Győr és környéke

2019.05.02. 09:00

Az M85-ösig kellene hatsávosítani az M1-es autópályát

Két győri országgyűlési képviselő azért lobbizik, hogy az M1-es autópályának ne csak a Budapest-Győr szakaszát, hanem a győri elkerülőjét is kétszer háromsávossá bővítsék.

kisalfold.hu

Itt írtunk az M1-es autópálya kétszer háromsávossá bővítéséről. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Kisalföldet akkor arról tájékoztatta, hogy jelenleg a fejlesztés tervezése zajlik: a Budapest–

Tatabánya szakasznak őszre, a Tatabánya–Győr (M19-es autóút) szakasznak pedig jövőre lehet építési engedélye. Az állami cég ugyanakkor arról még nem tudott információval szolgálni, mikor kezdődhet meg a kivitelezés.

Az M1-es autópálya győri elkerülője is hatalmas forgalmat bonyolít le nap mint nap. Fotó: Mészáros Mátyás

Ezúttal a két győri országgyűlési képviselőt kérdeztük arról, miként látják a beruházás megvalósítását. Simon Róbert Balázs lapunknak elmondta: eddig valamennyi, a témában tartott egyeztetésen részt vett, legutóbb éppen néhány hete Tatabányán. „Örömteli, hogy zajlik a tervezés, és én biztos vagyok abban, hogy az elkészülő tervek alapján a kivitelezés is meg fog kezdődni. Ugyanakkor lobbizom azért, hogy a hatsávosítás ne csak a győrszentiváni lehajtóig, vagyis az M19-es autóútig, hanem egy következő ütemben az M85-ös autóútnál és a 85-ös főútnál lévő csomópontig történjen meg. Ennek indoka, hogy a sztráda több mint húsz kilométeres győri elkerülőjének a forgalma is jelentős, ráadásul a 81-es, a 82-es, a 83-as és a 85-ös főutakat is érinti" – hangsúlyozta a politikus.


A másik győri országgyűlési képviselő, Kara Ákos kifejtette: az M1-es autópálya bővítésére egyértelműen szükség van, s a győri elkerülő hatsávosítása ügyében már tavaly tavasszal levelet írt a szakminisztériumhoz. A honatya hozzátette: nemrégiben komáromi képviselőtársával, Czunyiné Bertalan Judittal azt kezdeményezte, hogy bővítsék kétszer kétsávossá – a településeket elkerülő szakaszok megépítésével párhuzamosan – az M5-ös autópálya–Dunaújváros–Székesfehérvár–Kisbér–Komárom útvonalat összekötő főutakat, ami térségünkben a 13-as és Kisbér után a 81-es főutat jelentené. Ennek a célja egyrészt az, hogy a nehézgépjármű-forgalom egy része ezen az útirányon keresztül bonyolódjon, tehermentesítve az M5-ös autópálya egy részét, az M0-st és az M1-es Budapest–Komárom szakaszát, másrészt hogy a két számjegyű utakról, így a 81-es jelenleg rendkívül terhelt Győr–Kisbér szakaszáról és a 82-es főútról is levegye az átmenő, tranzit teherautó-forgalmat – tette hozzá Kara Ákos. A képviselők javaslatát a kormány már egyszer tárgyalta, jónak találta és ezért az Innovációs és Technológiai Minisztériumot utasította további vizsgálatok elvégzésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!