Győr és környéke

2018.10.15. 18:00

Egy hónapja sátorban a győri piac: ez a helyzet most a vásárcsarnokban

Összességében csökkent a győri vásárcsarnokban dolgozók forgalma, amióta kint vannak az ideiglenes sátorban. A kép vegyes, nincs mindenkinél visszaesés, de akadnak igazi nagy vesztesei is a 2019 nyaráig tartó felújításnak. A parkolás problémás.

Laczó Balázs

Szeptember 3. óta működik a felújítás alatt lévő vásárcsarnok mellett az ideiglenes sátor. A bérlők két-három kivétellel átköltöztek, egy baromfis nem jött, de egy ismert pék nemsokára kezd, csak csúszik pár hetet.

 

– Bevallom, jobban szerettem a régi csarnokban, hogy mindennek tudtam a helyét – mondja egy nyugdíjas asszony. – Igaz, még csak másodszor vagyok itt, ki kell tapasztalni. Tetszik az elrendezés, talán ott a virágosok és a húsosok között szűk a hely – mutat a téglalap alapú sátor oldala felé. 

Soknak tűnik a vevő, zsong a sátor, főleg szombaton.

 A győri vásárcsarnok sátrában elég sokan vannak, de a tömeg most egy szinten oszlik el, nem kettőn.

– Ez csak lézengés. Nem mindegy, hogy kétszer ezer vagy ezer négyzetméteren oszlik el a tömeg – véli Németh Károly zöldséges, aki 38 éve – a kezdettől – a csarnokban árul. A mostani helyzetnek ő az egyik fő vesztese.

– Nem rossz, hanem katasztrofális a helyzet. A forgalmam hetven százalékkal esett vissza, emiatt a kollégámnak sajnos fel kell kellett mondanom. Csak reménykedem benne, hogy a mi családunk még meg fog élni. Kevesebb a vevő a rossz parkolási helyzet miatt. De a helyszűke is közrejátszik. Két mérleg nem fér el, csak egy, ami máris ötven százalék áru. Negyven négyzetméter helyett tizenöt négyzetméteren vagyok kint, az is kisebb bevételt jelent – panaszolja. 


Ugyanígy érzi egy gyümölcsös is a középső soron, szerinte a mostani forgalom a szokásosnak jó, ha a húsz százalékát eléri. „A szombat nem volt rossz" – fűzi hozzá, de a „parkolási helyzet miatt sokan ide se jönnek. Tudjuk, hogy cserébe majd háromszáz kocsinak jut hely jövőre, de ezt az évet túl kell élni."

Érdekes dolgot mondott az apró háztartási cikkeket áruló Darius Antoni. 

 

– Most sokkal egységesebben oszlik el a forgalom, s vannak, akik ezzel nagyon rosszul jártak. Nekem csak tíz százalékkal csökkent a bevételem. Ugyanis az emberek a régi helyen megszokott útvonalon haladtak, megszokott bejáratokon jöttek be és mentek ki. Volt, aki az én áruimmal soha nem találkozott, most pedig felfedezte. Mert itt kénytelenek az emberek körbemenni – mondja a kereskedő, aki szerint problémás, hogy a beépített konténerekbe a vevők nem mernek belépni. Rendszerint megállnak a küszöbön és onnan kukucskálnak be – nem érzik, hogy az egy bolt.

 

Pozitívumot mondott a középtájon áruló Réti Károly zöldséges, neki az hozott új vevőt, hogy a sátorra – az előző hellyel ellentétben – nagy betűkkel ki van írva, hogy „Vásárcsarnok". Ezért sokan a Szigethy Attila úton járva fedezik fel. A forgalma nem kisebb, több árut rendelt, de az általános csökkenésben a parkolási nehézségek 30–40 százalékot biztosan jelentenek. Többet azért nem, mert a vevők többsége környékbeli, nyugdíjas.

 

– A probléma majd a fűtés hiányával lesz – vélekedik –, egyik hajnalban öt fok volt – utal a szeptember végi hidegre. Réti Károly elmondta: az aszály miatt sok minden drágult, s a vevők azt hiszik, az átköltözés miatt mentek fel az árak. A karfiol, amit tavaly 360-ért kaptak, most 690, drágult a mák és jön hamarosan a dió...

A kép mindenhol vegyes, a Mészárszék Húsbolt tulajdonosának, Pozsgai Lászlónak sem csökkent a forgalma. A hely most szűkösebb, ami számára azt jelenti, hogy többet kell jönni-menni az áruval. Viszont az egyik virágos megint csak gyászos hangulatban van. Megmutatja: egyetlen láda árvácska hiányzik a pultjáról, pedig négy órája kint van. ˝Máskor tízet is elvittek.˝

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!