Győr és környéke

2018.03.21. 10:21

Feltörték a Fürdő téren parkoló autóját Győrben? Jelentkezzen a rendőrségen, mert úgy tűnik, megvan a tettes

K. Tamás egy Volkswagen Sharan és egy Skoda Fabia feltörést ismerte be, amikből különböző értéktárgyakat is ellopott.

kisalfold.hu

Győri Rendőrkapitányság lopás megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást K. Tamás ellen.


A nyomozás adatai alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. január 21-én Győrben a Fürdő téren egy parkoló személygépkocsit feltört. K. Tamás kihallgatásakor további bűncselekmények elkövetéséről tett beismerő vallomást, amelyekben a sértettek ismeretlenek. A gyanúsított egy Volkswagen Sharan és egy Skoda Fabia személygépkocsi feltörést ismerte be, amelyekből különböző értéktárgyakat is ellopott.


A Győri Rendőrkapitányság olyan sértettek jelentkezését várja, akik 2018. január 20-án vagy az azt követő napokban, Győrben a Fürdő téren parkoltak és személygépkocsijukat feltörték.


A bűncselekmények áldozatai jelentkezhetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi út 54.), illetve hívhatják a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú" zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.


Nyitóoldali képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!