Hallgassa élőben!

Az útépítések miatt a szokásosnál is nagyobb torlódások alakulnak ki Győrben

A nagy forgalom okozta problémák megoldására a közlekedésbiztonságot növelő beruházások zajlanak Győrben, amelyektől azonban rendre hatalmas dugók alakulnak ki. A helyzet az év végéig romlani fog.

Szeptember elején kezdődött az érdemi munka a 83-as főút győri Metro áruháznál lévő, csaknem egy kilométeres, rendkívül balesetveszélyes szakaszán. Jövő júniusra mintegy másfél milliárd forintból három turbókörforgalmat alakítanak ki – a két autópálya-lehajtónál és a volt Bricostore barkácsáruháznál, azaz a Mérföldkő utcánál –, emellett kétszer kétsávossá bővítik az aszfaltcsíkot. A végeredmény minden bizonnyal jóval biztonságosabb közlekedés lesz, addig azonban elkél a türelem, és nem csak a beruházás közvetlen közelében: akár öt-hét kilométerrel arrébb is torlódások alakulnak ki, mert az M1-es sztráda csomópontjait lezárták az átépítés miatt a 83-as főútnál.
 

A reggeli és a délutáni csúcsban araszolva lehet csak haladni Győrben az 1-es főúton a Radnóti-szobor és az Elvis Park környékén. Néhány kilométer megtétele gyakran negyedórát, húsz percet vesz igényb
A reggeli és a délutáni csúcsban araszolva lehet csak haladni Győrben az 1-es főúton a Radnóti-szobor és az Elvis Park környékén. Néhány kilométer megtétele gyakran negyedórát, húsz percet vesz igénybe. Fotó: H. Baranyai Edina

Nincs menekülőút

A dugókra panaszkodott lapunknak Farkas Boglárka győrújbaráti édesanya is. „A Metro-csomópont lezárása óta katasztrofális aközlekedés  Győrújbarátról Győrbe. Az eddig megszokott, csak Győrben tapasztalt dugók már elértek a faluig, és nincs menekülőút – fogalmazott. – Most két győr-ménfőcsanaki út forgalma is átterelődött Győrújbarátra, ami annyira megnövelte a járműmennyiséget, hogy már a falun belüli közlekedés is sokkal nehezebb lett.

Gyakoriak a torlódások például a kontrasaroknál. Reggelhét óra után már negyven-negyvenöt perc a bejutási idő a városba, ami normál esetben negyedóra. Nem tűnik soknak, de mégis rengeteg, hiszen egy 9,3 kilométeres szakaszról van szó háztól házig. Ha hét óra előtt indulunk, akkor is lassabban haladhatunk, de még folyamatos tempóban. Mivel a városban olyankor még a lámpás kereszteződésekben nagy szerencsével zöldhullámban lehet menni, úgy a menetidő húsz-huszonöt perc, de az is több, mint a normális tizenöt.”

Az informatikai asszisztensként dolgozó hölgy szerint ha a megszokott időben szeretnének beérni a munkahelyükre, legalább fél órával előbb el kell indulniuk. „Ez persze nem kellene,  hogy akkora gondot okozzon, de próbálja ki mindenki a saját reggeli rutinjával, főleg édesanyaként, amikor boltba kell menni, tízórait csinálni, ebédet csomagolni, felkészíteni a gyerekeket” – tette hozzá.

Három kilométernyi út  húsz perc alatt

A Metro-csomópont lezárása a laikusok számára egészen váratlan helyeken is okoz dugókat: ilyen a 85-ös főút, sokan ugyanis a 83-as főút helyett kénytelen-kelletlen arra kanyarodnak rá. Emiatt a reggeli csúcsban – gyakran még nyolc óra után is – negyedóra, húsz perc alatt lehet eljutni az M1-es autópálya felüljárótól az 1-es főút mellett található Radnóti-szoborig, holott mindössze három kilométeres távolságról van szó.
 

