Győr és környéke

2018.02.19. 17:18

Gigantikus áfacsalás: megyei bűnbandára csapott le a NAV - két embert még köröznek

Csaknem egymilliárd forint áfát csalt el a Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda, ipari repceolajjal kereskedtek a tagok.

Kilencszázhúsz millió forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egy Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda ellen, amelynek tagjai ipari repceolajjal kereskedtek - tájékoztatott a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense hétfőn.


Haszon Dávid elmondta, hogy három embert vettek őrizetbe különösen nagy értékű költségvetési csalás miatt, közülük a fő gyanúsított előzetes letartóztatásba került, az egyik férfi meghalt. További két cég stróman ügyvezetőjét jelenleg is körözi a rendőrség.

A bűnbanda tagjai - összesen négy cég - európai uniós országokból nettó áron vásárolták meg a repceolajat, majd cégről cégre bruttó áron számlázták tovább, de az áfát nem fizették meg.


A fiktív számlázással az volt a céljuk, hogy a beszerzéseket belföldi beszerzéseknek álcázzák, kijátszva ezzel az uniós áfaszabályokat.


A NAV munkatársai mintegy húsz helyszínen tartottak házkutatást, a céghálózat vezetőjét a NAV kommandósai fogták el, mert felmerült a gyanú, hogy fegyvert használ és drogot rejteget. A hálózat vezetője, aki a háttérből irányította a cégeket, a halmazati szabályok miatt 12 év szabadságvesztést is kaphat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!