Győr és környéke

2019.05.31. 15:45

Győri állomásához érkezett az Országos Pp. Konferenciasorozat

Az Országos Bírósági Hivatal és a Magyar Jogászegylet megállapodása alapján tavasszal útjára indult az Országos Pp. Konferenciasorozatként meghirdetett program, melynek célja, hogy a 2018. január 1. napján hatályba lépett új polgári perrendtartás kapcsán eddig szerzett tapasztalatokat a jogi társ-hivatásrendek megoszthassák egymással ezzel is elősegítve a hatékony közös munkát.

kisalfold.hu

 

A Magyar Jogászegylet megyei szervezete, a Győri Törvényszék és a Győri Ítélőtábla közös rendezésében csütörtökön tartották a szakmai együttműködést szolgáló konferenciát és kerekasztal beszélgetést.


A rendezvénynek a Győri Törvényszék patinás díszterme adott otthont, amelyen a megye polgári ügyszakba beosztott bíráin túl szép számmal vettek részt ügyvédek, a kormányhivatal, az ügyészség, az adóhivatal, valamint a végrehajtói kar jogászai is, de oktatói révén a Széchenyi István Egyem is képviseltette magát, így ezen a napon az igazságszolgáltatás több területén dolgozó közel hetven jogász segítette az egységes jogalkalmazás kialakítását.

A konferencián dr. Gottlieb László, a Magyar Jogászegylet Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket és beszédében az új eljárásjogi kódexek szakmai kihívásai kapcsán hangsúlyozta a hivatásrendek együttműködésének fontosságát. A megnyitó keretében megtartott beszédében dr. Széplaki László, a Győri Ítélőtábla elnöke kiemelte, hogy igazgatási vezetőként is tapasztalja, hogy rendkívül jelentős szerepet játszik a perjogi kódexek alkalmazásánál, hogy az egyes jogalkalmazók milyen gyakorlati nehézségekkel találkoznak munkájuk során. Ezeknek a kérdéseknek a megtárgyalása és közös értelmezése eredményezheti a helyes jogalkalmazást.


A megnyitót követően dr. Konarik Attila címzetes törvényszéki bíró tartott diavetítéssel egybekötött előadást a perindításhoz kapcsolódó szabályozásról, bemutatva túlnyomórészt a keresetlevél visszautasításával kapcsolatos eljárásjogi rendelkezéseket és a törvény másfél éves hatályba lépése óta gyűjtött tapasztalatokat. Előadását dr. Bajnok István, ítélőtáblai bíró képes prezentációja követte az egyes perfelvételi módok és perfelvételi nyilatkozatok részletes ismertetésével. Mindkét előadó kiemelte, hogy az új polgári perrendtartás egy teljesen más szemléletet hordoz, szem előtt tartva a perkoncentráció és a perhatékonyság elveit. Ezek mentén rendkívüli hangsúlyt fektetett a jogalkotó arra, hogy a perfelvételi szakban már meghatározásra kerüljenek a jogvita keretei, ezt szolgálja a korábbinál szigorúbb szabályozás kialakítása.


A szakmai előadásokat követően tartott kerekasztal beszélgetésen a társ-hivatásrendek képviselői megosztották egymással az új polgári perrendtartással kapcsolatban kialakult álláspontjukat, megvitatták az előadásokkal összefüggő kérdéseiket, és javaslatokat fogalmaztak meg a hatékony együttműködés jegyében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!