A Szauter utcai csomópontot turbókörforgalommá építik át, forgalomkorlátozás mellett. A későbbiekben további sávszűkítésre, áglezárásra kell számítani. Fotó: Bertleff András
A Szauter utcai csomópontot turbókörforgalommá építik át, forgalomkorlátozás mellett. A későbbiekben további sávszűkítésre, áglezárásra kell számítani. Fotó: Bertleff András

Az Elvis Parknál – a volt repülőnél – rendre egy-másfél kilométeres kocsisor alakul ki. A gondot ott az is okozza, hogy nem kevés autós a Nép utca felé fordul le az 1-es főútról, kanyarodósáv híján viszont visszaduzzasztják a mögöttük érkező forgalmat. Délután az ellenkező irányba araszolnak az autók, esetenként a Szent István úti OMV-kúttól az Elvis Parkig egybefüggő a kocsisor. Ez a csúcsjellemzően már délután fél három-négy óra körül elkezdődik, és még hatkor is bele lehet futni.
 

A Szauter utcai csomópontot turbókörforgalommá építik át, forgalomkorlátozás mellett. A későbbiekben további sávszűkítésre, áglezárásra kell számítani. Fotó: Bertleff András

Ajándékvásárlás araszolva

Máthé-Tóth Péter, a győri útkezelő szervezet szóvivője kérdésünkre azt mondta: rendszeresen nagy dugók alakulnak ki a győrújbaráti út és a 82-es főút kereszteződésében is. Ezen a főúton a nehézségeket fokozza, hogy a Szauter utcai csomópontot turbókörforgalommá építik át, forgalomkorlátozás mellett. A későbbiekben további sávszűkítésre, áglezárásra kell számítani.

„Az év végéig a helyzet romlani fog, hiszen éppen a 83-as főút környékén található számos nagyáruház, amelyet a karácsony előtti időszakban biztosan sokkal többen fognak felkeresni, mint máskor – hangsúlyozta a szakember. – A torlódások egyébként nem csak az útépítések miatt alakulnak ki. Az elmúlt egy évben sokkal több autó lett Győr útjain, s a folyamat nem áll meg: újabb társasházak épülnek, s akik beköltöznek, kocsit is használnak, egy-egy család akár többet. Csaknem kétezer építési engedélyt adott ki, illetve bejelentett házépítést tartott nyilván a hatóság 2017 első félévében.
 

Az elkészülő ingatlanok következményeként akár plusz négyezer jármű is megjelenhet a győri utakon. Ráadásul a megfizethető üzemanyagár sem készteti takarékoskodásra a sofőröket. Néha már-már budapesti szituációk alakulnak ki: megtörtént eset, hogy a 14-es főút Széchenyi hídján egy  lerobbant, műszaki hibás teherautó miatt a Fehérvári úton egészen a Szigethy Attila útig volt dugó. Ilyen helyzet akkor alakul ki egy úthálózaton, ha elérte kapacitásának határait  és elegendő egyetlen tényező a torlódáshoz – azaz nincs tartalék az átbocsátóképességben.”

A közlekedési helyzet nem csupán az év végi ajándékvásárlási láz miatt fokozódhat. Ahogy arról a Kisalföld október 20-án beszámolt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felújítja a győrújbaráti bekötőút M1-es autópálya és Veres Péter utca közötti mintegy három kilométeres részét. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás már zajlik, a – nyilvánvalóan forgalomkorlátozással járó – munkálatok ennek lezárulta után kezdődhetnek el és jövő tavasszal fejeződnek be. Az 1-es főúton közlekedőkre a Radnóti Miklós utca kikötése lehet hatással, ahol a tenderen bruttó 835 millió forintos ajánlattal győztes Strabag Általános Építő Kft. már átvette a munkaterületet. Arról egyelőre nincs információ, ott mikor, milyen korlátozásokkal kell számolni. 
 

