A világpremierrel itt a WiMAX

Nagy csapat, nagy lendülettel dolgozik Győrben az intelligens város program megvalósításán.

Győr városa tavaly nyár vége óta olyan rangos „társaságban” szerepel, amelynek tagja például Philadelphia, Oszaka, Düsseldorf, Tajpej, Jeruzsálem. Összesen tizenhárman vannak világszerte, amelyeket a legnagyobb számítástechnikai gyártók, fejlesztők által létrehozott Digitális Közösség a kiemelten figyelemre méltók (a legújabb technikákkal elsősorban támogatandók) közé sorolt. Lapunkban korábban írtunk róla, az „előtörténetről” most csak rövid emlékeztető.

Nagy lendülettel

Az intelligens város program egyik győri kezdeményezője, az Int-air.net Kft., valamint a Szintézis törekvéseire, eredményeire felfigyelt – magyarországi cége révén – az Intel Corporation, s szerződésben is támogatásáról biztosította Győrt. (A szerződést a miniszterelnök jelenlétében a Parlamentben írta alá az Intel elnöke és a város polgármestere.)

Brandhuber András

Az eddig eltelt idő, kisebb helyi rendszerek – például autóbuszokon elhelyezett nyomkövetők – kipróbálásán túl a program megvalósíthatóságának kimunkálásával telt. Mint Brandhuber Andrástól, az Int-air.net vezetőjétől megtudtuk: a polgármesteri hivatal városépítési irodájának koordinálásával, egyetemi közreműködéssel is nagy csapat, nagy lendülettel dolgozik a részleteken.

Hogyan legyen?

Még a múlt év végén készült egy felmérés, hogy a programban felépülő rendszer milyen közszolgáltatókat, közintézményeket, cégeket tudna kiszolgálni, illetve azok jelenleg milyen infokommunikációs felszereltséggel rendelkeznek, azokból mennyit, milyen módon lehet majd integrálni. Ez a felmérés az alapja egy most készülő megvalósíthatósági tanulmánynak, amelynek készítésére a város önkormányzata és a Széchenyi-

egyetem pályázaton 25 millió forintot nyert. Győr egyébként minden pályázati lehetőséget igyekszik kihasználni az intelligens város program megvalósítására – amit kiemelten figyel a gazdasági és az informatikai minisztérium is. A tanulmány elkészültével már konkrét számokat lehet majd látni, hol, mi, mennyibe kerül. Aztán látványosabb szakaszába léphet a program.

Ott az egyetemen

Győr a már említettek okán az első között lesz, ahol kipróbálhatják az eddig misztifikált WiMAX rendszert. Ez a világszabvány számos fejlesztő cég alkotása, s a tesztelések után a bejelentés szerint márciusban kerül kereskedelmi forgalomba. Ugyanekkor az egyik WiMAX-gyártó, mivel Győr a tizenhárom legjelentősebbnek talált projekt között van, kiépít megyeszékhelyünkön egy ilyen rendszert. Ezzel együtt Győrbe hoz egy mérnököt is, aki segít az egész várost lefedő rendszer megtervezésében.
Technikai részletek helyett csupán annyit: a vezeték nélküli kommunikáció nagyon sok lehetőséget rejt. Az Int-air.net már kifejlesztett a szóban forgó eszközből olyat, amivel be tudták „hálózni” a Széchenyi-egyetem egy részét. Az épületen belül folyosókon, lépcsőkön, zegzugokon keresztül-kasul járhatnak tanárok vagy diákok anélkül, hogy notebookjukon akár csak egy pillanatra is megszűnjön mondjuk az internetes kapcsolat…

Meghívó Párizsba

Érdekességként említjük, hogy a győri Int-air.net Kft. meghívást kapott, bemutatkozási lehetőséggel a február végén Párizsban rendezendő WiMAX-fórumra. A világ minden részéről erre összesen 200 cég kapott meghívást.

