Győri múltidézés: a Pattantyús-testvérek története - két tisztességes ember a vészkorból

Szilárd erkölcs

"Édesapám és a nagybátyám a 20. század vérzivataros évtizedeiben is dolgozott és tanított. Büszke vagyok arra, hogy emberek maradtak az embertelen korban" - kezdte az 1956-ban új hazát választó mérnök.

Pattantyús-Ábrahám Géza és öccse, Imre testesítették meg a magyar "gentlemant" a két világégés között. Azt a úri embert, aki napjainkban is ritkaság a magyar társadalomban. Akárcsak Márai Sándor, a vívó fenomének, Gerevich Aladár és Kárpáti Rudolf, ők is úgy alkottak, hogy mindvégig szilárd erkölcsi alapokon álltak. "Csak egyféle érték és tisztesség van" - hirdeti emléktábla róluk a győri PÁGISZ-ban.

Pattantyús-Ábrahám Tamás a győri PÁGISZ-ban, a falon mögötte nagybátyja, Géza portréja. Fotó: Béres Márton.

Talpra állította a Vagongyárat

Pattantyús-Ábrahám Imre a Selmecbányáról Sopronba menekített Bányászati és Erdészeti Főiskolára került adjunktusként 1919 áprilisában. A soproni korszakban szépen haladt előre a ranglétrán, a '30-as évek közepén már dékán volt. Tanári karrierjének évekre önként véget vetett, nem volt hajlandó szélnek ereszteni kollégáit. Leépítések helyett inkább búcsút intett állásának.

Ezt követően a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasműben helyezkedett el műszaki tanácsosként, majd műszaki igazgatóként. 1941-től a győri Magyar Vagon- és Gépgyár ügyvezető igazgatója lett (ekkoriban a győri gyár a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt-hez tartozott). Vezetése alatt, 1941 és 1943 között a gyár munkáslétszáma 3 ezerről 10 ezerre nőtt. A gyárbővítést ő szervezte meg, terveztette és felépíttette a csarnokokat, az erőművet. Elméleti tudásán kívül kiváló szervezőkészsége is megmutatkozott. A "felszabadulás" után a szakszervezetbe belépett, de egyetlen pártnak sem volt tagja.

Megmentette a Botond atyját

A II. világháború idején súlyos légitámadás érte a vagongyárat. Parancsra a gyárat ki kellett volna telepíteni Németországba, de ő szembeszállt a nyilas főispánnal. "Illaván születtem, ahol a híres fegyház van. Ha úgy akarják, meghalhatok Sopronkőhidán, a másik híres fegyházban!" - mondta bátran. A Gestapo szinte zaklatta, a németekkel tolmács nélkül tárgyalt. Pattantyús-Ábrahám Imre érdemének tartják, hogy a vagongyárban a helyreállítási munkák gyors ütemben folytak, szinte rekordidő alatt újra termelni kezdtek. Sikerült két kiváló mérnöktársát és azok családját megmentenie az Auschwitzba deportálástól. Az egyikük Winkler Dezső, a Botond katonai terepjárók tervezője volt.

Közös séták

Bár az államosítás után megtarthatta volna vezetői állását, 1949 után fokozatosan újra a tanítás felé fordult. 1950 és 1955 között a miskolci Nehézipari Egyetem Kohó- és Bányamérnöki Karának professzora, dékánja volt. 1955-ben az egészsége megrendült, 1956 elején hunyt el. "Jobb, hogy apám nem érte meg a forradalom leverését. A szovjet tankok pusztításába összetört volna a szíve" - mondta Pattantyús-Ábrahám Tamás.

Melyek a legkedvesebb emlékei az édesapjáról? - kérdeztük. "Amikor diák voltam, a vasárnapi családi ebédek után gyakran sétáltunk együtt. Így fedeztük fel Budapestet, aztán Győrt. Sokat beszélgettünk, szakmai kérdésekről is. Mindig világosan, logikusan fogalmazott, mesélt a kohászat szépségeiről. Ennek hatására szerettem volna kohómérnök lenni, ám a sors más mérnöki pályát szánt nekem" - hallottuk.

Humánus és humoros professzor

A PÁGISZ névadója, Imre bátyja, Pattantyús-Ábrahám Géza nemzetközileg ismert tudós, a hazai műszaki felsőoktatás egyik legismertebb mérnökprofesszora volt. Széleskörű műveltség, humorérzék jellemezte.   Műegyetemen 1910-től 1956-ig megszakítás nélkül tanított, emberközpontú hozzáállásáért becsülték a hallgatók. Többségük kedvesen "Patyi bácsinak" hívta.

A Rákosi-korból maradt fenn róla ez a történet. Az utcán posztoló rendőr arra figyelt fel, hogy késő este, zárás után a Műegyetem kerítésén sorra másznak át fiatalemberek. A rendőr kérdésére mindegyik így védekezett: - A Patyi bácsinál vizsgáztam. Amikor éjfélkor egy idős úr is igyekezett a kerítésen át, a rendőr dühösen rászólt: - Remélem, nem azt akarja mondani, hogy maga is a Patyi bácsinál vizsgázott. - Nem kérem, én vagyok a Patyi bácsi.

Az esküvői tanú

"1954 nyárutóján kértem meg a jövendő feleségem kezét. Géza nagybátyám jól ismerte a menyasszonyom apját, tanította is 1917 és 1921 között az egyetemen. Amikor meghallotta, kit jegyeztem el, azonnal megjegyezte: remekül választottal. Majd meghívott bennünket sétahajózással összekötött vacsorára. Következő év július 2-án Géza volt az esküvői tanúm" - elevenítette fel Pattantyús-Ábrahám Tamás.

"Nagyszerű ember volt, csodás humorral. 1948-ban özvegy lett, 1951-ben 66 évesen újra házasodott. A frigy után gúnyosan megkérdezték tőle, hogy lehet-e számítani utódokra. A következőt válaszolta a bárgyú kérdésre: "Megkaptam a Kossuth-díjat. A kitüntetéssel annyira elégedett vagyok, hogy nem pályázom a Nobel-díjra" - búcsúzott a közeli rokon.

A nagybáty, Pattantyús-Ábrahám Géza neve 1963-ban olvadt össze Győrrel, ő lett a névadója a PÁGISZ-nak. Az öccse, Pattantyús-Ábrahám Imre ezer szállal kötődött a városhoz - ellentétben Gézával -, mégsem róla nevezték el a műszaki középiskolát. Miért? - vetettük fel.

"Az édesapám és a nagybátyám nevét többször összekeverték életük során. Édesapám vagongyári munkássága kapcsán többször hangzott el Géza neve a BBC-ben és a Szabad Európa rádióban. A győri iskola `keresztelőjénél´ is ugyanez a baki történt. A nővéremet meghívták az ünnepségre. Ott szembesült vele, hogy nem édesapánkról nevezték el az iskolát. Az akkori igazgató azzal érvelt, hogy nem tud mit tenni, kimentek a meghívók.

Érvként elhangzott, hogy a PÁGISZ könnyebben kiejthető, mint a PÁIISZ. A nőverem felhívta a bátyám és engem, majd arra jutottunk: olyan jó testvérek voltak, hogy Géza és Imre biztos jót nevetnek együtt a hibán a másvilágon" - válaszolt Pattantyús-Ábrahám Tamás.