Győr és környéke

2019.02.06. 08:00

Akit a Trabant füstje megcsapott

Ha egy fiatalember ma Trabanttal áll meg egy szórakozóhelynél, bámulat övezi. Ez nem volt mindig így. A KGST-gyártású autók néhány éve tartó reneszánsza folytatódik.

Laczó Balázs

Ha ön nem lát a megye utcáin „TX"-szel kezdődő rendszámot, mutatunk egyet, igaz, ez a rendszámtábla a csomagtérben fekszik. Egy korabeli Autó-Motor újság társaságában testesíti meg a 38 éves, 601-es Trabant ifjúságát, mert a kocsi majdnem kétszer olyan öreg, mint a gazdája: a 20 éves győri Domján Ákos.


– Négy éve vettem. Gyerekkori szerelmem a Trabant, a füstje megcsapott – idézi szabadon Moldovát a fiatalember. – Öt-hat éves voltam, amikor egy szomszédunknak Trabija volt, mögé ülhettem, imádtam, amikor elvitt tankolni. Nekem csak a kormányváltó áll kézre. Harmincötezer forintért vettem a sajátomat, akkor 48 ezer kilométer volt benne, most 62 ezer. Naponta járok vele, gyakran viszem a Balatonra, Budapestre, még soha nem hagyott cserben – mutatja be barátját Ákos. 


A Trabant másfél hónap múlva műszakizik, maga akarja felkészíteni, két éve még segítséget kért. Szerinte 30–40 ezer forintból ki is telik a vizsga.


– Ebben a hidegben nagy nyögésekkel indul, hiába, a hatvoltos rendszer... Imádkozni kell hozzá, s akkor szikrát kap. Sokat gondozom, szeretgetem, olajozom, hetente háromszor is tisztára mosom. Ezekben benne volt az anyag, a logika, az átgondoltság, és annyira egyszerű, hogy szinte nincs bent olyan, ami elromoljon. Remélem, tizenöt-húsz évet még kihúz mellettem.

 

Domján Ákos a 38 éves 601-es Trabantjának volánjánál. Fotó: Mészáros Mátyás

Domján Ákos a 38 éves 601-es Trabantjának volánjánál. Fotó: Mészáros Mátyás


– „Uniszex" a kocsi, ámulattal tölti el a fiúkat, lányokat egyaránt. A legjobb péntek este, amikor az ember elmegy egy szórakozóhelynél s a társaságnak a cigi szinte kiesik a szájából. Sokan vagyunk az országban – utal a 8700 tagot számláló Facebook-közösségre, amely esküszik a Trabantra és a Wartburgra. 


– Van klubja a Polski Fiatnak is, de nincs átjárás a „táborok" közt, inkább rivalizálnak egymással a rajongók, hogy melyik kocsi a jobb – mondja.

Nyuli János autószerelő szerint kevés már az olyan szakember, aki – hozzá hasonlóan – tud valamit kezdeni egy karburátorral, s legtöbbjüknek ideje sincs egy ilyen kocsi felkészítésére. Ő maga körülbelül félévente találkozik „szocialista autóval", főleg Wartburggal, Trabanttal, Kis Polskival. Egy nagyobb felújítás 2–3 évig is tarthat.

Megkérdeztük a megyei kormányhivatalt, de nincsenek friss adataik a volt szocialista autókról.

Elszálltak az árak


Az árak elszálltak pár év alatt, a hasznaltauto.hu oldalon láthatjuk, hogy 100–200 ezer forint között hirdetnek 105-ös Skodát, 50–150 ezerért Trabantot és Wartburgot, s nem friss műszakis, felújított vagy kiváló állapotban maradt autókra kell gondolni. Azokért több százezer forintot kérnek. Az oldalon 71 Trabantot, 8 darab 105-ös Skodát találunk, van fent Zaporozsec is, 4 darab –, s annál több a Lada. Az 1200-as, 1300-as, 1500-as modellből összesen 50 darabot kínálnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!