Esélyt kap egy új életre a vámosszabadi család

Olyan esélyt és reményt kap önöktől ez a család, amely valószínűleg rendezi a sorsukat. Nem kicsi a tét, ugyanis augusztusig, de legkésőbb szeptemberig új albérletet kell találniuk. Történetük rávilágít számos sorstársuk helyzetére, ők azonban eleve hátrányból indultak.

Győrből költöztek Vámosszabadiba, ennek már négy éve. Az apa a helyi húsüzemben dolgozik, az anya mostanáig a gyerekekkel volt otthon, de az ikrek ősztől iskolába mennek, s így ő is munkába áll ugyanazon a munkahelyen. A faluban többen segítettek már nekik: nagyrészt az albérlet bútorzatának cseréjében, illetve egy-egy kinőtt ruha pótlásában. Nem halmoztak fel tartozást, de csak szerény körülmények között élhettek.

A lakás nem az övék, ha valami elromlik, azt általában a tulajdonos javítja meg. Most nagyobb dolgot kellene azonban helyrehozni, a kazánt cserélni; az nagy összeg. Szerencse, hogy a tél után romlott el, így a fűtés még biztosítva volt. Az azonban Terézék számára már nem szerencse, hogy a tulajdonos úgy döntött, eladja inkább az ingatlant, a továbbiakban már nem kívánja fenntartani a nem várt költségekkel együtt. A háromgyermekes családnak ezért költöznie kell.

Aki próbált albérletet keresni, az pontosan tudja, hogy milyen nehézségek fogadják. Az első kérdések egyike, hogy van-e gyerek is, illetve hány gyermekkel költöznének. Ha a válasz – mint itt – „három", sokszor visszakozik a lakás tulajdonosa. Teréz az elmúlt napokban két esetben kapott nemleges választ. Az egyiknél azt üzenték az ingatlanközvetítőn keresztül, hogy ha roma családról van szó, akkor az ajánlat tárgytalan… A másiknál rögtön kérték az összeget a kaucióval együtt.

Itt a másik nehézség, amelyet megint csak az albérletet keresők ismernek. Ebben a régióban eleve magasabbak az árak, s erre jön egy-két havi kaució. Ez olyan (százezres) összeg, amelyet egy nehéz sorsú család nem tud megoldani.

Ebben segítünk mi, pontosabban önök, mert a Jóakarat hídjának forintjait mi kapjuk, s továbbítjuk az arra rászorulóknak. Ebben az esetben – sokszor van ez így – nem a család kért közvetlenül segítséget, hanem a vámosszabadi iskola egyik tanára (aki sokat segített eddig is Terézéknek) írt levelet. Abban az szerepel: „Szerény körülmények között élnek, a ház fala penészes, dohosak a szekrényeik, alig tudnak fűteni, mert kormos a kazánjuk (akkor még működött), amit a főbérlő anyagiak hiányában nem tud megoldani. A gyerekeket szeretetben, tisztességre nevelik."

A Jóakarat hídján keresztül tehát olyan támogatást tudunk adni a családnak, amelyből egy átlagos albérletet, illetve a kauciót ki tudják fizetni.

Nincsenek nagy igényeik, szeretnének Vámosszabadin maradni, hisz a másodikos Vanessza szeret ebbe az iskolába járni, és az ikrek – Kristóf és Dominik – is kezdhetnének ott. Két szobára van szüksége a családnak, ha lehet, Győrben vagy Győr környékén, ahonnan a szülők is be tudnak járni dolgozni a munkahelyükre. A napok, a hetek gyorsan telnek, most látja igazán Teréz, akinek a szemében régen látott remény csillan, s annyit üzen önöknek: „Nagyon köszönjük. Ez számunkra az új életet jelenti."