Győr és környéke

2018.12.03. 18:00

Hét sofőrt keres a győri rendőrség: balesetet okoztak, majd elhajtottak

Volt, aki tolatás közben ütközött parkoló autónak, valaki három telek kerítését és egy villanyoszlopot tarolt le, másnak az előzés nem ment. Egy a közös a sofőrökben: mindannyian elhajtottak.

1. Tolatás közben ütközött a Peugeot-nak


Ismeretlen személy, ismeretlen rendszámú és típusú gépjárművel közlekedett 2018.november 29-én 7 óra 30 perc és 15 óra 30 perc között Győrött, a Kodály Zoltán úti Tesco áruház parkolójában. Tolatott, miközben egy Peugeot típusú személygépkocsi oldalának ütközött, majd adatai hátra hagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.


2. Nem tartott kellő oldaltávolságot előzés közben


Ismeretlen személy, ismeretlen rendszámú és típusú gépjárművel közlekedett 2018.november 29-én 19 órakor Győrött, a Tihanyi Árpád úton, a Vasvári Pál út felől a Magyar utca irányába. Egy Fiat típusú személygépkocsi előzése során nem tartott kellő oldaltávolságot és az előzött autó bal oldali tükrének ütközött. A balesetet okozó gépjármű vezetője a helyszínről adatai hátra hagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.


3. Nem tartott megfelelő követési távolságot


Ismeretlen személy, ismeretlen hatósági jelzésű és típusú gépjárművel közlekedett 2018. november 26-án 17 óra 40 perckor Győrött, a Királyszék úton a 83-as számú főút irányába. Nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte azonos irányban és forgalmi sávban haladó Skoda típusú személygépkocsi mögött, melynek következtében a járműnek ütközött, majd a baleset helyszínéről adatai hátra hagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.


4. Egy út szélén parkoló Suzukinak ütközött


Ismeretlen személy, ismeretlen hatósági jelzésű és típusú gépjárművel közlekedett 2018. november 25-én 3 óra 30 perc és 17 óra 30 perc között Győrött, az Ifjúság körúton, a Földes Gábor utca felől, Kodály Zoltán út irányába. Haladása során nem tartott kellő oldaltávolságot, melynek következtében egy az út szélén parkoló Suzuki típusú személygépkocsi oldalának ütközött, majd a baleset helyszínéről adatai hátra hagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.


5. Tolatás közben egy Mercedesnek hajtott


Ismeretlen személy, ismeretlen hatósági jelzésű és típusú gépjárművel közlekedett 2018.november 20-án 18 óra 30 perc körül Győrött a Földes Gábor úton, az Ifjúság körút felől a Tihanyi Árpád út irányába. Az út jobb oldalán kialakított parkolóhelyre történő tolatás során a mögötte szabályosan parkoló Mercedes típusú személygépkocsinak ütközött, majd a baleset helyszínéről adatai hátra hagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.


6. Három telek kerítését és egy villanyoszlopot döntött ki


Ismeretlen személy, ismeretlen hatósági jelzésű és típusú gépjárművel közlekedett 2018.november 21-én 22 óra körül Győrött, az Alsókert utcában, a Hecsei út felől a Virágos utca irányába. Haladása során a jobb oldali füves útpadkára sodródott, majd három telek kerítését és egy villanyoszlopot kidöntött. A sofőr a baleset helyszínéről adatai hátra hagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.


7. A parkoló Suzuki visszapillantója bánta az ütközést


Ismeretlen személy, ismeretlen hatósági jelzésű és típusú gépjárművel közlekedett 2018.november 21-én 18 óra és 2018. november 22-én 6 óra között Győrött, a Verseny utcában. Haladása során nem tartott kellő oldaltávolságot, melynek következtében egy az út szélén parkoló Suzuki típusú személygépkocsi jobb oldali visszapillantó tükrének ütközött, majd a baleset helyszínéről adatai hátra hagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

Szemtanúkat keres a rendőrség


A rendőrség kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a fenti közúti közlekedési baleseteket látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni. A felhívások kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Győrben, a Zrínyi út 54. szám alatt vagy az 520-092 telefonszámon, illetve 520-094-es telefonszámon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!