Győr és környéke

2019.02.27. 15:25

Egy hét teljes önfeledtség - Győri lány az ételallergiás gyermekeknek szóló tábor szervezői csapatában

Minden nyáron száz gyermek táborozik a Táplálékallergiás Gyermekeket Táboroztató Egyesülettel. A több tíz éve működő szervezet munkájában Kiss Nikolett győri fiatal is részt vesz. Lisztérzékenyként korábban ő is táborozó volt.

Ihász Nóra

11 éve töltöm nyaraim legjobb hetét a TGYTE csapatával, 2017 óta már nevelői szerepben. Az első táborom akkor volt, amikor kiderült rólam, hogy lisztérzékeny vagyok. Először nagyon nehéz volt elfogadni, megszokni. Később a bátyámról is kiderült, hogy lisztérzékeny, így együtt mentünk táborozni. Ez alatt az egy hét alatt azt érezhettük, nem vagyunk különcök, nem kell kiemelt figyelmet fordítani a mi étkezésünkre, hanem ugyanazt esszük, mint mindenki más, és a szórakozásé, kikapcsolódásé, játéké volt a főszerep

- meséli a győrújbaráti Kiss Nikolett, aki a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd Budapesten tanult tovább, jelenleg Hollandiában él. "Erasmus-programmal jöttem Hollandiába, de annyira megtetszett, hogy itt ragadtam és jelentkeztem mesterképzésre".

Kiss Nikolett (jobbra lent) és a táborozó gyerekek egy közös szelfin.

Kiss Nikolett (jobbra lent) és a táborozó gyerekek egy közös szelfin.

A szervezéssel kapcsolatos ötletek gyűjtése, a feladatok beosztása gyakran már az előző évi tábor idején elkezdődik, majd minden a maga medrében folytatódik tovább. A nevelők, szervezők -, akik önkéntesként végzik mindezt - online tartják a kapcsolatot, a munka legnagyobb részét így oldják meg, és amikor csak szükséges, felhívják egymást Skype-on. Éppen ezért egyáltalán nem akadály, hogy a győri fiatal Hollandiában folytat tanulmányokat.


A nonprofit tábor minden nevelője személyes szállal kötődik a tábor üzenetéhez, célkitűzéséhez: mindegyikőjüknek van valamilyen ételérzékenysége. Éppen ezért, egy igen erős csapat kovácsolódott össze az évek alatt. "Kicsit olyanok vagyunk, mint egy család".

Ezt a fagyit minden gyerek jóízűen bekanalazhatja.

Ezt a fagyit minden gyerek jóízűen bekanalazhatja.

Nemcsak az elfogadásban, megszokásban segít ez az élmény, hanem abban is, hogy egy gyermek megszeresse az ételérzékenységgel járó változásokat - megtapasztalja: a legtöbb alapanyagra, finomságra van alternatíva. Nem nyűgként, hanem egy teljesen normális életmódként kezdik megélni.


Minden nyáron egy adott téma köré épülnek a tábori programok, tavaly például a kalózoké volt a főszerep. A szervezés során mindig figyelembe veszik a gyerekek ötleteit, kívánságait. Így az idei Arthur király témájú élményekbe némi varázslótábor-hangulatot is fognak csempészni a szervezők.

Ez az egy hét a teljes önfeledtségről szól. Nem a mit szabad ennem és mit nem? típusú aggodalmakról, hanem a játékról, a kikapcsolódásról, a közös élményekről, új és régi barátokról

- mondja végül Kiss Nikolett, aki már alig várja, hogy újra megkóstolhassa a tábori finomságokat, köztük egyik kedvencét, a minden mentes brassóit.

Elmaradhatatlan a közös strandolás.

Elmaradhatatlan a közös strandolás.

Várják még a jelentkezőket az idei, Arthur király tematikájú táborra, ami július 21-27. között, Balatonlellén lesz. További információ az egyesület honlapján, és telefonon (+36 30 622 5612). Aki felajánlaná adója 1%-át, az a taplalekallergiatabor.com/szja1/ oldalon olvashat részleteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!