Győr és környéke

2018.12.11. 12:50

Fekete karácsony - Három gyermek maradt apa nélkül Rábapatonán egy tragédia után

Tragikus körülmények között maradt férj nélkül Árpásiné Szabó Anett, szerető apa nélkül három kiskorú gyermek. Szerettük testvérével egy közlekedési balesetben lelte halálát.

Gülch Csaba

November 21-én késő este, 11 óra után kettétört egy tökéletes harmóniában, szeretetben működő családi közösség abban a németországi balesetben, amelyben Árpásiné Szabó Anett férjét és sógorát is elveszítette.


– Halálukat minden bizonnyal egy kivilágítatlanul az úton veszteglő kamion okozta. A rendőrségi vizsgálat még tart, nem tudni, hogy amiatt, hogy elaludtak-e, vagy műszaki hiba okozta a tragédiát. Három gyermekünk maradt apa nélkül – mesélte könnyezve az özvegy. – Egyelőre abba az együttérző, segítő szeretetbe tudok, tudunk kapaszkodni, ami körülvesz bennünket. Hála istennek az anyósom is rendszeresen segít, neki a nagylányunk a támasza. A másik sógorom intéz most mindent, de anyukám is mindennap velünk van, ha én tizenkét órázom, ő van a gyerekekkel.

 Árpásiné Szabó Anett: ˝Hálás vagyok a felénk nyújtott segítségért, de bele se merek gondolni, hogyan lesz a karácsonyunk.˝ Fotó: H. Baranyai Edina


Az elkeseredett asszonyt megkereste már segítséget ajánlva a férje és a saját munkahelye is, ezenkívül velük vannak a rokonok, barátok, ismerősök és a helyi önkormányzat is. Ahogy fogalmazott, olyan helyzetbe kerültek, amikor minden segítséget hálásan elfogadnak. Arról, hogy a gyerekek miként tudnak együtt élni édesapjuk elvesztésével, Anett így mesélt:


– Nagyon apásak, így igazából nem tudnak mit kezdeni a bennünket ért csapással. A nagyobbik lányunk nagyon magába húzódott. A fiunk, mikor meghallotta, mi történt, keservesen azt kiabálta, hogy „mi lesz velünk?". A kisebbik lányt is nagyon megviselte az elmúlt néhány hét, ő a tanulásba menekült. Némi vigasz, hogy úgy látom, már kicsit megnyugodtak. Talán attól is, hogy látják, rám támaszkodhatnak. Igyekszem mindenben nagyon odafigyelni rájuk, számomra szinte most arról szól minden, hogy körbeveszem őket szeretettel, ahogy ők is engem. Büszkén mondhatom, jól nevelt, jólelkű gyerekek.


Anett mesélte, mivel sosem voltak nyaralni, most tervezgették férjével, hogy családostól elutaznak valahová. Szomorú, de ezt másként írta a sors.


– Félek a karácsonytól, mert hát az ünnepből valaki végtelenül hiányozni fog. Szóba jött az is: elutazunk Pestre a sógoromékhoz, hogy ne legyünk itthon, ahol – ahogy eddig – örömben együtt volt a család. Igazából bele se merek gondolni, hogy miként lesz...


Az említett segítők mellett – olvasóink adományainak jóvoltából – a Jóakarat hídja is a férj és apa nélkül maradt Árpási család mellé állt 150 ezer forintos támogatásával.

Ha támogatást adna vagy kérne 

A Lapcom Média Alapítvány várja a jóakarat forintjait. Adományaikat korábban a Kisalföldbe fűzött, ügyfélszolgálatainkon is beszerezhető sárga csekken fizethetik be, vagy átutalással a 12096705-01312657- 00100008-as számlaszámra is eljuttathatják hozzánk. Az alapítvány segítségét kérők vagy rászorulókat ajánló olvasóink levelét a Kisalföld-szerkesztőség, 9021 Győr, Újlak utca 4/A postacímre vagy az [email protected] e-mail-címre várjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!