Győr és környéke

2017.11.04. 08:00

Az útépítések miatt a szokásosnál is nagyobb torlódások alakulnak ki Győrben

A nagy forgalom okozta problémák megoldására a közlekedésbiztonságot növelő beruházások zajlanak Győrben, amelyektől azonban rendre hatalmas dugók alakulnak ki. A helyzet az év végéig romlani fog.

Hancz Gábor

Szeptember elején kezdődött az érdemi munka a 83-as főút győri Metro áruháznál lévő, csaknem egy kilométeres, rendkívül balesetveszélyes szakaszán. Jövő júniusra mintegy másfél milliárd forintból három turbókörforgalmat alakítanak ki – a két autópálya-lehajtónál és a volt Bricostore barkácsáruháznál, azaz a Mérföldkő utcánál –, emellett kétszer kétsávossá bővítik az aszfaltcsíkot. A végeredmény minden bizonnyal jóval biztonságosabb közlekedés lesz, addig azonban elkél a türelem, és nem csak a beruházás közvetlen közelében: akár öt-hét kilométerrel arrébb is torlódások alakulnak ki, mert az M1-es sztráda csomópontjait lezárták az átépítés miatt a 83-as főútnál.

 

A reggeli és a délutáni csúcsban araszolva lehet csak haladni Győrben az 1-es főúton a Radnóti-szobor és az Elvis Park környékén. Néhány kilométer megtétele gyakran negyedórát, húsz percet vesz igényb

A reggeli és a délutáni csúcsban araszolva lehet csak haladni Győrben az 1-es főúton a Radnóti-szobor és az Elvis Park környékén. Néhány kilométer megtétele gyakran negyedórát, húsz percet vesz igénybe. Fotó: H. Baranyai Edina

Nincs menekülőút


A dugókra panaszkodott lapunknak Farkas Boglárka győrújbaráti édesanya is. „A Metro-csomópont lezárása óta katasztrofális aközlekedés  Győrújbarátról Győrbe. Az eddig megszokott, csak Győrben tapasztalt dugók már elértek a faluig, és nincs menekülőút – fogalmazott. – Most két győr-ménfőcsanaki út forgalma is átterelődött Győrújbarátra, ami annyira megnövelte a járműmennyiséget, hogy már a falun belüli közlekedés is sokkal nehezebb lett.


Gyakoriak a torlódások például a kontrasaroknál. Reggelhét óra után már negyven-negyvenöt perc a bejutási idő a városba, ami normál esetben negyedóra. Nem tűnik soknak, de mégis rengeteg, hiszen egy 9,3 kilométeres szakaszról van szó háztól házig. Ha hét óra előtt indulunk, akkor is lassabban haladhatunk, de még folyamatos tempóban. Mivel a városban olyankor még a lámpás kereszteződésekben nagy szerencsével zöldhullámban lehet menni, úgy a menetidő húsz-huszonöt perc, de az is több, mint a normális tizenöt."


Az informatikai asszisztensként dolgozó hölgy szerint ha a megszokott időben szeretnének beérni a munkahelyükre, legalább fél órával előbb el kell indulniuk. „Ez persze nem kellene,  hogy akkora gondot okozzon, de próbálja ki mindenki a saját reggeli rutinjával, főleg édesanyaként, amikor boltba kell menni, tízórait csinálni, ebédet csomagolni, felkészíteni a gyerekeket" – tette hozzá.

Három kilométernyi út  húsz perc alatt


A Metro-csomópont lezárása a laikusok számára egészen váratlan helyeken is okoz dugókat: ilyen a 85-ös főút, sokan ugyanis a 83-as főút helyett kénytelen-kelletlen arra kanyarodnak rá. Emiatt a reggeli csúcsban – gyakran még nyolc óra után is – negyedóra, húsz perc alatt lehet eljutni az M1-es autópálya felüljárótól az 1-es főút mellett található Radnóti-szoborig, holott mindössze három kilométeres távolságról van szó.

 

A Szauter utcai csomópontot turbókörforgalommá építik át, forgalomkorlátozás mellett. A későbbiekben további sávszűkítésre, áglezárásra kell számítani. Fotó: Bertleff András

A Szauter utcai csomópontot turbókörforgalommá építik át, forgalomkorlátozás mellett. A későbbiekben további sávszűkítésre, áglezárásra kell számítani. Fotó: Bertleff András


Az Elvis Parknál – a volt repülőnél – rendre egy-másfél kilométeres kocsisor alakul ki. A gondot ott az is okozza, hogy nem kevés autós a Nép utca felé fordul le az 1-es főútról, kanyarodósáv híján viszont visszaduzzasztják a mögöttük érkező forgalmat. Délután az ellenkező irányba araszolnak az autók, esetenként a Szent István úti OMV-kúttól az Elvis Parkig egybefüggő a kocsisor. Ez a csúcsjellemzően már délután fél három-négy óra körül elkezdődik, és még hatkor is bele lehet futni.

