Győr és környéke

2017.11.13. 13:18

Egymilliárd forintból építenek műjégpályát Győrben - fotók, videó

A pálya alapkövét hétfőn tették le a már meglévő fedett műjégpálya mellett.

Nettó egymilliárd forintból  építenek új, télen-nyáron használható műjégpályát Győrben, amelynek  alapkövét hétfőn tették le a már meglévő fedett műjégpálya mellett.     

   

Bera Attila, a Győri Nemak-Dana ETO HC alelnöke elmondta, a  2018 őszére elkészülő beruházástól elsősorban azt várják, hogy a  jelenleg utánpótlás-neveléssel foglalkozó klub felnőtt csapatot is  indíthasson a hazai jégkorong-bajnokságban.   

   

Az egyesületben jelenleg kétszáz fiatal jégkorongozik, a hazai  bajnokságban minden korosztályban indítanak csapatot, az osztrák  bajnokságban U18-as és U20-as együtteseik versenyeznek. A  műkorcsolya-szakosztályban mintegy 50 gyerek sportol.   

   

A 2015-ben hőszigeteléssel ellátott, sátorral fedett  műjégpályát emellett augusztus elejétől május végéig évente mintegy  40 ezren veszik igénybe szabadidősportra, s 1200 óvodás korú  gyermek ismerkedik rajta az alapokkal.    

Az egyesület 2015-ben adott be pályázatot jégcsarnok építésre a  Magyar Jégkorong Szövetséghez (MJSZ).    

   

Kovács Zoltán, a MJSZ alelnöke azt mondta, hogy a vidék  legnagyobb és legszebb jégpályája lesz a győri. Jelezte, hogy  Szombathelyen és Nyíregyházán is adnak át majd jégcsarnokokat.    

   

Fotók



Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere (Fidesz-KDNP)  hangsúlyozta: 2015-ben több lépcsős fejlesztést fogadott el a  város, amelynek részeként korábban egy tanulópályát építettek és  fejlesztették a fedett pályát, hogy kulturált körülmények között  sportolhassanak a fiatalok. A fejlesztés harmadik eleme az új  csarnok építése.    

   

Bartalis István, a magyar férfi jégkorong válogatott  csapatkapitánya arról beszélt, 11 évesen került a  Győr-Moson-Soproni megyeszékhelyből a fővárosba, hogy tovább  sportolhasson. Az új pálya reményei szerint a környékbelieknek  egyfajta gyűjtőközpontja lesz. Úgy fogalmazott, hogy az egyéni  játékos-fejlesztésben az a legnagyobb erő, ha egész évben  lehetőségük van korcsolyázni.    

   

Bera Attila az MTI-nek elmondta, hogy a beruházás hetven  százalékban társasági nyereségadóból és harminc százalék önrészből  valósul meg, az önkormányzat támogatásával.    

   

A csarnok a fogadóterülettel és az öltözőkkel együtt négyezer  négyzetméter alapterületű lesz, s 1900 néző befogadására alkalmas.  A pálya területe 58x28 méter, amely lehetőséget biztosít felnőtt  versenyek lebonyolítására is.    

   

Hozzátette: a jelenlegi, sátorral fedett pálya is megmarad az  utánpótlás-nevelés, a versenysport és a szabadidősport igényeinek  megfelelően.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!