Győr és környéke

2016.05.01. 15:50

Gyönyörű kilátót avattak Győrsövényházon - fotók

Annus Péter erdőgazdálkodó európai uniós támogatásból 16 méter magas kilátót építtetett Győrsövényház határában tavaly. A gyönyörű létesítményt szombaton avatták fel.

kisalfold.hu

Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő beszédében azt hangoztatta: a tóközi faluba az önkormányzat, a civil szervezetek, a vállalkozások és a gazdálkodók összefogása révén csaknem egymilliárd forint támogatás érkezett az előző uniós ciklusban. Megemlítette azt is, hogy az M85-ös autóút Győr–Csorna szakaszának átadása, ahogy több település, úgy Győrsövényház fejlődéséhez is jelentősen hozzájárul.


Hokstok Imre polgármester arról beszélt, hogy az önkormányzatnak a mostani uniós ciklusra szintén számos fejlesztési elképzelése van. Hangsúlyozta azt is, hogy a Fricke Györgyről elnevezett kilátót az eltelt rövid idő alatt nemcsak felfedezték, hanem meg is szerették a helyiek és a községbe látogatók.

Gyönyörű kilátót avattak Győrsövényházon




Az eseményen jelen volt Fricke György ükunokája, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország leendő londoni nagykövete is. Ő köszönetét fejezte ki, amiért a falu ápolja a család emlékét. Felidézte, hogy Fricke György – akinek édesapja harcolt Napóleon ellen az 1815-ös waterlooi csatában – Hannover mellől került az osztrák császári hadseregbe, majd házasság révén lett itteni földbirtokos az 1860-as években. Kiemelte azt is, hogy családjuk számára Győrsövényház mindmáig nagyon fontos.


Az építményt Gőgh Tibor plébános szentelte fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!