Győr és környéke

2019.06.11. 20:23

Extrém szúnyoginvázió a Szigetközben: légi és földi módszerrel is irtanak a héten

A mosonmagyaróvári térségben, a Szigetközben rendkívüli kémiai irtást kellett végrehajtani.

Ezen a héten az ország 156 településén és kilenc budapesti kerületben, összesen 70 ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedden az MTI-vel. 

Mukics Dániel közleményben azt írta, a következő napokban pótolják a Balaton néhány településén az erős szél miatt elmaradt légi permetezést. 

A héten a Duna és a Tisza mentén lévő árterületeken a lárvák biológiai gyérítésével, a települések belterületén pedig a kifejlett szúnyogok elleni védekezéssel folytatódik a szakemberek munkája. A mosonmagyaróvári térségben, a Szigetközben rendkívüli kémiai irtást kellett végrehajtani az extrém szúnyoginvázió miatt. 

 

A Szigetközben, így Győr környékén ezen a héten légi és földi módszerrel egyaránt irtják a szúnyogokat. A Dunakanyarban biológiai és kémiai gyérítés zajlik majd. Csongrád megyében szintén sok a szúnyog, így itt is beavatkozásra van szükség.

 


Mint arról beszámoltunk, a Győr-Szol Zrt. június 11-én, kedden, június 12-én, szerdán és június 13-án, csütörtökön – amennyiben az időjárási körülmények megfelelőek – légi kémiai szúnyoggyérítést végez az alkonyati órákban Győr teljes területén két repülőgéppel, összességében több mint 5000 hektáron. A beavatkozás egyaránt érinti a városi parkokat, ligeteket, a lakótelepeket valamint a peremkerületeket, vízpartokat, erdős részeket. 


A szúnyogok számát csökkentő ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ egy plakátot és egy tájékoztatót készített:

A témáról bővebben a Kisalföld szerdai számában olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!