Életek, érzések táncban kifejezve a TAPS-ért

Beugrásokból kitörés

Huszonhat éve egy kis ukrán faluban, Mala Viszkában született, ötévesen már ismerkedett a tánc alapjaival Tetiana Baranovska. Az egyetemet Herszonban, esti tagozaton végezte el, miközben táncolt a Kijevi Modern Balett társulatában. Előtte nyolc évig koptatta a Kijevi Állami Balettiskola padjait, legalábbis az elméleti órákon, gimnasztikai tanára a Dinamo Kijev egyik híres futballistájának a felesége volt. "Öt éve szerződtem a horvátországi Split együtteséhez, de a szabadságom alatt továbbra is turnéztam a kijeviekkel, és négy éve éppen Győrben léptünk fel – meséli a városba kerülésének történetét. – Az interneten már utánanéztem a Győri Balett történetének, és az itt-tartózkodást felhasználtam egy próbatáncra, amelynek végén Kiss János igazgató csak annyit mondott, hogy ha nekem is tetszik, amit látok, akkor szívesen fogadnak. Hamar döntöttem…"

Bár csalódnia nem kellett, nem volt sétagalopp az indulása. Mindenkinek megvolt a helye, státusza, tették a dolgukat, Tetiana Baranovskának is meg kellett küzdenie az előrelépésért: "A terem című darab hozta meg az esélyt, ebben három szerepet is betanultam, és amikor helyettesítenem kellett, észrevették, hogy talán többre is képes vagyok, mint a korábbiakban. A beugrások adták nekem a kitörési pontokat, mivel kilenc éve főiskolásként két nap alatt kellett egy szóló szerepet átvennem a Kijevi Állami Balett Színházban, melyet aztán ötször velem adtak elő. Idén pedig akkor következett be a fordulat, amikor A skarlát betű főszerepére kellett felkészülnöm. Megszerettem a feladatot, úgy érzem, sikerült felszabadultan, érzésekkel telítve megformálni Hester Prynne alakját." Az újabb kihívást pedig a Piano Plays jelenti majd, a bemutatás előtt álló darabban együtt szerepel párjával, Engelbrecht Patrikkal. Már abban a táncosi korban van, amikor tudatosan, rengeteg odafigyeléssel, sok-sok nyújtással tolhatja hosszabbra a pályafutását. Haza ritkán jut, hiányzik is neki Ukrajna, bár jókedvűen teszi hozzá, hogy a hazai ízeket sikerült pótolni: a gulyás, a székelykáposzta és a kocsonya lettek a magyar kedvencei.

Tetiana Baranovska

Szerencsés tizenhárom

Nem babonás Jekli Zoltán, az idei volt a tizenharmadik idénye a Győri Balett társulatában, és ez is ugyanúgy hozta a remélt sikereket, mint a korábbiak. A 32 éves, a főiskola után azonnal a kisalföldi megyeszékhelyre kerülő táncművész a rutinosabb táncosok közé tartozik, de ma is szívesen emlékszik első győri fellépésére a Purim, avagy a sorsvetésben. Szerepeinek hosszú a listája, és mostanság sem panaszkodhat munkanélküliségre. "Az idény legfontosabb feladata természetesen A skarlát betű volt, Dimmesdale tiszteletes szerepe összetett feladat, alakítása fizikailag és lelkileg egyaránt rendkívüli energiák mozgósítását követelte meg – mondja enyhe sóhaj kíséretében. – De már itt a következő feladat, a Piano Plays, május 18-án fővárosi bemutatóval. A Művészetek Palotája után következik a győri premier, a táncfesztivál nyitónapján. Tizenhatunknak ad komoly munkát művészeti vezetőnk, Velekei László koreográfiája. Érdekessége az egyfelvonásos műnek, hogy zenei kíséretként a tehetséges zongoraművész, Balázs János nyilvánvalóan fiatalos lendülettel, élőben előadott játékkal fog közreműködni."

Az újdonság témája természetesen a szerelem, annak különböző arcai, harcai és játszmái két ember között. Jekli Zoltán pedig teszi a dolgát továbbra is Győrben, a Szentivánéji álom, a Ne bánts!, a Zorba, a Rómeó és Júlia, A skarlát betű és sok más alakítás után az új előadásban öregbítve a társulat jó hírét. Nem az idei az első jelölése a TAPS-díjra, ámde ma is ugyanazt mondja, mint esztendeje, hogy bárki kapja meg, nem lesz nála rossz helyen. "Szerencsére öregnek azért még nem számítok a szakmában, bírom a terhelést is. De az idő múlását jelzi, hogy kisfiam már négy és fél éves, és természetes, hogy a jövőt illető gondolatok a családdal kezdődnek – ad hangot gondolatainak. – A fiú már óvodás, szeret focizni, még nem tudni, érdekli-e majd a tánc. De már látott színpadon, igaz, kicsit megijedt a maszkomtól a »Diótörő az Arénákban« egyik előadásán Egérkirályként, a fontos azonban az, hogy megismert és azóta is emlegeti."

