Győr és környéke

2018.01.29. 17:54

Döbbenetes esetekkel is találkozott a hulladékkommandó Győrben

Mozgalmas év volt a tavalyi a hulladékkommandó számára. 805 esetben indult szabályszegési eljárás a szemetelők ellen.

kisalfold.hu

Jelentős erőfeszítéseket tett az elmúlt évben a szelektív hulladékgyűjtő szigetek környékén, illetve a közterületeken szemetelő szabálysértők tettenérésére és megbüntetésére a Győr-Szol Zrt. biztonsági csoportja, a győri közterület-felügyelet és a rendőrség munkatársaiból szerveződött csoport.


A Győr-Szol Zrt. biztonsági csoportjának munkatársai 2017-ben évben 990 helyszínen dolgoztak, 930 esetben szelektív szigetet, 60 alkalommal egyéb közterületet ellenőriztek. Közel százszor hajtottak végre közös akciót a közterület-felügyelet munkatársaival, melynek során 85 esetben sikerült az illegális hulladékot lerakókat tetten érni és velük szemben intézkedni. Összességében az év során majd kétszáz esetben segédkeztek a biztonsági szakemberek a hatóság intézkedéseinek előkészítésében.


Amikor az elkövetésről csak az elhagyott szemét tanúskodik, a csoport a hulladék átvizsgálásával igyekszik a szabálysértők nyomára bukkanni. Az adatok tanúsága szerint 101 alkalommal adtak azonosításra alkalmas adatokat a közterület-felügyelet, egy esetben pedig a Győri Városi Rendőrkapitányság részére.


A csoport munkáját a lakossági bejelentések is segítették. A városban élőktől érkező információknak minden esetben utánajártak a kommandó tagjai, több esetben konkrét illegális hulladékelhelyezéssel kapcsolatos jelzések érkeztek, más alkalmakkor a különösen fertőzött területekre hívták fel a figyelmet.


Az ellenőrzések során többször tapasztaltak a biztonságiak kirívóan durva szabálysértéseket. Előfordult például, hogy „puttonyos" járműből pakoltak ki jelentős mennyiségű hulladékot – festékes vödröket, klímaberendezések alkatrészeit, vegyes lomot, háztartási szemetet – a szelektív sziget edényeibe, illetve annak környezetébe, s bár a megfigyelést végző munkatársak figyelmeztették az elkövetőket, azok a felszólításra ellenére sem hagyták abba az illegális tevékenységet. Hasonló döbbenetet okozott az egyik Mártírok út közelében lévő szelektív szigetnél talált, bontalannak látszó, ragasztószalaggal ellátott doboz, melyről kiderült, hogy emberi ürüléket tartalmazott. Előfordult, hogy a Kossuth utca és Liget utca kereszteződésében található szigeten egész kukákat ürítettek az edények mellé, más alkalommal pedig talicskaszám hordták oda a vegyes hulladékot.


Radnóti Ákos városüzemeltetésért is felelős alpolgármester elmondta, hogy 2015-ben kezdtek határozott intézkedésekbe a közterületi szemetelések ellen. Míg 2014-ben még csak 63 esetben indult szabálysértési eljárás, 2015-ben már 212 esetben, 2016-ban már 405 esetben, 2017-ben 805 esetben indult szabálysértési eljárás.


Köszönet jár ezért a Közterület-Felügyeletnek a kitartó munkájukért, hiszen a szemetelés visszaszorításáért kemény ellenőrzéseket végeznek eredményesen és teljesítették a városvezetés elvárását. Az eredményekhez hozzátartozik az is, hogy növelték a felügyelők létszámát, illetve nem csak napközben, hanem éjszaka is ellenőriznek, illetve több helyszínt be is kameráztak és ezt folytatni is fogják. Az is segített, hogy tavaly ősszel nagyszabású médiakampányt indítottak, melynek keretében a lakosságot tájékoztatták a zugszemeteléssel kapcsolatos intézkedésekről és ellenőrzésekről, a kiszabható magas bírságokról, illetve arról is, hogy Győrnek évente kb. 70 millió forintba kerül a zugszemét elszállítása.


Radnóti Ákos elmondta, hogy a zugszemetelés esetén nincs kompromisszum, a hatóság emberei pedig bárhol megjelenhetnek. A munkát idén is folytatják és több olyan intézkedés is lesz idén, ami tovább javíthatja az ellenőrzés hatásfokát.


Az ellenőrzések és az azt követő szankciók intenzitását jól mutatja, hogy a győri közterület-felügyelet tavaly 805 esetben indított szabálysértési eljárást illegális hulladéklerakással kapcsolatban, mely 735 alkalommal helyszíni bírság kiszabásával, 70 alkalommal feljelentéssel végződött. Ez többszöröse a 2016-ban kezdeményezett eljárásoknak.


A hulladékkommandó természetesen ebben az évben is folytatja az ellenőrzéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!