Hallgassa élőben!

Dzsingisz kán és kumisz után hazaindul a győrújbaráti motoros - fotók

Célba ért a győrújbaráti Payer Gábor, aki két keréken indult Mongóliába barátjával, Koteczki Ervinnel májusban. A világjáró motorost Ulánbátorban értük utol, ahol nagy szeretettel fogadták, érkezéséről a mongol sajtó is beszámolt.

“Minden rendben, örülök, hogy megérkeztem Mongóliába. Ulánbátorban nagy vendégszeretettel fogadtak, a nagykövetségen mindenben segítenek, fogorvoshoz is eljuttattak. Még Kazahsztánban  repedt meg az egyik fogam, amikor ráharaptam egy kemény csontra” – kezdte a kisalfold.hu-nak Payer Gábor az Oázis kávézóban ülve, ami az utazók kultikus találkozóhelye.

 Payer Gábor és Madari Ákos, Magyarország ulánbátori nagykövete.
Payer Gábor és Madari Ákos, Magyarország ulánbátori nagykövete.

˝Most is legalább tíz világjáró motorost és öt autóst látok. A helyet osztrákok és németek alapították, így végre európai ételt – igazi Wienerschnitzelt – ehettem, ez már hiányzott. Ma eljutottam az Ulánbátortól 54 kilométerre lévő, monumentális Dzsingisz kán lovasszoborhoz, és a Teknős-sziklához is, visszafelé pedig vásároltam kumiszt, este megkóstoljuk…

Dzsingisz kán lovasszobránál. Fotó: HuNomád Facebook-oldal
Dzsingisz kán lovasszobránál. Fotó: HuNomád Facebook-oldal

Összebarátkoztam két svájci motorossal, reggel már indulok velük az orosz határ felé. A Bajkál-tónál majd eltöltök egy-két napot, aztán irány haza! A tervek szerint augusztus 15-én érek Jekatyerinburgba, a hónap végén, szeptember elején érkezek Magyarországra˝ – mondta Gábor, majd nevetve hozzátette: annyira megszokta már a sátrazást, hogy elképzelhető, itthon is felver egyet az udvaron. Egyébként szerettei, barátai mellett egy kiadós zuhany és édesapja marhapörköltje hiányzik neki kalandozásai közben.

Búcsúzóul Gábor megjegyezte: “Tudtam, hogy sokszor kell majd improvizálni, és rengeteg kihívás vár az úton. De azt egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ennyire kedvesek az emberek. Bármerre is járok, segítenek, útbaigazítanak, ételt, szállást adnak.” 

– Óriási teljesítmény, hogy Gábor egyedül is eljutott idáig. Ráadásul Mongóliában most a jelentős esőzések miatt áradások vannak, a rossz minőségű utak eláztak, nagyon csúszósak. A nehézségek ellenére Gábor jókedvűen érkezett meg hozzánk, sok szeretettel fogadtuk és segítünk neki, amiben csak tudunk – mondta lapunknak Madari Ákos, Magyarország ulánbátori nagykövete.

A győrújbaráti motoros vendégségben egy mongol családnál.
A győrújbaráti motoros vendégségben egy mongol családnál.

Gábor leírhatatlanul gyönyörű és izgalmas helyeken járt. Nehéz lenne most felsorolni a számtalan kalandot, de például a Pokol kapujánál is megfordult, élménybeszámolóit és fotóit érdemes megtekinteni a HuNomád weboldalán: www.hunomad.hu, a “blog” fülre kattintva.

Payer Gábor, a motoros világjáró Mongóliába érkezett - írja a ˝Zuunii Medee˝ mongol napilap. Forrás: B.Uranzaya.
Payer Gábor, a motoros világjáró Mongóliába érkezett – írja a ˝Zuunii Medee˝ mongol napilap. Forrás: B.Uranzaya.

Arról, hogy Gábor több ezer kilométer motorozás után célbaért, még a mongol sajtó is beszámolt. A 120 napos kalandtúrára barátjával, Koteczki Ervinnel indult, a győrzámolyi motoros azonban május végén megsérült. Ervin kulcscsontja eltörött, nem tudta folytatni az utat.

– Nehéz volt feldolgozni, de el kellett fogadnom, hogy számomra addig tartott az út. Ugyan kicsit irigykedve figyeltem Gábort, büszke vagyok arra, hogy a barátja lehetek, hogy együtt terveztük ezt a kalandot, együtt indultunk és teljesítette a végpontig. Sokáig terveztem, hogy autóval majd csatlakozom hozzá, de nem tudom, négy keréken mennyire élveztem volna… Mi motorra terveztük az egészet. Ráadásul akkor a vállam sem bírta, most már jobb, tudom emelni is – mondta lapunknak Koteczki Ervin, aki nemsokára feleségével Kazahsztánba autózik a motorjáért. Végül azt is hozzátette: terveik szerint nem ez lesz az egyetlen kaland, amit a HuNomád neve alatt olvashatunk.

