Eltűnt villanyszerelők - Mi történt? - A teljes interjú a gyilkossággal gyanúsított É. Imrével, 1. rész

Korábban már beharangoztam ezt a beszélgetést. É. Imre szabadulása (házi őrizetbe helyezése) után az első alkalmat megragadta, hogy elmondja a verzióját arról, mi történhetett Mácsik Zoltánnal és Orlik Vilmossal, akiknek a megölésével őt gyanúsítják. Hiba lenne a bíró(ság) szerepét játszani, én arra készültem, minden kérdést felteszek, amelyek, ha jól sejtem, önökben is megfogalmazódnak. (1. rész) 

– Nem. 

– Őt se. Semmilyen bűncselekményhez nincs közöm. 

– Én azt se tudtam, hogy eltűnt. A börtönben hallottam. 

– Több héttel előtte megkértem Zolit, hogy a telken egy szivattyút kössön be. Ez volt az egyik ok. Ennél fontosabb, hogy vissza akartam adni neki a tartozásom döntő részét. 

– Durván tízezer euróval. 

 – Igen. 

– Volt ön kint a telken? 

– Akkor talán tudja, ha a vízisípályánál elkanyarodunk jobbra, az a dűlőút a választóvonal. A jobb oldala Abda, a bal oldala Ikrény. Az én telkem hivatalosan Abdán van. 

 – A benzinkúton azért találkoztunk, mert Zoli még soha nem volt a telken. Megbeszéltük, hogy reggel hatkor találkozunk a benzinkútnál, s én elviszem az ingatlanra. 

– Nem, de ennek hosszabb a története. Belekezdek: előző nap – pénteken – itthon voltam, rengeteg villanyszerelési dolgot vásároltam egy ausztriai munkához. Szombat reggel, pontosabban még hajnalban felébredtem. Nem sűrűn fordul elő velem ilyen, de volt már rá példa, s ilyenkor nem tudok visszaaludni. A börtönben a másfél év alatt háromszor fordult elő velem ilyen. Aznap ugyanez volt. Megittam kényelmesen a kávémat, s gondoltam, hogy ha már úgysem tudok aludni, átrakodom a vásárolt dolgokat a másik autóba. Abba, amellyel a kollégák mentek az osztrák munkára. Ez meg is történt. Végeztem a rakodással, akarom lecsukni az autó csomagtartóját, amikor észreveszem, hogy mellettem áll három férfi. Nem ismertem őket, nem én hívtam oda őket. 

– A Sport utcába, ott volt a kollégám autója, amibe átpakoltam. Ott álltak tehát hárman, köszöntek, s kérdezték, ismerem-e a Zolit. Mondtam, hogy igen. Ettől még nem értettem, mi ez, fél háromkor ki jön oda egy vadidegen emberhez? 

– Igen. Nemcsak találkoztam volna, hanem találkoztam is. S a három férfi közül az egyik azt is kérdezte, nálam van-e a tartozás? Mondtam, igen. Hol? A zsebemben – mutattam az ingemre. Nálam volt a pénz, mert az volt a tervem, hogy ha végeztem, kimegyek a kertbe, szeretek ott lenni, sétálni, megnyugtat. Mondták, hogy vegyem elő a pénzt, s adjam oda. 

– Magasak, erősek, jól öltözöttek voltak, kulturáltan beszéltek. Nem fenyegettek, de nekem az jött le, hogy ha nem azt teszem, amit ők kérnek, fordul a kocka. 

– Később tudtam meg, hogy Zoli testvérének van egy adósságbehajtással foglalkozó cége. 

– Igen. Kilencezer euró volt nálam, tehát a tízezres tartozás nagy részét ki tudtam egyenlíteni. Az egyik férfi elvette a pénzt, s mondta, menjünk ki a kertbe, ahol a Zolival is találkozom majd. 

 – Ő mégis azt mondta, menjünk ki a kertbe. Beült mögém az a férfi, aki elvette a pénzt. A másik kettő nem tudom, hogy akkor még merre ment.  

– A logika alapján otthonról kellett, hogy kövessenek. A Zoli tudta, hol lakom. 

– Ezek szerint. 

– Én ezt nem tudom. Ezt az akciót nem én szerveztem, csak a résztvevőjévé váltam. 

