Győr és környéke

2018.12.08. 08:58

Hurrá! Bagolybusz startol Győrben - egy évtizedet vártunk erre

A december 9-től életbe lépő győri helyi buszmenetrend alapvetően kisebb korrekciókat tartalmaz, de van egy pontja, amire sokan felkapják a fejüket: állandó éjszakai járat indul a kisalföldi megyeszékhelyen hétvégenként. A bagolybuszra egy évtizedet vártunk Győrben. Most szombatról vasárnapra virradóan végre útnak indul az első.

Szeghalmi Balázs

2008 óta az Európai Mobilitási Hét keretein belül egyetlen szombat éjszaka erejéig közlekedtek bagolyjáratok a városban. Most ősszel ez már a 11. alkalom volt. Ahogy teltek az évek, úgy silányultak az éjszakai járatok buszrajongók attrakciójává. Komoly összeget senki nem tett volna arra, hogy bagolybusszal egyszer a hivatalos győri helyi menetrendben találkozunk.

Az idei Európai Mobilitási Hét keretén belül szervezett, "Jövőműhely" célja az volt, hogy a győriek elmondhassák véleményüket a város közlekedéséről és az annak javítását célzó tervekről. A résztvevők kiemelt feladatként jelölték meg a közösségi közlekedés fejlesztését. Riport itt.

Más nagyvárosokban beváltak


Pedig a koncepció egy évtizede is remeknek tűnt. A cél az volt, hogy a buliból hazainduló fiatalok ne üljenek volán mögé, ne méregdrága taxival vagy gyalogosan induljanak haza szórakozás után, hanem tömegközlekedéssel. Ahogy erre több magyar nagyvárosban – Budapesten, Miskolcon, Pécsett – jól működő példa van.


"Annak idején a VEKE kezdeményezte, hogy Győrben is legyenek éjszakai buszjáratok. Több halálos diszkóbaleset után a politikai döntéshozók hajlandóságot mutattak arra, hogy foglalkozzanak a problémával" – nyilatkozta pár éve Dorner Lajos, a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület) elnöke. De aztán a kezdeti érdeklődés elült Győrben, miközben a fiatalok éjszakai hazajutásának problémája velünk maradt. A járatok pedig népszerűek: Budapesten a duplájára nőtt az éjszakai járatok száma a kezdeti időkhöz képest, míg Miskolcon óránként indulnak bagolybuszok éjfél után.


Ráadásul nem csak a bulizó fiatalok térhetnek haza az éjszakai járattal. Az Európai Mobilitási Hét idején szervezett tesztéjszakákon átlagosan 200-an vették igénybe a bagolybuszokat Győrben, de ettől függetlenül a győri népszerűsítésükkel biztosan foglalkozni kell. Hogy milyen módon, jó kérdés. Az ÉNYKK-nak például nincs hivatalos oldala a közösségi médiában.

 

Bagoly a lapon: pénteken helyezték ki az éjszakai járat hivatalos menetrendjét Győrben.

Bagoly a lapon: pénteken helyezték ki az éjszakai járat hivatalos menetrendjét Győrben.

Az új győri menetrendről ide kattintva olvashatnak bővebben.

 

Azokban a hazai nagyvárosokban, ahol közlekednek a bagolybuszok, javultak az éjszakai balesetek statisztikái. Fotó: Zátonyi Gergely (Győribuszok.hu)

Azokban a hazai nagyvárosokban, ahol közlekednek a bagolybuszok, javultak az éjszakai balesetek statisztikái. Felvételünk az idei Európai Mobilitási Hét alatt készült, Győr első hivatalos bagolybusza nem fog közlekedni Bácsa irányába, hanem csak a legnépesebb lakótelepek felé. Fotó: Zátonyi Gergely (Győribuszok.hu)


Éjszakai vonattal kezdődött


"Az állandó éjszakai járat indítására a helyi-helyközi buszok integrációja adott lehetőséget. Mivel a MÁV új menetrendjében december 9-től Győrig közlekedteti a Budapest-Déli pályaudvarról 23.20 órakor induló S10-es személyvonatát, az Innovációs és Technológiai Minisztérium engedélyezte társaságunknak, hogy szabad- és munkaszüneti napokon az éjszakai vonathoz csatlakozó, helyközi buszjáratot indítsunk" – kezdte Hegedüs-Kuti Piroska, az ÉNYKK kommunikációs csoportvezetője.