Jekli Zoltán

Működő kisugárzás

"Nem és nem ment, ez a mai napom ilyen. De holnapra átlendülök a kritikus ponton" – jön ki a gyakorlóteremből bosszankodva, mégis optimistán Marjai Lili Anna. Apai nagyanyja után használja a harmadik nevét a fővárosi származású, a 25. életévét hamarosan betöltő táncos. Előkészítő iskoláit követően kilenc évig járt a Magyar Táncművészeti Főiskolára, 2012-ben fejezte be tanulmányait, és első próbálkozásra felvételt nyert a Győri Balett soraiba. "Eleinte nagyon nehezen nyíltam meg a színpadon, később, amikor sérülések és anyai szerepvállalások miatt nagyobb lehetőséget kaptam, élni tudtam vele – támasztja alá a minden kezdet nehéz mondás igazát. – Tulajdonképpen a kicsit őrült Hikky szerepe hozta meg a változást A terem című játékban, ahogy pozitív értelemben mondják, átszakadt, elindult valami. Azóta végre szabadabb utat tudok engedni hangulatok kifejezésének, tehát működik a kisugárzás. A szimfonikus balett Belső hangokban így már a helyemre kerülhettem, és jól éreztem magam a szolgálólány szerepében is, A skarlát betű idei előadásain."

A TAPS-díjra jelölésre nem számított, ajándéknak tartja, hogy gondoltak rá. Egyébként is mostanság rendben van körülötte minden, szereti a győri életet, a családját, a házi kedvenc állatokat, és a tánc mellett van egy dédelgetett álma is: "Korábban tanultam énekelni, és ugyan nem mostanában, de később, ha alkalmam nyílik rá, szeretném magam kipróbálni abban a műfajban is – fogalmaz Marjai Lili Anna, majd a rövidebb távú céljairól beszél. – Egyelőre minden időmet a tánc köti le, szeretnék sokféle karaktert eltáncolni, és a szerepek mondanivalóját hűen közvetíteni a nézők felé. Ezért is örültem annak, hogy a Sebestyén Bálint által nemrégiben megvalósított Antigonéban az eddigiektől jóval eltérő jellemet kellett ábrázolnom. Egészen pontosan egy kicsit gonosz személyiség bőrébe kellett belebújnom, és ez a kollégák szerint egész jól állt nekem. Szerencsére csak a színpadon kellett ilyennek lenni. És persze jöjjön vissza holnap, az a mai mozdulatsor addigra biztosan összeáll…"

Marjai Lili Anna

Közösségre talált

Tipikusan olasz fiú, le sem tagadhatná délvidéki származását Luigi Iannone. Ő is egy magyar térképen nehezen fellelhető falucskában, a Nápolyhoz közeli Nola nevű helységben látta meg a napvilágot. Ennek valamivel több mint huszonhét esztendeje, és táncolni sem világvárosban kezdett, hanem San Gennaróban, amely meg nem esik messze a Vezúv híres vulkánjától. Később 18 évesen északra, Firenzébe vezetett az életútja, ott kapta meg balett-tudása komoly alapjait. Bár elektronikát is kezdett tanulni felsőfokon, de végül megmaradt az első szerelemnél. Öt évet élt a toszkán fővárosban: "Előbb az ottani balett juniorcsoportjával dolgoztam, majd hat hónapig a város operájának együttesében. Közben a világhálón követtem nyomon, hol keresnek balett-táncost, és akkor, három évvel ezelőtt épp Budapesten, az operaházban volt a legközelebbi időpont. Be is jelentkeztem, de az ottani próbatánc után Kiss János úgyszólván magával hozott Győrbe" – említi az életét alaposan befolyásoló fordulatot. 

Természetesen táncának megvannak a klasszikus alapjai, de ma már jobban kedveli a kortárs alkotások követelményeit. Kicsit messzire került szülőhazájától, gyermekkora élményeitől, de nem bánja, mert Győrben jó közösségre talált, ahol érdemes küzdeni a közönség kegyeiért. "Korábban egészen jókat hallottam a Győri Balettről, és a bekapcsolódásom után az a tudat erősödött fel bennem, hogy tetszik, amit csinálunk, amiért a mindennapokban dolgozunk – fűzi hozzá, és mosolyán látszik, nem a kötelező udvariasság mondatja vele. – Jó szerepet kaptam a térbeli tájékozódási zavar témáját feldolgozó Unevenben, a korábbi Kodály-darabot újrafogalmazó Romance-ban az egész előadás, a feldolgozás hangulata segített sokat a szerepformáláshoz. De nekem is A skarlát betű az idei csúcs. Nem volt könnyű összeraknom magamban a férj, Roger Chillingworth saját magával és feleségével szembeni vívódásának a néző számára is érthető kifejezőeszközeit, de talán sikerült."

Luigi Iannone