 

A Szauter utcai csomópontot turbókörforgalommá építik át, forgalomkorlátozás mellett. A későbbiekben további sávszűkítésre, áglezárásra kell számítani. Fotó: Bertleff András

Ajándékvásárlás araszolva


Máthé-Tóth Péter, a győri útkezelő szervezet szóvivője kérdésünkre azt mondta: rendszeresen nagy dugók alakulnak ki a győrújbaráti út és a 82-es főút kereszteződésében is. Ezen a főúton a nehézségeket fokozza, hogy a Szauter utcai csomópontot turbókörforgalommá építik át, forgalomkorlátozás mellett. A későbbiekben további sávszűkítésre, áglezárásra kell számítani.


„Az év végéig a helyzet romlani fog, hiszen éppen a 83-as főút környékén található számos nagyáruház, amelyet a karácsony előtti időszakban biztosan sokkal többen fognak felkeresni, mint máskor – hangsúlyozta a szakember. – A torlódások egyébként nem csak az útépítések miatt alakulnak ki. Az elmúlt egy évben sokkal több autó lett Győr útjain, s a folyamat nem áll meg: újabb társasházak épülnek, s akik beköltöznek, kocsit is használnak, egy-egy család akár többet. Csaknem kétezer építési engedélyt adott ki, illetve bejelentett házépítést tartott nyilván a hatóság 2017 első félévében.

 


Az elkészülő ingatlanok következményeként akár plusz négyezer jármű is megjelenhet a győri utakon. Ráadásul a megfizethető üzemanyagár sem készteti takarékoskodásra a sofőröket. Néha már-már budapesti szituációk alakulnak ki: megtörtént eset, hogy a 14-es főút Széchenyi hídján egy  lerobbant, műszaki hibás teherautó miatt a Fehérvári úton egészen a Szigethy Attila útig volt dugó. Ilyen helyzet akkor alakul ki egy úthálózaton, ha elérte kapacitásának határait  és elegendő egyetlen tényező a torlódáshoz – azaz nincs tartalék az átbocsátóképességben."


A közlekedési helyzet nem csupán az év végi ajándékvásárlási láz miatt fokozódhat. Ahogy arról a Kisalföld október 20-án beszámolt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felújítja a győrújbaráti bekötőút M1-es autópálya és Veres Péter utca közötti mintegy három kilométeres részét. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás már zajlik, a – nyilvánvalóan forgalomkorlátozással járó – munkálatok ennek lezárulta után kezdődhetnek el és jövő tavasszal fejeződnek be. Az 1-es főúton közlekedőkre a Radnóti Miklós utca kikötése lehet hatással, ahol a tenderen bruttó 835 millió forintos ajánlattal győztes Strabag Általános Építő Kft. már átvette a munkaterületet. Arról egyelőre nincs információ, ott mikor, milyen korlátozásokkal kell számolni. 

 

A győrújbaráti Farkas Boglárka felvételén látszik, hogy a kocsisor a falu Győr felőli végéig ér. ,,Innen negyedóra alatt értünk el az M1-es autópálya felüljárójáig, ami normál esetben harminc másodperc

A győrújbaráti Farkas Boglárka felvételén látszik, hogy a kocsisor a falu Győr felőli végéig ér. „Innen negyedóra alatt értünk el az M1-es autópálya felüljárójáig, ami normál esetben harminc másodpercig tart" – jegyezte meg.

 

Karácsony körül megnyithatják a csomópontot


A 83-as főút és az M1-es autópálya találkozásánál a két turbókörforgalom várhatóan karácsony körül elkészül. Ugyan a teljes beruházás akkor még messze lesz a végétől, de ezt a két csomópontot a Nemzeti Infra-

struktúra Zrt. szeretné átadni az autósoknak használatra – tudtuk meg Kiss Boglárkától, a cég szóvivőjétől. Ez minden bizonnyal némileg enyhíti a torlódásokat. Télen az átépített Metro-csomópont és a Mérföldkő utca között továbbra is sávszűkítésre lehet számítani, majd márciustól megkezdődik a harmadik körforgalom építése a Mérföldkő utcánál. Emellett tavasszal még zajlani fognak a négysávosításhoz szükséges munkálatok, s a közvilágítást is akkor építik ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!