Gábor és a mongol újságíró hölgy.
Gábor és a mongol újságíró hölgy.
Egy parkolóban verekedett össze két férfi Győrben
Mindketten azt állították, hogy a másik fél előzetes szóváltás nélkül támadott.
Ittasan sofőr tört össze egy út szélén parkoló autót Mosonszentmiklóson – fotók
Mindkét autóban anyagi kár keletkezett.
Az országban elsőként Győrben állhatnak ismét közönség elé a fellépők
Az ország részleges nyitás utáni első fesztiváljának Győr ad otthont. Koncertekkel, túrákkal, szabadtéri kiállítással mától várják a közönséget, azokat, akik a jelen szabályoknak megfelelően rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.
Krajcár-tipp: érdemes figyelni, mennyi pénz van a pénztárcában
Aranyat érő pénzügyi szokással ismertet meg szakértőnk, Fa Kinga pénzügyi tervező, aki a penzugyiterkep.hu oldalon tanácsokat, tapasztalatokat oszt meg, hogy minél több segítséget nyújthasson a családoknak saját pénzügyi stratégiájuk kidolgozásához.
Gyász
Fájó szívvel emlékezünk HORVÁTH JÓZSEF 88. születésnapjára és halálának 43. évfordulójára. A szív sajog, a fájdalom nő, nem hoz enyhülést a múló idő. Évre év jön, elröpül tova, de mi Téged nem feledünk el soha. Szerető családod
Kalmár László halálának 22. évfordulójára Sok év mi elmúlt már de szívünkbe maradtál míg élünk nem feledünk. Szerető feleséged menyed és unokád .
,,Küzdelmes volt az út, mely véget ért, a tested megfáradt, pihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, a szeretetünk elkísér égi otthonodba. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ETL DEZSŐ életének 88. évében elhunyt. Temetése 2021. május 15-én, szombaton 14 órakor lesz a tét-szentkúti temetőben. Előtte, 13.30 órakor engesztelő szentmisét tartunk. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett nagymamám és testvérem, GOMBÁS GYULÁNÉ szül. Pető Irma életének 90. évében váratlanul, de csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 17-én, hétfőn 10 órakor lesz a győr- nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Nem úgy gyászolunk, mintha elvesztettük volna Őt, hanem hálával, hogy a miénk volt. Sőt, még most is a miénk, hiszen aki hazatért az Úrhoz, Isten családjának a közösségében marad, csupán csak előrement. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapám, apósom, testvérem, HALÁSZ LÁSZLÓ a mihályi Agrobolt tulajdonosa élete 63. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. május 15-én, szombaton 15 órakor kísérjük a mihályi temetőben. Az engesztelő szentmise a temetést megelőzően, 14.30 órakor lesz a mihályi római katolikus templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik kegyelettel részt vesznek a temetésen, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Ha majd alszom zúgó lomb alatt, ne zavarjátok édes álmomat! Boruljatok le halkan, csendesen, és gondoljátok, hogy nem fáj már semmi sem! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, testvérem és rokonunk, HAMUCSKA JÓZSEFNÉ Csiba Erzsébet Böbike életének 72. évében súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. május 17-én, hétfőn 14 órakor lesz a győr- nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósom, rokonunk és ismerősünk, HORVÁTH DEZSŐNÉ szül. Szalontai Ildikó Mária volt Rába MVG dolgozója életének 67. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. május 16-án, vasárnap 14 órakor lesz a szerecsenyi temetőben. Előtte, 13.15 órakor engesztelő szentmisét tartunk. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk és rokonunk, HASZONITS JÓZSEF volt MOFÉM-gyári dolgozó életének 80. évében elhunyt. Temetése 2021. május 18-án, kedden 14 órakor lesz az óvári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívből kérem tőletek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Feleségem, Édesanyánk, Nagymamánk, Anyósom, Testvérünk, HORVÁTH FERENCNÉ szül. Rigó Gizella a volt óvári konzervgyár nyugdíjasa életének 72. évében elhunyt. Temetése 2021. május 14-én, pénteken 16.30 órakor lesz az óvári régi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül a szívetekben tovább élhetek. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk és rokonunk, KELEMEN ZOLTÁN életének 71. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. május 18-án, kedden 12 órakor lesz a Győr, Szabadi úti új köztemetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,A szívem fölött elsuhant egy árnyék; Valaki hiányzik, valami fáj még; valószerűtlen, zord messzeségben valakit várnék, de el sose érem. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS IMRÉNÉ szül. Horváth Terézia óvónő életének 79. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. május 12-én szűk családi körben megtörtént. Gyászoló szerettei
,,Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt már időm, el kellett indulni. Szívetekben hagyom az emlékem örökre, ha látni akartok, csak nézzetek fel az égre! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS JÓZSEF gépi forgácsolómester életének 48. évében elhunyt. Hamvait 2021. május 17-én, hétfőn 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a halászi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Hosszú volt az út, mely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, a szeretetünk elkísér égi otthonodba. Nem leszel magányos, odafenn már várnak, adj, Uram, nyugalmat az Édesanyánknak!” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága lányom, édesanyánk, nagymamánk és rokonunk, NAGY MIKLÓSNÉ szül. Viczina Ilona Valéria életének 70. évében váratlanul megpihent. Búcsúztatása 2021. május 18-án, kedden 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
„Köszönjük neked, Uram, hogy Ő a miénk volt, és az is marad, mert aki él a szerettei szívében, az nem hal meg, csak távol van...” \  Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, dédpapánk, ükpapánk, testvérem, rokonunk, VARGA LÁSZLÓ életének 96. évében csendesen elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2021. május 15-én 11.30 órakor veszünk végső búcsút a hegykői temetőben. Az engesztelő szentmisét a temetés előtt, 11 órakor a hegykői temető ravatalozójában mondatjuk. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, s gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Az örök világosság fényeskedjék neki! Együttérző szeretettel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy dr. TÓTH JÓZSEF 1983-tól a mosonmagyaróvári Karolina Kórház sebésze, majd 1999-ig a mentőszolgálat orvosa méltósággal viselt betegség után, 2021. április 27-én elhunyt. Örök nyugalomra szülőfalujában, a Szeged-Csanád megyei Forráskúton helyezik 2021. május 14-én 11 órakor. Lelki üdvéért a szentmiseáldozatot Mosonmagyaróváron a piarista kápolnában mutatjuk be a temetése napján, 18.30 órakor. Szeretettel várjuk volt orvostársait, munkatársait és betegeit. Sebész- és mentőskollégái