Győr és környéke

2014.10.17. 11:05

Bárány vs. Morvay - Heten számolták át négyszer a szavazatokat

˝Aztán jött egy telefon a városházáról, hogy nagyon szoros a végeredmény, számoljuk át újra˝ - a szavazatszámlálók egyike nyilatkozott lapunknak.

Sudár Ágnes

Heten voltak abban a szavazóköri bizottságban, ahol utólag három érvénytelen – duplán beikszelt – szavazólapot találtak, s emiatt (is) vesztett a vasárnap még győztesnek kikiáltott Bárány István.

Most megtudhatják, mi történt. Az egyik szavazatszámláló pontról pontra, percről percre leírja a történteket, s ránk bízza, hogy eldöntsük: megtörténhetett-e, hogy négy átszámlálás után is ekkorát hibázzanak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottság szerdai döntésének értelmében (jelen állás szerint) a győri 4-es választókerületben a Fidesz–KDNP jelöltje, Morvay László nyert 1195 szavazattal, a második helyen pedig a független Bárány István végzett 1192 vokssal. Sokan biztosan tudják az előzményeket is, de azért illik leírni: az önkormányzati választás estéjén még Bárány volt a győztes 1196 szavazattal, Morvay pedig a második 1195-tel. A fellebbezés során kiderült, hogy Morvaynak találtak még három érvényes szavazatot, Báránynál viszont három érvénytelent. Ezt a vesztes kifogásolja.

A győztes jelöltek és hozzátartozóik a városházán várták a sajtótájékoztatót vasárnap este nem sokkal tíz óra előtt. Mellettük már gyülekeztek a szavazókörökből beküldött urnák is. Fotó: H. B. E.

A győztes jelöltek és hozzátartozóik a városházán várták a sajtótájékoztatót vasárnap este nem sokkal tíz óra előtt. Mellettük már gyülekeztek a szavazókörökből beküldött urnák is. Fotó: H. B. E.
„Rutinos csapat volt"

A három érvénytelen szavazólapot (egy íven két jelölt neve mellett is ikszet találtak) a 25-ös szavazókörből találták. A szavazatszámlálók egyike a Kisalföld kérésére, név nélkül elmondja, mi történt a szavazókörben.

– Rutinos csapat volt a miénk, mindegyikünk dolgozott már választáson – hiba nélkül – szavazatszámlálóként. Minden a szokásos módon zajlott reggel fél hattól este hétig. Semmilyen rendkívüli esemény nem történt, nem voltunk fáradtabbak, mint máskor. A mi szavazókörünkben heten voltunk. Hétkor a szavazás véget ért, az urnát kibontottuk. Első körben szétválogattuk a polgármesteri, illetve a képviselői íveket.

Kategóriánként nagyjából 400–450 szavazólapot kellett megszámolni, tehát nem volt rengeteg papír. Ezek után mindkét stócnál megnéztük az érvénytelen lapokat. A szokásos dolgokat találtuk: volt, ahol kérdőjelet írtak iksz helyett, máshol áthúzták a szavazólapot... az összes ilyet kivettük.

„Három? Az kizárt"

– Mindenki az asztalnál állt, együtt számoltunk és ellenőriztünk. Szabály, s ehhez tartanunk is kellett magunkat, hogy amíg kétszer nem jön ki ugyanaz a szám, addig újra kell számolni. Négyszer számoltuk meg az íveket, közben nyilván feltűnt volna, ha mégis érvénytelen papír marad a kötegben. De állítom, hogy nem maradt. S ha még figyelmetlenek is voltunk mindannyian, akkor is legfeljebb egy „dupla ikszes" papír csúszhatott volna a többi közé. Három? Az kizárt.

– De folytatom, mert ott tartottunk, hogy megszámoltuk a szavazatokat. Mindent összeadtunk, s pontosan annyi szavazatnak kellett kijönnie, mint amennyi szavazó aznap voksolásra jelentkezett. Nálunk ki is jött, s azért mondom ezt, mert azt sem értem, hogy egy másik szavazókörben hogyan találhattak még három pluszszavazatot később, az urnán kívül... Nálunk a papírok végig az asztalon voltak, ott is kötegeltük össze azokat. Ez azt jelenti, hogy a Bárány Istvánra, a Morvay Lászlóra... stb. leadott szavazatokat kvázi olyan papírral, mint a pénzeket szokták, külön-külön összefogtuk, lepecsételtük, aláírtuk.

„Bánt, ami történt"

– A szavazatok számlálásakor még nem tudtuk, hogy ilyen szoros az eredmény. Nálunk Bárány István mintegy hetven szavazattal többet gyűjtött, mint Morvay László. Aztán jött egy telefon a városházáról, hogy nagyon szoros a végeredmény, számoljuk át újra. Akik még ott voltunk, ismét megtettük. Aztán a kötegelt papírokat az urnába visszatettük, s elvittük a városházára. Ott leadtuk.

– Mérhetetlenül bánt, ami utána történt. Mert a munkánkat és a tisztességünket kérdőjelezik meg. Szerintem egyetlen megoldás marad, ha a választást megismételnék ebben a körzetben. Ami a vicc, hogy ezek után is vállalnám, hogy szavazatszámlálónak
jelentkeznék azon a voksoláson...

Vigyáztak az urnákra?

Nyilván sokakban felmerül, hogy mi történt az urnákkal, illetve bennünk a szavazólapokkal azután, hogy a városházára bevitték a szavazókörökből. Dr. Lipovits Szilárd győri jegyző, a helyi választási iroda vezetője kérdésünkre elmondta: az urnák zárva érkeztek, s este a városháza aulájába vitték be. Az urnákban külön kötegelve kell legyenek a szavazólapok, amelyekhez sértetlenül nem lehetett hozzáférni. Lipovits szerint a választási iroda munkatársai végig figyelték és felügyelték a dolgokat. Később aztán levitték abba a zárható helyiségbe, ahol szintén a választási iroda munkatársai a választásokat követően még 90 napig őrzik.


Nem ülhet össze az új testület

A Területi Választási Bizottság döntése után Bárány István a Kisalföldnek már lenyilatkozta, hogy bíróságra vinné az ügyet. Tegnap hozzátette, hogy jogászaival most egyeztet erről, a jog szerinti alapot kell megtalálni, ami nem egyszerű.

Mindenesetre amíg nem lesz jogerős döntés a 4-es körzetről, addig a győri közgyűlést sem lehet összehívni, bár az eredeti terv az volt, hogy ez a jövő héten megtörténik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!