Győr és környéke

2016.02.04. 12:13

Doktorok találkoztak Pozsonyban

A Pozsonyi Önkormányzati Kerület és a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat több mint 15 éves kapcsolatának egyik újabb állomásaként orvosok közötti találkozót szervezett a két megye a közelmúltban, Pozsonyban.

kisalfold.hu

A találkozó létrejöttében és megszervezésében kiemelkedő szerepe volt PhDr. Németh Gabriella asszonynak, a Pozsonyi Önkormányzati Kerület alelnökének, aki házigazdaként köszöntötte a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat és a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház képviselőit.


A találkozón a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház felső vezetését képviselve részt vett Dr. Tamás László János, főigazgató-főorvos, Prof. Dr. Oláh Attila, orvos-igazgató és Dr. Skaliczky Zoltán, szervezési igazgató, a főigazgató-főorvos általános helyettese.

 



A Pozsonyi Egyetemi Kórház részéről a szlovák delegációt MUDr. Miroslav Bdžoch PhD. főigazgató fogadta kollégáival (MUDr. Marta Hájková, CSc., MPH, igazgató-helyettes; Prof. MUDr. Martin Huorka, CSc., gastroenterológus; MUDr. Vladimír Kostka, MHA, igazgató-helyettes).


A két kórház vezetői első ízben találkoztak egymással, így ez alkalommal a két intézmény kölcsönös bemutatására került sor, érintve az intézmények erősségeit, illetve a megoldásra váró kihívásokat egyaránt. Mindkét intézményvezető megerősítette a kapcsolat további elmélyítésének igényét. Előrevetítették, hogy a következő találkozó alkalmával a szorosabb együttműködés lehetséges területeit veszik számba.


A találkozó közvetlen, jó hangulatban telt, a baráti légkör, a kölcsönös nyitottság és érdeklődés a további együttműködés biztosítéka lehet.

Címkék#Pozsony

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!