Győr és környéke

2014.11.15. 15:46

Győrújbaráton táncra is perdül a polgármester

Négy ciklus után váltja elődjét a polgármesteri tisztségben Győrújbaráton Szalóki Géza, aki legalább annyira ismert a településen, mint a korábbi faluvezető.

Rimányi Zita

– Jelentős közösségépítőnek számít Győrújbaráton, ön alapította a híressé vált Csobolyó néptáncegyüttest. Miért most döntött úgy, hogy indul a polgármesteri posztért?

– Két éve abbahagytam a táncoktatást. Már nem volt meg bennem a korábbi tűz, észrevettem, hogy elfáradtam. A hosszabb pihenés után viszont úgy éreztem, valami hiányzik az életemből. Ebbe a faluba fektettem a legtöbb energiám, s azt gondoltam, még sokat tehetek érte. Számos helybeli fiatalt a saját gyermekemnek érzek, mert sokáig foglalkoztam velük táncoktatóként. Miattuk se mindegy, hogy alakul a község jövője.

Szalóki Géza szeretné hamar meghallani a győrújbarátiak hangját és gyorsan akar válaszolni az igényeikre. Fotó: Bertleff András

[namelink name="Szalóki Géza"] szeretné hamar meghallani a győrújbarátiak hangját és gyorsan akar válaszolni az igényeikre. Fotó: Bertleff András

– Mit gondol, miért győzött a választáson? Elődje tizenhat éven át vezette a települést.

– Bármilyen jól dolgozik valaki egy falu élén, ennyi idő után az emberek frissülésre, változásra vágyhatnak. Amit jól kezdett el az elődöm, azt folytatni szeretném. Azt azonban még inkább elvárom, hogy ügyfélbarát módon működjön a polgármesteri hivatal, a települést szolgálva. S a meggyőző erőmet, amit kicsiben a helyi közösségépítésben használtam, ezután is szeretném kamatoztatni.

– Mik lehetnek még az erősségei faluvezetőként?

– Az elektronikus média terén szerzett tapasztalatom jól jöhet, mert még több kapcsolatot akarok kialakítani a helyiekkel. Szeretném hamar meghallani a hangjukat és gyorsan akarok válaszolni az igényeikre. Az idei költségvetés már adott, de kisebb dolgokra is figyelni kell. Például nemrég valaki szólt, hogy egy közlekedési tábla elé lógnak egy fűzfa ágai, eltakarják azt. Magam levágtam azokat, de ezt más is meg tudta volna tenni. A helyiek együtt sok mindent elérhetnek.

– Mit tart most legfontosabb teendőjének?

– Az óvoda előtti forgalmi helyzet biztonságosabbá tételét meg kell oldani, emiatt a rendőrségtől szakmai segítséget kértem. Különleges a falunk helyzete, területe, lélekszáma szempontjából kisváros lehetne. Több mint hatezer a lakosok száma és még mintegy ezren itt élnek életvitelszerűen, eredetileg hétvéginek épült házakban, de nincsenek ide bejelentve. Akik Győrbe járnak dolgozni és csak estére térnek haza, azokat nehezebb bevonni a közösségi életbe, de például gyerekprogramok révén ez sikerülhet. Az, hogy pályázati pénzek lesznek-e vagy nem azokra a célokra, amiket mi is szeretnénk megvalósítani, nem rajtunk múlik, de persze jól fel kell készülni ezekre a lehetőségekre. Az utak karbantartása, a vízelvezetés megoldása például csak pályázatok révén sikerülhet, valószínűleg most e téren tudunk is előrelépni. Szeretném elérni, hogy első lépésként Győr Pápai úti csomópontjától az iskoláig kerékpárút vezessen, annak ellenére is, hogy ez nem önkormányzati út. A borkultúrának is mély gyökerei vannak községünkben, ezt jobban kihasználhatjuk. Szép ez a település, nagyon szeretem, sík és dombos részei is vannak, utóbbiak remek kilátással, így mindennap sétára hívnak.

Feladta vállalkozását

Szalóki Géza az általános iskolát az akkori Kisbaráton végezte el, majd a Jedlik-szakközépiskolába járt. Irodagép-műszerészként tanult tovább Budapesten. Az irodai számítástechnika terén Berlinben is képezte magát, e területen több cégnél dolgozott és 1997-től vállalkozást működtetett. Ezt polgármesterré választása miatt feladta. Középfokon beszél angolul. 1998 és 2002 között a győrújbaráti képviselő-testület tagja volt. Még mindig táncra perdül a színpadon is, a helyi nyugdíjasokkal együtt, a Csobolyó Csoszogók tagjaként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!