A győrújbaráti Farkas Boglárka felvételén látszik, hogy a kocsisor a falu Győr felőli végéig ér. ,,Innen negyedóra alatt értünk el az M1-es autópálya felüljárójáig, ami normál esetben harminc másodperc
A győrújbaráti Farkas Boglárka felvételén látszik, hogy a kocsisor a falu Győr felőli végéig ér. „Innen negyedóra alatt értünk el az M1-es autópálya felüljárójáig, ami normál esetben harminc másodpercig tart” – jegyezte meg.

 

Karácsony körül megnyithatják a csomópontot

A 83-as főút és az M1-es autópálya találkozásánál a két turbókörforgalom várhatóan karácsony körül elkészül. Ugyan a teljes beruházás akkor még messze lesz a végétől, de ezt a két csomópontot a Nemzeti Infra-
struktúra Zrt. szeretné átadni az autósoknak használatra – tudtuk meg Kiss Boglárkától, a cég szóvivőjétől. Ez minden bizonnyal némileg enyhíti a torlódásokat. Télen az átépített Metro-csomópont és a Mérföldkő utca között továbbra is sávszűkítésre lehet számítani, majd márciustól megkezdődik a harmadik körforgalom építése a Mérföldkő utcánál. Emellett tavasszal még zajlani fognak a négysávosításhoz szükséges munkálatok, s a közvilágítást is akkor építik ki.

