Győr és környéke

2019.07.21. 17:25

Áldással közlekedhetnek a forgalomban

Az égiek támogatását is élvezi, aki vasárnap autóval ment a Szentlélek templomhoz.

Cséfalvay Attila

Felelősségérzet, figyelmes vezetés, ha dühösek vagyunk, ne lépjünk a gázpedálra, a gyalogosoknak mindig adjunk elsőbbséget: többek közt ez áll az autóvezetők tízparancsolatában. A Szentlélek templom előtt vasárnap Benkovich Ferenc plébános tartott járműáldást.


A hagyományokhoz híven, Szent Kristóf ünnepéhez kapcsolódóan - Szent Kristóf az utasok, vándorok, hajósok védőszentje, a tizennégy segítő szent egyike, akinek képét ma is sok autós és motoros hordja magával -, immár harmincnegyedszer tartottak járműáldást vasárnap, a szentmisét követően a Szentlélek templom terén a Magyar Autóklub háttértámogatásával.

 

Az utóbbi években már a rendőrök, mentők és tűzoltók is kértek áldást járműveikre.

A szertartásról olvasónk, Takács Krisztián küldött fotót


A mai életkörülmények egyre inkább szükségessé teszik a különböző járművek használatát, munkánk eredményes végzéséhez: hogy feladatainkat jól el tudjuk látni, ezért tartjuk fontosnak, hogy ezen eszközöket megáldjuk mindazokkal együtt akiknek segítségére vannak és így az égiek támogatását is élvezzék"


- így harangozták be az eseményt.


Benkovich Ferenc plébános szerint fontos, hogy nyugodtak maradjunk kritikus helyzetekben is, hogy elkerüljük a baleseteket.


Ezután az autóvezetők tízparancsolatát olvasta fel: felelősségérzet, figyelmes vezetés mellett lényeges, hogy koncentráljunk a forgalomra.


Kiemelte, "az alkohol az ellenséged, a gyorsaság helyett a mértékletességre ügyeljünk, s ha dühösek vagyunk, ne lépjünk a gázpedálra. Olyan járművel közlekedjünk, ami a közlekedés szabályainak megfelel, legyünk jóindulatúak és barátságosak, a gyalogosoknak mindig adjunk elsőbbséget."


A plébános a két tűzoltóautót, a rendőr- és mentőautót is megáldotta, majd sorra a több mint száz misére érkező, parkoló járművet és a benne utazókat.

Címkék#Győr

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!