Győr és környéke

2019.03.21. 12:13

Hónapokig éber kómában feküdt - Ötször hozták vissza a halálból a győrszentiváni Vass Anikót

Annak a baktérium okozta ritka betegségnek, amely 64 napra éber kómába zárta a győrszentiváni Vass Anikót, a halálozási aránya 89 százalék. Idehaza alig ismerik. Valódi rémálomról számolt be nekünk olvasónk.

Gyurina Zsolt

A győrszentiváni Vass Anikó története a megvalósult rémálom. Egyik napról a másikra rosszul lett, kórházba vitték, ott éber kómába zuhant, pontosan 64 napra. Ötször hozták vissza a halálból, keringése összeomlott, gége-légcső metszést hajtottak végre rajta (azóta is órákig fullad), túlvilági élményekkel gazdagodott. Az orvosok a fejüket fogták, tehetetlenek voltak. Elveszített a súlyából harminc kilót, önmaga árnyéka lett, lefogyott 34 kilóra. Közben újabb haláleset volt a családban, s anyagilag teljesen ellehetetlenültek. Aztán az egyik nap egyszer csak felkelt, erőre kapott: s most itt van velünk.

Vass Anikó szörnyűségek során ment keresztül, de már nem a miértre keres választ, előretekint.

Vass Anikó szörnyűségek során ment keresztül, de már nem a miértre keres választ, előretekint.

„Ezt a baktériumot egyszerűen el lehet kapni: elmegyünk egy fertőzött mellett, és átkerül ránk. Erőszakos egy baktérium, gyógyszerek hatására még mutálódhat is. Magyarországon nem nagyon van rá gyógymód" – meséli Vass Lászlóné, a rokkantnyugdíjas édesanya, aki éjjel-nappal ápolja lányát.

 

Azt hitték, hogy sima hasmenés, kihívták a mentőket. A kórházban három hónapig sötétben tapogatóztak, egyszerűen Magyarországon nincsenek felkészülve erre a betegségre; viszont olvasónk köszöni a Petz-kórház dolgozóinak a törődést, az emberséget. Írjuk le akkor a szörny pontos nevét: Clostridyum difficile AB toxin infekció (röviden C-diff), mindenkiben lappang, de nagyon keveseknél aktivizálódik, s okoz radikális panaszt. Amerikában évente 29 ezren halnak bele, Győrben 1978-ban egy idős asszonyt hat hét alatt vitt el, Salgótarjánban pár éve egy kétgyerekes anyuka halt bele. Mindezt Anikótól tudjuk, aki azóta életcéljának tekinti, hogy megismerje és megismertesse a nyilvánossággal a betegséget.  

 

„Most már negatív vagyok, eltűnt a szervezetemből, bár még 30 százalék az esélye, hogy újra elkapom – mondja Anikó. – Az orvosok egy fillért nem adtak volna az életemért, ennek a betegségnek a halálozási aránya 89 százalékos..."

 

Mint mondja, az éber kóma ideje alatt többször járt a túlvilágon, találkozott tavaly elhunyt édesapjával. „Odaát olyan nyugalom és szeretet van, ami itt elképzelhetetlen – meséli. – Én már nem félek. A halál nem fáj; ami fáj, az a szeretteink hiánya." Anikó azt mondja, végül azért van még itt, mert 12 éves fiának szüksége van rá. Egyedül neveli, az édesapjától elvált, tartásdíjat sem kap, éppen végrehajtás alatt van a tartozás. Vass Anikó korábban a személy- és vagyonvédelemben dolgozott, rokkantosítása folyamatban. Februárban volt felülvizsgálaton, vitte a 64 oldalas zárójelentést – nehezen boldogult vele a hivatal.

 

A család a történtekbe anyagilag is belerokkant. A győrszentiváni házat, amelyben élnek, jelzálog terheli, elmaradt gázszámláik hegyekben állnak. Anikó hónapokig kapott olyan antibiotikumot, amely 63 ezer forintba került – 90 százalékos támogatással. Ezt már nem bírták, ezért is fordultak lapunk Jóakarat hídjához, kérve az olvasók támogatását. A 150 ezer forint átvételekor bizony könnyes lett a szem, s még aznap villany- és gázszámlára költötték az összeget, hogy egy kicsit nyugodtabban aludjanak.

Azonnal kórházba


Ha gyanakszunk a betegségre, azonnal menjünk kórházba és csináltassunk Elisa-tesztet, ez az egyetlen módszer kimutatására. Domestosszal nem lehet megölni a baktériumot, egyedül a Clorox hatásos ellene. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!