 – Kimentünk, mondta az ember, hogy nyissam ki a kaput. Kinyitottam. Azt mondta, várjak. Bement, tíz perc múlva kijött. Nem tudom, mit csinált, feltételezem, hogy végigsétált, megnézte, minden rendben van-e. 

– Nem tudom. Az egészben nincs logika. 

 – ...visszajött, s a lelkemre kötötte, hogy ne menjek sehová, ne hívjak senkit. Az autóban vártunk háromnegyed hatig. Akkor szólt, menjünk el a benzinkútra, ott a Zoli. Odamentünk, csináltam egy kört a Zoli autója körül, ő automatikusan jött utánam. Visszamentünk a kertbe. Kiszálltam, kinyitottam a kaput, kezet fogtam vele, üdvözöltem, s kérdőre vontam, hogy „Mi ez a cirkusz, amit csináltok?" Azt mondta, mindjárt elmeséli. Bementünk a kertbe, a közepén van egy ház. Ott megálltunk, s előállt egy kéréssel, ami Orlik Vili eltűnésével kezdődött. Mácsik Zoltán vette át Orlik Vilmos munkáit... 

– Igen. Együtt dolgoztak. Én a Zolit az Orlik Vilin keresztül ismertem meg, ő mutatott be, ő adta a telefonszámot is. 

 – Továbbmondom, s akkor érthető lesz. Orlik Vilmos akkor három éve tűnt el, 2015. június 3-án. Megbeszélésünk lett volna aznap, ugyanebben a kertben, de én aznap nem találkoztam vele. Fél háromkor még hívott, hogy merre menjen, hol kell lejönnie a pályáról. Én elmagyaráztam neki, s mondtam, hogy kimegyek elé a vízisípályához. Kimentem, de nem jött. Hívtam, nem jelentkezett. Vártam rá vagy másfél órát. Utána két hét múlva megkeresett engem a Vili személyesen, ott a kertben.

– Igen. Mondtam neki, hogy a rendőrség, a családod keres... Azt mondta, hagyjuk, most ne erről beszéljünk. Más problémája van. Elmondta, hogy évek óta dolgozik egy ukrán csapatnak, akiknek Szlovákiában vannak marihuánaültetvényei. Nekik köt be áramot. Ki akar ebből szállni, de ők nem hagyják. Megfenyegették, hogy megölik a családjával együtt, ha kiszáll. El kell tehát tűnnie.  

 – Nem voltunk kifejezetten barátok, de huszonöt-huszonnyolc évig együtt dolgoztunk, egymásnak munkát adtunk. Ismertem a családját is, voltam a birtokán, barátságból vittem neki faanyagot...

 – A Vili mégiscsak elmesélte nekem ezt. Ezért lépett le. 

 – Nem. Rá egy évére találkoztam még vele. 

– Szintén Ikrényben.

– Igen. 

– Én kérdeztem, hogy hol él, mit csinál. Nem volt egyedül, egy ázsiai kinézetű hölggyel volt. Megváltozott a külseje, szakállt növesztett – fehér szakálla volt. Ápolt volt, jó egészségben beszélgettünk. 

– Pedig így van.

 

– Én nem tudom, hogy mással beszélt-e. 

– Én még azt sem tudom, hogy aznap mi történt vele, miért nem jött el az eredeti találkozónkra.

 – Megkért, ne szóljak senkinek, hadd intézze el, amit kell. 

– Igen. Zoli elmondta, hogy átvette az ukrán megrendeléseket, jól fizető munka volt. Most viszont ő is kiszállna. Segítsek neki, hogy úgy, ahogy a Vili, szó nélkül, nyom nélkül eltűnjön pár évre a színpadról. 

– Igen. De én mereven elzárkóztam, mondván, a Vilivel is volt ebből problémám. Emiatt húsz rendőr átkutatta a kertemet, Budapesten poligráfos vizsgálaton kellett részt vennem...  

– Hiába mondtam ezt a bíróságon, a rendőrségen, ezzel kapcsolatos tanúvallomást még nem olvastam. Mondtam tehát ott a kertben, hogy nem csinálom meg, amit a Zoli kért tőlem, erre két ember letérdeltetett, s pisztolyt tartottak a fejemhez...