Győr és környéke

2018.09.03. 12:15

Eltűnt villanyszerelők ügye - Az ikrényi telekszomszédot sem lelik a rendőrök

Hivatalosan is eltűntnek nyilvánították azt az asszonyt tavaly decemberben, aki egy ikrényi hétvégi ház albérlőjeként évekig É. Imre telekszomszédja volt.

Úgy tűnik, nem csak városi pletyka, hogy a villanyszerelők eltűnésével kapcsolatba hozott és egyikük megölésével meg is gyanúsított É. Imre telekszomszédjának is nyoma veszett - írja a Bors. A lap megtalálta a rendőrség hivatalos körözési listáján Zsuzsát, a nő után a Győri Rendőrkapitányság adott ki körözést három hónappal eltűnése után.


Megszerezte az áhított ingatlant


A szomszédnő egy rozoga házban lakott, ami tavaly egyik pillanatról a másikra leégett. Zsuzsa rövid ideig a porta előtt álló kocsijában húzta meg magát, aztán kámforrá vált. A helyiek beszámolója szerint É. Imre rengeteg telket megvásárolt a közelben, amiket egybenyitott. Hatalmas kerítést húzott köré, s rendszeresen hordott oda lomot, gödröket ásott, és égetett is. Az óriási füstfelhő és az orrfacsaró bűz miatt a közelben élők többször panaszkodtak rá, még az önkormányzat is foglalkozott az üggyel.


A Bors úgy tudja, a középkorú nő két évig, az eltűnéséig bérelte az ingatlant, amit É. Imre mindenképpen meg akart vásárolni. Információik szerint ez végül sikerült is neki.


Augusztusban látta utoljára édesanyját


A Bors utolérte az asszony lányát, aki nem kívánt nyilatkozni. Azt megerősítette, hogy a rendőrségen ő jelentette be édesanyja eltűnését. Továbbá – annak ellenére, hogy nem ápoltak napi kapcsolatot – kizártnak tartja, hogy anyja bármiféle jelzés nélkül elutazott volna valahova, és a fejlemények tudatában számára elképzelhető, hogy a letartóztatásban lévő férfinak köze lehet szerette eltűnéséhez. Augusztusban találkoztak utoljára, a rendőrség honlapján december óta él a körözés.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!