Győr és környéke

2019.02.22. 11:04

Artisjus-díjat vehetett át Varjasi Ildikó, a Győr-szabadhegyi Nótaklub vezetője

A szerzői egyesület 19. alkalommal adta át az Artisjus-díjakat. Az Év Magyarnótaszerzője Varjasi Ildikó lett, aki 18 éve vezeti a Győr-szabadhegyi Nótaklubot. "Életem egyik legszebb ajándéka ez a díj" - mondja a nótaszerző, és -énekes.

Ihász Nóra

Nagyon nagy meglepetés volt számomra a díj. Nagyon boldog vagyok, hogy ott lehettem az átadón, és hogy neves művészek társaságában vehettem át e rangos díjat. A családom is elkísért, nagyon büszkék rám. Szép ünnepély volt, utána fogadást is tartottak

- meséli Némethné Varjasi Ildikó, akit a magyar nóta tölt fel igazán, ez adja számára az energiát.

Fotó: Somay Márk

Fotó: Somay Márk

 A Győr-szabadhegyi Nótaklub 19 éve várja a nótázni vágyókat, a díjazott immár 18 éve vezeti az összejöveteleket. "Havi egy alkalommal tartok foglalkozásokat a közel hatvanfős csoportnak. A megye minden részéről érkeznek a művelődési házba. A rendelkezésünkre álló két és fél óra sosem elég, annyira jól érezzük magunkat" - nyilatkozta korábban a nótaénekes a Kisalföldnek.


Legutóbbi beszélgetésünk apropója szintén egy díj volt: Nógrádi Tóth István, a Magyarnóta Szerzők és Énekesek Országos Egyesületének elnöke serleget adott át Némethné Varjasi Ildikónak 2018. augusztus 29-én, a József Attila Művelődési Házban.

Fotó: Somay Márk

Fotó: Somay Márk

Elvégeztem a győri konzervatóriumot, de utána más irányt vett az életem. A zene szeretete természetesen megmaradt, húsz éven át a Rába Vegyeskar szólistája voltam. A magyar nótákba viszont akkor szerettem bele igazán, amikor a férjem benevezett a Jákó Vera Nótaversenyre, amin végül részt is vettem.

Némethné Varjasi Ildikó eddig több mint száz magyar nótához írt zenét, számos nóta szövegíróval dolgozott már együtt (többek között: Gyimóthi Elemér, M. Tóth Magdolna, Sztojkó Mihály, Szabó András, Pászti József, Stefanovics Elemér). Rendszeresen fellép nótaesteken, nótái döntőbe jutottak a Nótaolimpián.

 

Díjazottak

Könnyűzenei alkotói életműdíj: Dés László

Az Év Könnyűzeneszerzője: Szabó Tibor (Magna Cum Laude)

Az Év Könnyűzenei Szövegírója: Bérczesi Róbert (Hiperkarma)

Az Év Produkciója: Modern Art Orchestra: Bartók: Tizenöt magyar parasztdal

Az Év Junior Könnyűzenei Alkotói: Mörk szerzői közössége, Áron András „Apey", Blahalouisiana alkotói csapata

Az Év Komolyzenei Műve: Kurtág György: Samuel Beckett: Fin de Partie (opera)

Az Év Junior Komolyzenei Alkotója: Dobos Dániel

Az Év Magyarnótaszerzője: Varjasi Ildikó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!