Győr és környéke

2018.12.17. 08:08

"Hallelujah" címmel kórusművet írt egy győri tanítószakos hallgató

Ősbemutatót is hallhatott a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának adventi ünnepségére érkező közönség. Az Apáczai Kamarakórus Varga Martin negyedéves tanító szakos, ének-zene műveltségterületes hallgató erre az alkalomra komponált Hallelujah című kórusművét is előadta. Igazi örömzene volt, a kórust Martin és csoporttársai kísérték billentyűs hangszeren és gitáron.

Széchenyi-egyetem

Kedves, családias hangulatú adventi ünnepséget rendeztek az Apáczai Csere János Karon a hallgatók, oktatók és a Gyakorló-iskola kisdiákjainak fellépésével. Finom báj volt abban, ahogy Dr. Baranyiné Dr. Kóczy Judit dékánhelyettes felkonferánta az első műsorszámot a karácsonyváró rendezvényen: „Angyal Miklós, az egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolájának 3. a osztályos tanulója előadásában hallhatják Ady Endre Kis karácsonyi ének című versét." A tehetséges fiú valóban angyalian szavalt. (Tegnap harangoztak,/ Holnap harangoznak,/ Holnap után az angyalok/Gyémánt-havat hoznak./ Szeretném az Istent/ Nagyosan dícsérni,/ De én még kisfiú vagyok,/ Csak most kezdek élni.)

Angyal Miklós szavalja Ady Endre Kis karácsonyi ének című versét. Fotó Májer Csaba József

Dr. Pongrácz Attila dékán köszöntőjében az adventi időszakra kitérve rávilágított: az a nagy kérdés, hogy a szívünkben mit hordozunk ilyentájt. Nagyon sok türelmetlenség van bennünk az év végi hajrában, határidők lebegnek a szemünk előtt, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a digitalizált világban, a modern technika eszközei mellett is értéke lehet néhány szál gyertya meleg fényének. Márai szavaival a történelem óriásai „e lobogó, eleven láng szerény világosságában vetették papírra mindazt, amitől a Föld és az emberi lélek világosabb lett… Emlékezz csak, a gyertyafénynél messzire is lehet látni" – idézte a dékán, és az egyetem lelkészeivel közösen meggyújtotta az adventi koszorú fényeit.


Az ünnepségen szép karácsonyi énekek, zeneszámok hangzottak el, és egyszer csak a közönség azon találta magát, hogy kimondatlanul, bejelentés nélkül is egy ősbemutató részese lehet. Az Apáczai Kamarakórus Varga Martin negyedéves tanító szakos, ének-zene műveltségterületes hallgató erre az alkalomra írt Hallelujah című kórusművét adta elő. Zongorán kísért a szerző, gitáron közreműködtek Tímár Richárd, Ladocsi Jonatán és Pecsenka Dávid negyedéves tanító szakos, ének-zene műveltségterületes hallgatók. Martin élete a zene, nagyon szeret billentyűs hangszereken játszani, a jövőjét is zenepedagógusként képzeli el. A zeneszerzés varázsütésszerűen kerítette hatalmába. Hat évvel ezelőtt úgy gondolta, kipróbálja, milyen érzés lehet saját darabot írni, milyen hatása van annak, amikor megszólal egy olyan mű, amit még senki nem hallott.

Az Apáczai Kamarakórus Varga Martin negyedéves tanító szakos, ének-zene műveltségterületes hallgató erre az alkalomra írt Hallelujah című kórusművét adta elő. A kép jobb oldalán a szerző.

 

Egyszer csak leültem, és a komponálás azóta megállíthatatlan vággyá vált bennem. Gyűlnek a partitúrák, és az interneten mérettetem meg magam. Akinek tetszik, rákattint a darabjaimra"

– mondja Martin. Lelkes műkedvelőként szeretne előre jutni, képezni magát a komponálásban, szórakoztatni, elbűvölni a közönséget. Az Apáczai-kar hangversenyén ezt két saját zenedarabjával is megtehette. A Hallelujah, a zongorára, gitárra és csengőhangra írt kórusmű mellett előadta barátaival, évfolyamtársaival a Swing at Christmas time című művét is.


Martin tanító lesz. Olyan alkotni vágyó, világra nyitott fiatalokat nevel majd a gyerekekből, amilyen ő maga is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!