Győr és környéke

2015.09.18. 13:23

Halálkamionon érkeztek a tamilok Győrbe 1995-ben - megrázó képek!

Tizennyolc Srí Lanka-i menekült meztelen holttestét találta meg a rendőrség egy bolgár rendszámú teherautó pótkocsijában Győrszentiván közelében, a 19-es út 112-es kilométerszelvényénél lévő parkolóban húsz évvel ezelőtt.

Szeghalmi Balázs


Az elhunytak fiatalok voltak


A bolgár rendszámú jármű július 13-án lépett be Nagylaknál Magyarországra, a fuvarokmányok szerint műanyagáru-rakományát Franciaországba vitte volna. A megyei főkapitányság járőre figyelt fel elsőként a teherautóra. Gyanúsnak találta, hogy a vontató ablakai le voltak engedve, a jármű mégis elhagyatottnak látszott. Az ajtó kinyitásakor tárult szeme elé a halottak látványa. A pótkocsi hátsó részét műanyagáruval rakták meg, ennek a fedésében alakították ki a Srí Lanka-iak rejtekhelyét. A helyszínre érkező szemlebizottság drámai tényeket állapított meg: a tizenhét férfi és egy nő halálát minden valószínűség szerint a nagy meleg, a levegő hiánya és az ebből következő fulladás okozta. Az elhunytak fiatalok voltak, 15–16 és 50 év közöttiek. Valószínűleg jobb volt a szellőzése a vontatónak, mert ott megbújva 19-en életben maradtak. Őket a drámai események napján kitessékelték az embercsempészek, mondván, megérkeztek Nyugat-Európába.

 

A halálkamion rakománya, amely mögé elrejtőzött a tizennyolc szerencsétlen sorsú ember.



Németországba szerettek volna eljutni

A kóborló tamil csoportot Gyárvárosban fogták el a rendőrök, majd a Győri Határőr Igazgatóság közösségi házába szállították. Kihallgatásuk során elmondták: Romániában szálltak a járműbe és fejenként 800–1000 dollárt fizettek az embercsempészeknek. Utóbbiak akkor hagyták magukra őket és a kocsit, miután felfedezték a tömeges halált. A Srí Lanka-iak Németországba szerettek volna eljutni. A halálkamionba húszas-húszas csoportokban helyezték el a Srí Lankából útra kelt tamil menekülteket - két hiányzó bevándorló sorsára soha nem derült fény, egynek azonban sikerült a nyomára bukkanni hetekkel később -, két-két kanna vízzel az induláskor. Keményen meghagyták az utasoknak, hogy maradjanak csendben. Tekintettel arra, hogy kánikula tombolt azon a tragikus júliusi napon, feltehetőleg már az útjuk elején dörömbölni kezdtek, hogy álljanak meg, mert nem bírják tovább. A járműszerelvény első kocsijában a tamiloknak óriási szerencsével sikerült lyukat vágniuk, ennek köszönhető, hogy életben maradtak. A magyar nyomozócsoport óriási erőkkel állt neki az ügy felderítésének: nagyon nem is volt más választása; a tamil menekültek tömeges halálát óriási médiaérdeklődés kísérte világszerte. 

Bolgár nyomozók érkeztek

A rendőrség az IFA-ban nem találta meg a jármű eredetét bizonyító okmányokat. A kocsin lévő rendszám alapján ugyanakkor azonnal felvették a kapcsolatot a bolgár hatósággal; öt bolgár nyomozó hamarosan meg is érkezett Magyarországra. A rendőrséget számos kritika érte azért, mert a Gyárvárosban járkáló, meglehetősen feltűnően viselkedő külföldieket nem gyűjtötték be időben. A Kisalföld korabeli informátora szerint a tamilok a Mátyás étterem környékén szinte egész nap az utcán váltottak be egydollárosokat, elhagyott óvóhelyen töltötték az éjszakát, reggel pedig a Kölcsey utcai orvosi rendelő mellékhelyiségét használták. Mindennek azért volt fontos jelentősége, mert több gyárvárosi szemtanú szerint csak jóval a bejelentésük után szállították el a rendőrök a Srí Lanka-iakat a városrészből. A rendőrség ezeket a híreket igyekezett cáfolni. Álláspontjuk szerint a fő gondot sokkal inkább az okozta, hogy a Srí Lanka-iak kizárólag tamil és szingaléz nyelven beszélnek, s így időbe telt, míg tolmács segítségével ki tudták hallgatni őket. Ráadásul a rendőrség állítása szerint a tamilok eleinte meg is akarták téveszteni őket.


Dr. Bajnóczky István, dr. Bene László ezredes és Garamvölgyi László, a rendőrség szóvivője számolt be elsőként a tragédiáról



 Megszólalt az egyik túlélő: "rossz embereknek tartom az embercsempészeket" 

"Halló, sofőr, halló, sofőr, nyisd ki az ajtót!" - idézte tűrhető angolsággal az egyik életben maradt tamil menekült azt a kétségbeesett mondatot, amit órákon át hiába kiabáltak a teherautó rakterébe zárva. A negyvenéves férfi a határőrség ideiglenes körletében ágyon fekve nyilatkozott az újságíróknak. "Akármit állítanak a tévében, nem biztonságos Srí Lankán az élet. Egy boltom volt, abból éltünk egészen addig, míg szét nem rombolták. Három éve jöttem el otthonról, azóta nem tudok semmit a feleségemről és a négy gyerekemről. Oroszországban, Ukrajnában, majd Romániában bujkáltam. Németországba akartam menni, hogy dolgozhassak, és egy idő után kihozhassam a családomat is. Nyolcszáz dollárt fizettem azért, hogy Romániából Szlovákiába vigyenek. Tíz dollár maradt nálam, hogy hogyan jutottam volna tovább, azt nem tudom. A sofőröket nem ismertem, nem is láttam. Akkor szimpatikusnak találtam őket. Ma már más a véleményem: rossz embereknek tartom őket" – zárta szavait a túlélő férfi.

 


Letartóztatások Szófiában

Az elhunyt tamilok földi maradványait hazaszállították szülőföldjükre. A magyar–bolgár nyomozócsoport alig másfél hét alatt göngyölítette fel a tamilok tragédiáját: Szófiában tartóztatták le a bolgár állampolgárságú embercsempészeket, köztük a halálkamion sofőrjét. Jó kérdés, hogy vajon napjainkban hogyan élhetnek, mivel foglalkozhatnak...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!