Gyász
„Uram, engedd be őt Szent Szívedbe, fogadd be kegyelmedbe! Ami jót tett életében, érdeme legyen fönt az égben.'' Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Édesanyánk, Nagymamánk, Dédmamánk, Anyósunk és Rokonunk, JUHÁSZ KÁROLYNÉ szül. Radics Ilona életének 87. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. október 21-én, hétfőn 15 órakor lesz a gyirmóti temetőben. Előtte, 14.15 órakor engesztelő szentmisét tartunk a helyi katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló Család
„Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el. Aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk és rokonunk, BOGNÁR LÁSZLÓ Szent István király utcai lakos életének 68. évében váratlan hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 22-én 15 órakor lesz a kapuvári Szent Kereszt-temető kápolnájában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH JÓZSEF sobori születésű, szanyi lakos 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 22-én, kedden 15 órakor lesz a szanyi Dózsa György utcai temetőben, evangélikus szertartás szerint. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy DR. FARKAS KLÁRA gyermekgyógyász életének 90. évében csendesen elhunyt. Búcsúztatója és temetése 2019. október 24-én 15 órakor a győri Szent Imre-templom altemplomában lesz. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Emlékét örökké megőrizzük. Gyászoló fiai, menyei, unokái és húga
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉR ÁRPÁD volt nyúli lakos életének 67. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni temetése október 22-én, kedden 15 órakor lesz a nyúli temetőben. Lelki üdvéért a temetés előtt, 14.15 órakor tartunk engesztelő szentmisét. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapám és rokonunk, GÁSPÁR ÁRPÁD életének 87. évében csendesen elhunyt. Temetése október 22-én, kedden 13 órakor lesz a horvátkimlei temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BUTHI ISTVÁN LÁSZLÓ életének 54. évében, október 9-én váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. október 21-én, hétfőn 15 órakor kezdődik a beledi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Sohasem hal meg az, aki az emlékeinkben él.” Hálával és szeretettel gondolunk tanítóinkra, tanárainkra és őrizzük osztálytársaink emlékét, akik már nem lehetnek velünk: Baranyai Imre Élő Gábor Festő József Horváth Lívia Iváncsics László Köntös Gáspár Rédecsi István Székely Veronika Turi Zsuzsanna A csornai II. sz. Általános Iskola 1969-ben végzett 8.a osztálya.
A Nagylózsi Általános Iskola 1969-ben végzett tanulói az 50 éves találkozó alkalmából szeretettel emlékeznek elhunyt tanáraikra: PÁL TIBOR igazgató FERSLI IMRE osztályfőnök PÁL TIBORNÉ SIPOS LAJOS BAKONYI ISTVÁN és elhunyt osztálytársaikra: HORVÁTH PIROSKA REINHOFFER ANDRÁS Emléküket megőrizzük!
A volt Szamuely Tibor Közgazdasági Szakközépiskola 1984-ben végzett 4/a. osztályának diákjai 35 éves érettségi találkozójukon szeretettel emlékeznek BÉKÉSI IMRE tanárukra és LAUER KRISZTINA osztálytársukra. Emléküket nem feledjük
Fájó szívvel emlékezünk BABOS BÉLÁNÉ (Erzsike, Böbe) halálának 5. évfordulójára A múló évek nem felednek, nem halványul emléked, mert a szeretet, amit adtál, egy életre Rád emlékeztet. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk BÖRZSEI JÓZSEF halálának 1. évfordulóján Csendes a temető, nem jön felelet. Arcomat mossák a keserű könnyek. Hideg sírköveden kezem pihentetem, itt vagyok nálad, rád emlékezem. Ha majd egyszer én is lehunyom a szemem, nem fáj már semmi, mert ott leszel velem. Hiába borul rád a temető csendje, szívünkben élni fogsz mindörökre. Örökre szerető feleséged, lányod, fiaid, menyed és unokáid
Fájó szívvel emlékezünk CZUPY JÓZSEF halálának 10. évfordulóján. Suhanva száll az élet tova, ami elmúlt, nem jön vissza soha. Várni valakit, aki nem jön többé, az emlékét őrizzük szívünkben örökké. Szerető családod
Nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek. A rábapatonai Általános Iskola 1969-ben végzett tanulói 50 éves osztálytalálkozójuk alkalmából fájó szívvel emlékeznek elhunyt igazgatójukra MOGYORÓSI FERENCRE, osztályfőnökükre DRESCHER NÁNDORNÉRA. Osztálytársaikra: BÁN TIBORRA, BOGNÁR FERENCRE, NAGY DEZSŐRE, MEZŐ ANTALRA, RÁCZ ANNÁRA. Emléküket megőrizzük.
Szeretettel gondolunk volt tanárainkra és Rátok az 55 éves érettségi találkozón: FÁBIÁN MARGIT, HORVÁTH MÁRTA, JANEK ARANKA, KOTÁLIK ERZSÉBET, NAGYPÁLI ÉVA, NÁDOR ÉVA NÉMETH ÉVA, Zrínyi Ilona Gimnázium, 4/A