Győr és környéke

2019.07.15. 12:58

Harmatgyenge kettest érdemelnek a megyei utak

Hetven százaléknál is nagyobb a rossz burkolatú szakaszok aránya.

Hancz Gábor

Győr-Moson-Sopron megyében csak hajszállal javult, Komárom-Esztergomban pedig egyenesen romlott az utak burkolatállapota 2013 óta. A rossz minősítésű szakaszok aránya e két megyében a legmagasabb az országban.

A rábacsécsényi Papp Józsefet és feleségét rendkívül bosszantja, hogy milyen rossz állapotban van a faluból kivezető állami út mindkét irányba, Enese és Rábaszentmihály, Tét felé is.


Azt mondják, a burkolat tele van repedésekkel, a padka széle sok helyütt letöredezett, s ha kátyúznak is, az csak néhány hónapra javítja a helyzetet. „Tavasszal kárunk is volt emiatt, defektet kaptunk, miután belementünk egy gödörbe" – jegyezte meg az asszony. Hozzátették: az úthibákat gyakran azért sem lehet kikerülni, mert sok jármű – köztük traktor, kombájn, kamion, busz – jár a szakaszon. A megoldást szerintük a toldozgatás-foldozgatás helyett a teljes felújítás jelentené.


A hivatalosan Tét–Lébény összekötő út nemcsak Rábacsécsény térségében, hanem másutt is rossz állapotban van, de ez igaz rengeteg alsórendű és főútra Észak-Dunántúlon. Mindezt alátámasztják az állami közútkezelő, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. statisztikái, amelyek a cég honlapján, a közérdekű adatok között érhetők el. A Kisalföld a 2013 és a 2018 végi adatokat hasonlította össze.


Ezek szerint Győr-Moson-Sopronban hat éve az utak 68 százaléka számított rossznak és 9,1 százaléka nem megfelelőnek a burkolatállapot szempontjából. Az arányok tavalyig nem sokat változtak, sőt, a legalsó kategóriába most már 70 százaléknyi szakaszt soroltak, közben pedig a nem megfelelő rubrikába 5,9 százalék szerepel. Némi előrelépés tapasztalható ugyanakkor a besorolás másik végén. Megfelelő kategóriába a hálózat 2,8, a jóba pedig 3,5 százaléka került 2013-ban, ezzel szemben az elmúlt évben már 5,1, illetve 6,7 százaléka (a maradék mindkét esztendőben a tűrhető minősítést kapta).


Emögött egyrészt az áll, hogy teljesen új és emiatt egyelőre kiváló minőségű utakat adtak át az elmúlt években Győr-Moson-Sopronban, például a győri keleti elkerülő vagy az M85–86-os autóút. Másrészt a komplex útfelújítási programban néhány tucat kilométer rekonstrukciója történt meg.


A közeljövőben a Magyar Falu Programból is várhatók további munkálatok. Ezzel együtt ha a megyei utak Magyar Közút zrt. által megállapított burkolatállapotát iskolai osztályzatokra fordítjuk át, akkor 2013-ban 1,64, tavaly pedig 1,69 került volna a bizonyítványba. Mindkét érték kettes alának felel meg.


Csekély vigasz a Győr-Moson-Sopronban élőknek, hogy még rosszabb a helyzet a szomszédos Komárom-Esztergomban, ahol talán-talán egy kegyelemkettes lenne adható. Az ottani 2013-as osztályzat még 2,27 volt, ami öt év alatt 1,48-ra romlott. Abban a megyében hat éve az utak 53, tavaly viszont már 84 százaléka kapott rossz vagy nem megfelelő minősítést, miközben a megfelelők, illetve a jók együttes hányada 17,7-ről 4,8 százalékra csökkent.


Ezek a számok még a nem túl rózsás országos adatokkal összevetve is meglehetősen elkeserítők. A hazai utak burkolata 2,11-os osztályzatú, a rossz vagy nem megfelelő burkolatállapotú szakaszoké pedig 62,3 százalék. Igaz, mindkét érték kissé romlott öt év alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!