Zrt. vezérigazgatója elmondta, nemcsak az igények fogadását vállalják, hanem segítenek a pályázat elkészítésében, sőt, az önrészt is kifizetik az önkormányzat helyett. Az egyébként már biztos, hogy a következő ilyen rendszer rövidesen Ikrényben, majd Nagyszentjánoson lép működésbe. Kérdésre válaszolva elhangzott: egy-egy település esetében kb. harminc-ötven előfizető elég ahhoz, hogy a rendszer gazdaságosan működtethető, magyarán megépíthető legyen. Az Int-air.net egyébként 72-féle(!) internetcsomagot kínál az előfizetőknek.

A diákoknak ingyen lesz

A rábapatonaiak érthetően örülnek a lehetőségnek. Jutasi Kálmán polgármester ráadásul még hozzáteszi: választási ígéretéhez híven a ciklus végéig megteremtik a lehetőséget, hogy a patonai diákok (általános vagy középiskolások) ingyen jussanak internethez, hiszen az ma már legalább annyira fontos, mint egy tankönyv.

Dr. Ottófi Rudolf győri alpolgármester (a megyeszékhelyet képviselve a kistérségi társulásban) egyebek között arról szólt, hogy a Győrött kiépülő térinformatikai rendszerhez ezzel a most bemutatott megoldással is csatlakozhatnak a települések. Szólt arról, új lendületet vesz a „Digitális város” program, ennek a nyáron már látható eredményei is lesznek.

Jutasi Ferenc

Gyász
„Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, örök álmát őrizze béke és nyugalom. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOLLA LÁSZLÓ életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. 11. 15-én, pénteken 14 órakor lesz a sokorópátkai temetőben. Előtte, 13.15 órakor engesztelő gyászmise a helyi templomban lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el, aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk, apósunk, nagypapánk, dédnagypapánk, ismerősünk és rokonunk, ORBÁN ISTVÁN (Ferenc Pista) életének 93. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 15-én, pénteken 14 órakor lesz a csapodi temetőben. Előtte, 13.30 órakor engesztelő gyászmise a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
„Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el. Aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜZI JÓZSEF 57 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. november 14-én 14 órakor lesz az osli temetőben. Előtte, 13.15 órakor engesztelő szentmisét mondatunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájdalomtól lesújtva tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, bátyám, vejem, nagybátyánk, sógorunk, barátunk és ismerősünk, HURTIK IMRE életének 65. évében tragikus hirtelenséggel itt hagyott minket. Temetése 2019. 11. 15-én 15 órakor a szabadhegyi új köztemetőben lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy REIDER JÓZSEF életének 65. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 15-én 11 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. Kérjük mindazokat, akik utolsó útjára elkísérik, hogy egy szál virággal emlékezzenek. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHŐBERL LAJOSNÉ szül. Széll Mária 2019. november 5-én, életének 97. évében csendesen elhunyt. Temetése november 14-én 13 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben, katolikus szertartás szerint. Ezúton köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik SOÓS GYULA temetésén megjelentek, és sírjára az emlékezés virágait elhelyezték. Gyászoló család, Rábakecöl
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÜSKE ROZÁLIA 75 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 15-én, pénteken 14 órakor lesz a győrújfalui temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA BÉLÁNÉ szül. Pleier Éva életének 89. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. november 14-én, csütörtökön 12 órakor lesz a pinnyédi temetőben. Előtte, 11.15 órakor engesztelő szentmisét tartunk a pinnyédi katolikus templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, testvérünk és rokonunk, KALLA SÁNDORNÉ szül. Kelemen Margit életének 65. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. november 15-én, pénteken 12 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik búcsúztatásán részt vesznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk drága unokatestvérünk NÉMETH KATALIN volt lázi lakos halálának 5. évfordulóján. Csendesen elmentél, mint a lenyugvó nap. Szívünkben élsz s örökre ott maradsz. Szerető unokatestvéreid: Pityu, Dezső és családjaik
Fájó szívvel emlékezünk TÁLOS KÁROLY halálának 4. évfordulójára. A Te szíved már nem fáj, a miénk vérzik, A fájdalmat a szeretteid érzik. Segítő szavad örökké halljuk, Dolgos kezed mindig érezzük, Könnyes szemmel a sírodat nézzük. Szerető feleséged és gyermekeid
Fájó szívvel gondolunk Rád, 2 éve, hogy nem vagy velünk. NYESŐ ZOLTÁNNÉ Szilvágyi Marianna halálának 2. évfordulójára. „Elmentél, pedig sok dolgod lett volna még, megtölteni szépséggel a családod életét. Elmentél, és veled együtt a remény, de lelkünk egy darabja utadon elkísér. Veled vagyunk most is, Te pedig velünk vagy, mert szeretetünk irántad oly végtelenül nagy. Szerető szülei és családja
Hálás szívvel mondok köszönetet a Kazinczy Ferenc Gimnázium 1984-ben végzett IV./A osztályának amiért gyermekem FODOR TAMÁS sírján érettségi találkozójuk 35. évfordulóján az emlékezés koszúját elhelyezték. Édesanyja
Soha el nem múló szeretettel emlékezem fiamra, ASZTALOS RÓBERT ZOLTÁN halálának 1. évfordulóján Üres az udvar, a ház, hiába várunk, nem jössz haza már. Eltűnt az élet, csak az emlék marad, szívünkben érted fájó könny fakad. Mindig egy célod volt, a családodért élni, ezt a kegyetlen halál tudta csak széttépni. Elfeledni Téged nem lehet, csak letörölni az érted hulló könnyeket. Szerető Édesanyád, húgaid: Erzsi, Zsuzsi, öcséd: Jani és családjaik