Győr és környéke

2018.10.11. 11:33

Győri vasútállomás - megnyitották a rámpát, elmaradt a mozgáskorlátozottak tüntetése

A mozgáskorlátozottak kordonbontó tüntetést terveztek, ám az okafogyottá vált, mert a rámpát csütörtök reggel megnyitották.

kisalfold.hu

Csütörtök - Megnyitották a rámpát, elmarad a tüntetés

 


Szerda - Forgalomkorlátozás a demonstráció idején


A rendőrség ideiglenes forgalomkorlátozást rendelt el október 11-én (csütörtökön) 13 órától 15:30 óráig Győrben, a Révai Miklós úton, Jókai út és a Városház tér közötti szakaszán, az út MÁV pályaudvar főbejárata felőli forgalmi sávra - értesült portálunk.


"A félpályás korlátozást az említett útszakaszon a résztvevők létszámához és a kiterjedéséhez igazíthatják a rendőrök, akik a demonstráció idején a helyszínen szavatolják mindenki testi épségét, biztonságát" - közölte Nagy Józsefné Edit, a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének elnöke.


Kedd


"Úgy tűnik nem lesz más választásunk, csak a kordonbontó tüntetés! Ha október 10-ig nem nyitják meg a hónapok óta elkészült akadálymentes feljárót a vasútállomás előtt, 2018 OKTÓBER 11-ÉN BIZAKODVA VÁRUNK MINDENKIT AKI EGYETÉRT VELÜNK ABBAN HOGY AZ AKADÁLYMENTESÍTÉSNEK NEM A KÉPMUTATÁSRÓL KELLENE SZÓLNI! Légy akár ép vagy akár bármilyen fogyatékkal élő, ha egyetértesz velünk gyere Te is a kordonbontó tüntetésre!" - tette közzé a Facebookon a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete.


Hozzátették: a tüntetés csütörtökön 13:30-tól 15:30-ig tart majd.

Korábban írtuk

A mozgáskorlátozottak kordonbontó tüntetést terveztek, hogy felhívják a figyelmet az akadálymentesítés fontosságára

A Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete újból, többedszer is a győri vasútállomás bejáratánál kialakított feljáró miatt kereste meg szerkesztőségünket. Szeretnék, ha a látszólag már kész rámpát használni lehetne. Erről már többször írtunk is lapunkban, a MÁV szerint azonban eddig még nem volt teljesen kész és nincsenek meg a használatbavételi engedélyek. Ezt a választ, mivel tagjaikra, a mozgáskorlátozottakra nézve hátrányos, az egyesület nem fogadta el. Tart attól, hogy csak a vasútállomás csarnokában készülő kormányablakkal együtt, jövőre adják át, nyitják meg a feljárót is, de szerintük utóbbi használatát mielőbb meg kellene engedni, hisz arra a kerekesszékeseknek nagy szükségük van és másoknak is nagy könnyebbséget jelentene, főleg a bőröndökkel utazóknak. Nem értik, miért nem lehet a feljáróra külön használatbavételi engedélyt beszerezni, miért kell ezzel megvárni a kormányablak elkészültét.

Ha a feljáróra vonatkozik a törvény, miszerint használatbavételi engedély nélkül nem lehet átadni, akkor a szintén a beruházás részét képező, mellette lévő, megújított lépcsőre mért nem?"

– írta levelében az egyesület, ugyanis a lépcső már használható és erre a kérdésre mindenképp szerettek volna választ kapni. Az egyesület korábban közvetlenül nem kereste meg a MÁV-ot és más illetékest se, de nemrég a vasúttársaságnak utasészrevételt küldött a témában és lapunknak jelezte, hogy ha október 10-éig a feljárót nem nyitják meg, akkor a mozgáskorlátozottak és a velük egyetértők a vasútállomás előtt kordonbontó tüntetést tartanak, hogy felhívják a figyelmet az akadálymentesítés fontosságára. Akkor is, ha akciójuk után a kordonokat visszarakatja oda a MÁV, ahol most vannak.


A MÁV zrt. legutóbbi kérdéseinkre újabb válaszlevelet küldött. Eszerint szakemberek azon dolgoznak, hogy minél előbb meg lehessen nyitni a rámpát a törvényi előírásokat betartva. Pénteken, október 5-én a kivitelező azt jelentette, hogy kész, így megkezdődhet a műszaki átadás-átvételi folyamat. Várhatóan október második felében lezajlik a próbaüzem, a műszaki átadási és a használatbavételi eljárás, így a hónap végéig megnyitható a rámpa. Ezért a vasúttársaság szeretné lapunkon keresztül a kedves utazóközönség és a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének türelmét kérni.

A rámpa átadásáig a vasútállomásra, a peronokra – az eddigieknek megfelelően – biztosítjuk az akadálymentes bejutást a mozgáskorlátozottak számára előzetes bejelentés esetén. A kordon a használatbavételi engedély megszerzését követően bontható el jogszerűen. Mint azt augusztus 30-i levelünkben is megírtuk, a munkálatok még nem fejeződtek be, ezért nem történt meg a műszaki átadás-átvétel, és nem áll rendelkezésre a használatbavételi engedély sem. Utóbbi hiányában nem adhatjuk át a területet az utazóközönségnek"

– áll a MÁV közleményében, amiben az is szerepel, hogy ugyan a kormányablakhoz kapcsolódó munkálatoknak köszönhetően fogja a főbejárat mindkét oldalán rámpa segíteni majd a mozgáskorlátozottak közlekedését, de annak használatbavételéhez nem kell megvárni a kormányablak átadását. S a mostani fejlesztés révén a jelenlegi pénztárak mellett egy akadálymentes, mozgáskorlátozottak számára is könnyen megközelíthető mosdót is kialakítanak.


A MÁV arról is részletes tájékoztatást adott, mit tett az akadálymentesítésért országosan, és arról is, hogy a győri állomáson a mozgáskorlátozottak vonatra szállását emelőberendezéssel is segítik, az aluljárószintről a peronra jutáskor kollégáik segédkeznek. Csoportos igény esetén az első vágányon tudnak felszállást biztosítani, ha ezt az igényt jelzik.

Illusztráció


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!