Az egész zenei világ gyászolja a legendás énekest, Juan de Dios Venturát
Venturát sokan a merengue legnagyobbjának tartották.
Borzalmas! Vezetés közben gyulladt fel az énekes autója, a gyerekével utazott (videó)
Thomas Anders a tizenkilenc éves fiával utazott közös autóban, amikor a gépjármű felgyulladt, és ezt követően teljesen kiégett.
Magna Cum Laude, Follow The Flow, Presser koncertek is lesznek a hétvégén
Falunap, kerékpáros nap és éjszakai túra is lesz a megyében.
Épül a Budapest–Balaton kerékpárút
A szakasz Magyarország két legfontosabb turisztikai célpontját köti majd össze.
Gyász
Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet CZÉHMESTER ILDIKÓ volt Kazinczys osztálytársainak, hogy az osztálytalálkozó alkalmából sírjára a megemlékezés virágait elhelyezték. Édesanyja, testvére és családja
Fájó szívvel emlékezünk SZABÓ MÁRIA halálának 3. évfordulóján. Csak az idő múlik, feledni nem lehet, kinek élete jóság volt és szeretet. A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már. Hiába minden könny, Téged visszahozni nem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled. Egy reményünk van, hogy odafent találkozunk Veled. Szerető jóságod, minden mosolyod szívünkben él tovább. Emléked szívünkben őrizzük. Szerető családod
Drága Férjem GELLÉR CSABA 51.születésnapjára Lelked, mint a fehér galamb, csendesen messzire szállt. Hiába keresünk, könnyes szemünk már többé nem talál. De tudjuk, hogy a csillagok között a legfényesebb Te vagy. Utat mutatsz, mert szívünkben örökké itt maradsz! Feleséged: Dia, lányaid: Klaudia és a Virág.
In Memoriam „Szíve nemes volt, keze dolgos, élete nehéz volt, álma legyen boldog.” KOVÁCS IMRE születésének 100. halálának 33. évfordulójára. „A múló évek nem felednek, nem halványul az emléked, mert a szeretet, amit adtál, örökre a szívünkbe zárt.” Soha el nem múló szeretettel feleséged, gyermekeid, családjaik és a rokonok
Fájó szívvel emlékezünk SIPOS TIBOR halálának 12. évfordulóján. Virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel őt már nem hozhatjuk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Míg köztünk voltál, mi nagyon szerettünk, hiányzol nekünk, soha nem feledünk. Örökké szerető szüleid, testvéred
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy bátyám, CSEREKLYEI LÁSZLÓ életének 70. évében csendesen elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. Gyászoló testvére és családja
Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GAÁL MAGDOLNA gyászmiséjét 2021. augusztus 1-jén, vasárnap 11.30 órakor tartjuk a kapuvári Barátok-templomában. Gyászoló gyermekei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYERJÉKNÉ KÖVECSES ÉVA életének 61. évében, 2021. július 25-én elhunyt. Gyászoló család
,,Ha majd alszom zúgó lomb alatt, ne zavarjátok édes álmomat! Boruljatok le halkan, csendesen, és gondoljátok, hogy nem fáj már semmi sem! Ha majd rátértek ti is erre az útra, megyek elétek, s találkozunk újra. Drága Édesanyánk, Isten veled! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HÉCZ JENŐNÉ szül. László Éva életének 58. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. augusztus 3-án, kedden 15 órakor lesz a győrújbaráthegyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Hosszú volt az út, mely most véget ért, beteg, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Nem leszel egyedül, odafenn már várnak, Adj, Uram, örök nyugodalmat Édesanyánknak! Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédink, testvérünk, anyósunk és rokonunk, MESZLÉNYI GÉZÁNÉ szül. Bugyi Margit bősárkányi lakos életének 95. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 3-án 13 órakor lesz a bősárkányi temetőben. Engesztelő szentmise közvetlen a temetés után, a helyi templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR ISTVÁNNÉ szül. Madarász Rozália Hajnalka életének 71. évében elhunyt. Temetése augusztus 3-án, kedden 15 órakor lesz a lipóti temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.15 órakor. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
„Fáradtságom adom az esti árnynak, Színeimet vissza a szivárványnak. Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek, Mosolygásom az őszi verőfénynek. Sok sötét titkom rábízom a szélre, Semmit se várva és semmit se kérve. Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton: Kétségeim az örvényekbe szórom. A holtom után ne keressetek, Leszek sehol - és mindenütt leszek.” Kimondhatatlan fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk, NAGY LÁSZLÓ életének 65. évében váratlan hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása augusztus 2-án, hétfőn 15 órakor lesz a hédervári temetőben. Engesztelő szentmisét temetése előtt 14.15 órakor mondatunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A koszorúra szánt összeget a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat javára felajánlani szíveskedjenek a ravatalozónál elhelyezett adományládába. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Hirtelen halálod nagy fájdalmat okozott, De jóságod és szereteted szívünkben örökké élni fog.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Férjem, Szeretett Édesapánk, Papánk, Testvérünk, Apósunk, Sógorunk, Rokonunk, Barátunk és Ismerősünk, SZABÓ GYÖRGY BÉLA bodonhelyi születésű, volt győrújfalui lakos életének 69. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. 08. 03-án, kedden 15 órakor lesz a győrújfalui temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Fekszem egy álomszép réten s körülöttem táncolnak az angyalok. Szaladnék feléd, sietnék hozzád, de sajnos már nem tudok. Ha majd leszáll az éj, válassz magadnak egy szépen fénylő csillagot, az a fénypont vigyáz majd rád, ha hiszed azt, hogy ott vagyok.” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapám, nagypapám, apósom, testvérünk, barátunk és rokonunk, ÉLŐ TAMÁS csornai lakos életének 64. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 2-án 13 órakor lesz a csornai premontrei templomban. Kérjük, hogy a szeretet és a tisztelet jelét egy szál virággal fejezzék ki. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
,,Elhagytad a házat, amit szerettél. Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Örök álom zárta le szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Drága jó Édesapánk, Isten veled. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk, apósunk, nagypapánk, dédipapánk, sógorunk, keresztapánk és rokonunk, VARGA JÁNOS cipészmester sobori lakos életének 95. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. július 31-én, szombaton 13 órakor lesz a sobori temetőben. Lelki üdvéért engesztelő szentmise a temetés előtt 12 órakor lesz a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család