Győr és környéke

2019.04.13. 15:58

Húsvét előtt - A tavalyinál is jobb számokra számítanak a kereskedők

A karácsonyi után a húsvéti időszak hozza a legnagyobb forgalmat a kereskedelemben. Idén bővülést várnak a szakemberek.

Hancz Gábor

20–25 százalék – Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója szerint ennyivel hoz nagyobb forgalmat a húsvét hónapja az átlagosnál, de a bővülés az ünnep előtti másfél tben az 50 százalékot is meghaladhatja. „A kereslet a minőségi termékek irányába tolódott el. A bevonómasszából készült édességek sok üzletben már nem is kaphatók, annyira nem keresik azokat a vásárlók. A valódi csokifigurák a kelendők" – mondta.

A győri Csillag Jenőnének négy unokájára és egy dédunokájára is gondolnia kell húsvét előtt. Fotó: H. Baranyai Edina

„A minőségi termékek kerültek előtérbe az elmúlt években a sonkáknál is, amelyeknél a hagyományos érlelésűek sokkal népszerűbbek, mint a gyorspácoltak" – hangsúlyozta érdeklődésünkre Fodor Attila. A CBA kommunikációs igazgatója hozzátette: ilyenkor a füstölt húsféleségek, a tojások, a csokik és a zöldségek-gyümölcsök forgalma ugrik meg a leginkább, s ezek ára szinte egyáltalán nem emelkedett tavaly óta.


Hasonló, nagyjából 50 százalékos húsvét előtti forgalombővüléssel számol a Tesco, amely a Kisalföld kérdésére hozzátette: a növekedés az ünnephez közeledve folyamatos, s a csúcspontot az utolsó hét jelenti. Eleinte a száraz áru iránti kereslet nő meg, majd a friss áru is az átlagnál jobban fogy. Az áruházlánc várakozása szerint négymillió figurás édességet és 15–16 millió tojást értékesítenek a mostani időszakban. Ugyancsak sok fogy sonkából, kalácsból és tormából. Az egy évben eladott füstölt áruk felét ilyenkor adják el. „A kereskedelemben a karácsony után a húsvét a második legnagyobb forgalmú periódus az esztendőben" – hangsúlyozta a Tesco.

A tényői Gergely Lauretta négyéves gyermekének nézegetett csokikat húsvétra tegnap. Fotó: H. Baranyai Edina

A tényői Gergely Lauretta négyéves gyermekének nézegetett csokikat húsvétra tegnap. Fotó: H. Baranyai Edina


Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára lapunknak kifejtette: a január-februári időszakhoz képest a március és az április a tapasztalatok szerint legalább 100–100 milliárd forintos bővülést hoz a kereskedelmi forgalomban, amihez a húsvét – attól függően, hogy mikorra esik – további 50–60 milliárdot tesz hozzá. Ez a plusz elsősorban az élelmiszerüzletekben csapódik le, hiszen az ünnephez kapcsolódóan ezen termékek iránt ugrik meg elsősorban a kereslet, de azért a gyerekeknek vásárolt ajándékok is számítanak, még ha jóval kisebb mértékben is, mint az adventi időszakban. „A kiskereskedelmi forgalom három éve nő, csakúgy, mint a bérek, azaz a vásárlóerő egyre magasabb – magyarázta. – Emiatt az idei húsvéti költés meghaladja majd a tavalyit."

Mitől függ, hogy mikor van húsvét?

Húsvét minden évben a tavaszi nap-éj egyenlőség (március 21.) utáni első holdtöltét követő vasárnapon van, emiatt március 22. és április 25. között 35 különböző napra eshet. Az idei ünnep április 21-én lesz, amire legutóbb 1957-ben volt, legközelebb pedig 2030-ban lesz példa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!