 

A győriek éveken át nem tudtak hazajönni vonattal a fővárosból hosszúra nyúlt színházi este, koncert után. Most ez szerencsére változik a Budapest-Déli pályaudvarról 23.20 órakor induló S10-es személyvonat révén, sőt, utána még bagolybuszra is fel lehet szállni. Fotó: Kisalföld-archívum

A győriek éveken át nem tudtak hazajönni vonattal a fővárosból hosszúra nyúlt színházi este, koncert után. Most ez szerencsére változik a Budapest-Déli pályaudvarról 23.20 órakor induló S10-es személyvonat révén, sőt, utána még bagolybuszra is fel lehet szállni. Fotó: Kisalföld-archívum


A 900-as jelzéssel ellátott éjszakai járat Győr legnépesebb "szomszédja", Győrújbarát felé indul 1 óra 20 perckor. Közben érinti a város legnagyobb lakótelepeit (Adyvárost, Marcalvárost) és Ménfőcsanakot is. Fontos tudni, hogy az említett S10-es vonat legfeljebb 30 perces késése esetén a busz is később indul, vagyis megvárja a vonatról átszállókat.


Az éjszakai buszjárat csak abban az esetben indul el, ha a győri központi autóbusz-állomáson felszálló utas jelentkezik az információs ablaknál. A bagolybusz a 23. kocsiállásáról startol, s csak addig közlekedik, ameddig utas tartózkodik rajta. Szintén lényeges "szabály", hogy az indulás utáni megállóhelyeken csak leszállni lehet.

 

A bagolybuszt nem csak a vasútról átszállók vehetik igénybe, hanem bárki, aki az utazási feltételeknek megfelel. Fotó: Zátonyi Gergely (Győribuszok.hu)

A bagolybuszt nem csak a vasútról átszállók vehetik igénybe, hanem bárki, aki az utazási feltételeknek megfelel. Tehát erősen ittas, botrányosan viselkedő személyt nem visz el a busz, ahogy nappal sem. Fotó: Zátonyi Gergely (Győribuszok.hu)


Útba ejti a nagy lakótelepeket


Nézzük, merre kanyarog majd a bagolybusz Győrben és a város környékén. Győri központi autóbusz-állomás – Adyváros – Marcalváros – Ménfőcsanak, Hegyalja utca – Győrújbarát (hegyi elágazás) – Győrújbarát (ipartelep) – Győri központi autóbusz-állomás – olvasható a hivatalos menetrendben.


Amikor próbautakat tettek az Európai Mobilitási Hét alatt, a járatok nagyjából ezen az útvonalon haladtak Győrben, jellemzően óránként mentek. A most startoló első hivatalos győri éjszakai járat a város közigazgatási területén normál, helyi díjszabással vehető igénybe. Győr és Győrújbarát között 15 km-es övezetre érvényes helyközi jegy vagy bérlet "a beugró". Kíváncsian várjuk a bagolybusz győri premierjét, hamarosan visszatérünk a témára.

 

Érdemes elővételben jegyet venni (250 Ft), a sofőrnél jóval drágább (440 Ft) a tikett ára. Fotó: Kisalföld-archívum

Érdemes elővételben jegyet venni (250 Ft), a sofőrnél jóval drágább (440 Ft) a tikett ára. Fotó: Kisalföld-archívum

 

Nem várhatók új buszok


"Új vagy alig használt buszok érkezése várható a közeljövőben a helyi vonalakon Győrben?" – kérdeztük. "Társaságunk törekszik járműparkjának korszerűsítésére. Ugyanakkor jelentős értékű új vagy alig használt buszok beszerzésére irányuló beruházás jelenleg azért nem időszerű, mivel a győri önkormányzattal kötött közszolgáltatási szerződésünk 2019. december 31-én lejár" – válaszolta Hegedüs-Kuti Piroska.





 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!