Győr és környéke

2018.05.19. 16:39

A tétlenség a lélek ellensége

A győri bencés diákok 26. közös érettségi találkozójukat tartották szombaton a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium Széchenyi téri épületében.

Gyurina Zsolt

Megborzongtak a jelenlévők, amikor férfitorkok sokaságából hangzott fel a szózat a Czuczor-gimnázium zsúfolásig telt dísztermében szombat délben. A győri bencés gimnáziumban végzettek közös érettségi találkozóját tartották az iskola falai között. Összességében 26 éve rendezik meg az eseményt, amely a szomszédos bencés templomban tartott szentmisével kezdődött, melynek főcelebránsa Sárai-Szabó Kelemen perjel volt.

A legidősebb érettségizett évfolyam, amely képviselteti magát, 1943-ban végzett, éppen 75 évvel ezelőtt

- hangzott el prof. dr. Berács József ünnepi beszédében. Köszöntőjében évszámokat sorolt, a vészkorszak, a kommunista diktatúra, a rendszerváltás éveit, felsorolva legendás tanárokat és tanítványokat. A történetek lényege röviden összegezhető: aki a bencéseknél végzett, azzal szemben minőségi elvárás volt.


A tétlenség a lélek ellensége - szóltak a közönséghez is Szent Benedek szavai, összefoglalva a bencés hagyományok egyik lényegét. "A dolgos hétköznapokat tanulni kell" - tette még hozzá dr. Berács József köszöntőjében.

 

A győri bencés diákok 26. közös érettségi találkozójukat tartották szombaton


A beszédek után a Szent Mór Perjelség Támogatói Díjainak átadása következett. Ezt azok vehetik át, akik tettek, tesznek az Alma Materért, az egykori és jelenlegi diákokért. Tavaly Szijjártó Péter és Péter Tamás kapta, idén dr. Czepek Gábor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára és Ányos Attila, a Klastrom Hotel igazgatója.


Mielőtt az ország minden szegletéből összesereglettek elvonultak volna az osztálytermekbe, még elhangzott, hogy változnak az idők: idén az 540 diák közül 300 lány, szeptembertől pedig két hetedik osztály indulhat, köszönhetően annak, a Lloyd-palota újonnan megkapott szintjeiben mintegy kétszáz bencés tanulhat. Egy valami azonban örök: a bencés szellemiség, az Ora et labora, vagyis az Imádkozzál és dolgozzál jelmondata és az, hogy a tanárok az évtizedek során szélben vagy ellenszélben egyaránt azért tevékenykedtek, hogy a bencés diákok tisztességgel megállják helyüket az életben. 


Rieger Tibor szobrász idén márciusban Kossuth-díjat vehetett át. 1958-ban érettségizett:

Ahogy az ember öregszik, egyre inkább rájön, hogy micsoda ajándék volt az, hogy a bencés gimnáziumban tanulhattam. Annak idején ezt nem fogtuk fel. Hiába a zord ötvenes évek, a falakon belül mi is vidám fiatalok voltunk, szerettük a csínytevést, a tanároknak volt gúnyneve. Nem is tananyagban, hanem nevelésben, szellemiségben kaptunk rengeteget. Itt jöttünk rá, hogy miért is vagyunk a világban, hogy nem vagyunk bezárva a földi életbe. Ha ezt nem érezzük, tudat alatt az életet értelmetlennek érezzük. Szóval csak köszönettel tartozunk ezekért az évekért.


Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke, 1958-ban végzett:

Életet tanultunk a falak között. Az ember nem csupán megszületik, az ember lesz, emberré válik. Minket az itt töltött évek alatt az emberré válás útjára tanítottak, én is azóta ebből a tudásból élek, azon az úton járok. Azt, hogy az emberi kapcsolat azt jelenti, egymásért élünk, én itt, a bencés gimnáziumban tanultam meg.


Jungi Csaba, Győr volt alpolgármestere 1958-ban végzett:

Csodálatos volt a bencés gimnázium tanulójának lenni, időtálló tudást adott számomra. Az iskola falaiból áradó szellemiség hatása pedig leírhatatlan.


Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség alapító elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság felügyelőbizottságának tagja szintén idén 60 éve, hogy érettségizett:

Tudós paptanáraink voltak, akik nem csak azt tanították, amit kötelező volt, de azt is, amit az életről gondoltak. Egy életen át tartást adott az, amit itt töltött időszakban kaptam.


Vass Petra 2013-ban végzett:

A második lányévfolyam voltunk, már nem jelentettünk akkora különlegességet. A mai napig érzem, hogy az iskola megbecsüli a diákjait, remek közösségbe kerültem, boldog vagyok, hogy a Czuczor tagja lehettem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!