Győr és környéke

2019.08.29. 18:17

Beleugrott egy 19 éves fiú a győrújfalui bányatóba - A baleset felszínre hozta a tó titkát

A környéken messze ez a legszebb tó. De magánterület. Nem veszélyes, kivéve ott, ahol kötélről ugrálnak a vízbe. Rendőri segítség nélkül képtelenség rendet tartani. Ezek a mondatok vívódnak egymással, s mind valahol igaz. Egy 19 éves fiú ugyanakkor az életéért küzd.

kisalfold.hu

A szerdán történt szörnyű baleset természetesen téma volt péntek délután a győrújfalui tó partján – aki beszél róla, jól tudja: valójában tilosban jár ő is, hiszen magánterületen fürdőzik. De nem ott, „ahol a srác a vízbe esett", hanem a biztonságos partszakaszon. Ez az a pont, ahol mindenki önigazolást talál arra, miért van itt. Mert kikezdhetetlen tény: a győrújfalui bányató - hiába magánterület, ráadásul „bányatósága" miatt fürdőzésre tiltott övezet - ellenállhatatlanul csalogatja az embert a türkiz-kékes vízbe. Hétvégenként két-háromszáz ember is van itt – mondják azok, akik szintén évek óta kijárnak fürdeni. Aki tudja a szabályt, ismeri a vizet, azzal baj nem történhet, teszik hasonló határozottsággal hozzá. Mégis megtörtént a baj.


Évtizedek óta szélmalomharcot vívunk – mondja Laposa Zoltán, a bányató többségi tulajdonosa. Rendőri segítség nélkül nincs embere arra, hogy folyamatosan járőrözzön, de nem is az ő dolga lenne. Kitáblázta: fürödni tilos, bekeríteni 31 hektárt bődületes összeg lenne, a tavat pedig nem nyithatja meg még egy részszakaszon sem, mert bányatónál ez törvényileg tiltott. Marad a szemétszedés, amit szintén nem kért, kapott. Évente 14 köbméter szemetet visz el a tó partjáról, amit a fürdőzők hagynak ott. Tény.


A győrújfalui bányatavat használják a helyiek, s persze nagyon sok győri. Nem túloztak a pénteki fürdőzők, amikor azt mondták, két-háromszáz ember egy meleg hétvégén lemegy megmártózni a tükör tiszta vízbe. Gyerekeket is bátran lehoznak a szüleik, mert az öblös részen nem mélyül hirtelen a part, s az apró kavicsokon könnyű bejutni derékig a vízbe.


„Évtizedek óta ide járunk", szögezik le, s hozzák is az érveket: nem kerül pénzbe, nem szednek össze fertőzést, kiváló a víz, tudják a szabályokat, ismerik már a víz színéről a mélységeket. Látják persze ők is, hogy vannak, akik a túlpartról ugrálnak a vízbe…


Két tizenkilenc éves fiatal itt kapcsolódik be a történtekbe: „Az sem veszélyes rész, csak ha a tó fölött, ha kilengtél, el kell engedni a kötelet. Ott nagyon mély a víz, probléma nem lehet. A srác talán visszalengett, az volt a hiba."


Egy szemtanú is hallja mindezt, megerősíti: úgy tudja, ez történt. A baj az volt ezek után, hogy a társai sokkot kaptak, nem húzták ki rögtön a fiút, teszi hozzá. Egy búvár biciklizett arra, ő ugrott a vízbe az eszméletlen, magatehetetlen sérültéért. A nyaka több helyen eltörött, egyelőre kérdés, az agya mennyire sérült az idő alatt, míg vissza tudták hozni életbe. A Petz-kórház intenzív osztályán válságos állapotban fekszik – mondta pénteken prof. Oláh Attila, az intézmény orvos igazgatója.


Volt már olyan eset, három-négy éve, amikor az intenzíven kötött ki valaki – ugyanerről a kötélről lengett be, ő állítólag epilepsziás roham miatt lett rosszul. Időben kihúzták, de súlyos sérüléseket szenvedett, az intenzívre került, de túlélte. A helyi fiatalok miközben ezt mesélik, nem rémülnek meg. Akkor sem, amikor a megdőlt stégre mutatnak, ami egyébként épp azon a helyen van, ahol a baleset történt. Fölötte nincs most a kötél, mert azt a tűzoltók levágták. Alig öt méterrel arrébb viszont ott egy másik ág, azon ugráltak pénteken is – mintha mi sem történt volna szerdán.


A szélmalomharc ellen a tó tulajdonosa úgy akar tenni, hogy horgásztóvá alakítja át. Harmincöt helyet kijelöl, arra lehet jegyeket venni. A tó azonban ennél sokkal nagyobb, bőven lesz hely fürödni – ahogy eddig is. „A rendőrség nélkül nem fog menni", ismeri el Laposa Zoltán is, mint ahogy azt is, hogy „három napig ez most téma, aztán jönnek fürödni, ahogy eddig". A rendőrség alkalmanként ellenőriz, aki látja őket, gyorsan csomagol, a büntetés sok ezer forint lehet. Mégis.


Ahogy írtuk, a helyiek közül is fürdenek sokan, nekik nyilván nincs bajuk a helyzettel. A Hársfa utcaiaknak annál inkább: ők még petíciót is írtak a polgármesternek, hogy a mezőgazdasági földúton (az vezet a tóhoz – a szerk.) elviselhetetlen port kavarnak az autók. Nagy Imre Attila községvezető megerősíti ezt, mint mondja, éppen ezért raktak ki táblákat, s még sorompót is, hogy ne tudjanak autóval, legfeljebb kerékpárral behajtani az emberek. A sorompó mellett azonban már ott nyomvályú: az autósok kikerülik, s mennek tovább a tóhoz, néhány méter kerülőt simán megér ez a víz.


 

Fejest ugrott egy 19 éves fiú a győrújfalui bányatóba, életveszélyesen megsérült

 

Korábban írtuk

Súlyos baleset történt a győrújfalui bányatavon szerdán délután – értesült a kisalfold.hu. Egy 19 éves győri fiú fejest ugrott a vízbe és megsérült, miután a víz azon a részen – mint kiderült – sekély volt. Prof. dr. Oláh Attilától, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos-igazgatójától csütörtökön megtudtuk, hogy a fiatalembert a helyszínen újra kellett éleszteni – amit laikusok kezdtek meg –, majd a mentők intézményükbe szállították. Hozzátette: a fiú többszörös nyakcsigolyatörést szenvedett, s állapota nagyon súlyos, életveszélyes. Nagy Imre Attila győrújfalui polgármester portálunknak elmondta, hogy tilos a fürdés a bányatavon, amely ráadásul magánterületen van, igaz, kerítés nem védi. „Ennek ellenére meleg időben több százan fürdőznek ott. A vize nagyon mély, emiatt bevallom, én nem ilyen balesettől tartottam régóta, hanem attól, hogy valaki előbb-utóbb belefullad. Két éve ez kis híján megtörtént" – mondta a település vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!