Győr és környéke

2018.06.11. 18:25

A mozgáskorlátozottak olyan mozgásjavító gépet kaptak Győrben, ami országosan is ritkaság - fotók

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjai közel 1,3 millió forintot gyűjtöttek Szent Márton ünnepének hetében. A tavalyi jótékonysági akció bevételével most a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületét támogatták.

Szeghalmi Balázs

Ne haljanak el az izmok


Az egyesület tagjai ezentúl olyan mozgásjavító készülékkel edzhetik mind a négy végtagjukat, amelyből nincs még egy Győrben és országosan is ritkaság. Így a bénult vagy gyengült izmokat folyamatosan karbantarthatják, a Motomed nevű eszköz a helyes testtartást is segíti.


Az ünnepélyes átadón, ahová több pannonhalmi bencés diák két nevelőtanáruk társaságában érkezett, szóba került, hogy a hatvanas-hetvenes években a mozgásszervi betegségeket sokszor gipszeléssel gyógyították. