Győr és környéke

2018.11.25. 12:45

Dunakilitin járt az Agrárminiszter - Fotók

Dunakiliti és Feketeerdő jelenéről és jövőjéről szólt a tanácskozás a Modern Magyar Falvak Program kapcsán, amelyen dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője volt a vendég.

Miniszter úr tájékoztatott a program előkészületeiről, a benne rejlő lehetőségekről; örült a településvezetők javaslatainak, és válaszolt a helyi üzemek, vállalkozások képviselőinek kérdéseire – számolt be az eseményről Kovács Andor Tamásné, Dunakiliti polgármestere.

 

Dunakilitin járt az Agrárminiszter


A szervezők a rendezvényre meghívták Házi Jánost és családját, hogy a Házi Méhészet által kínált a Szigetköz kiváló mézeiből válogatott kóstolóval vendégeiknek, elsősorban persze miniszter úrnak kedveskedjenek. Tudva azt, hogy miniszter úr mennyire szívügyének tekinti a mézfogyasztás népszerűsítését.


A program nagy sikert aratott. Minden résztvevő elégedetten távozott a rendezvényről, mert hasznos volt a közös gondolkodás.

Hisz ahol nincs terv, nincs jövő!"

– mondta a miniszter.


Dunakilitin és Feketeerdőn viszont vannak tervek a turizmus és a gazdaság erősítésére egyaránt. Közös akarattal, összefogással pedig megvalósíthatók azok, melyek a térségre, a Szigetköz jövőjére is kihatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!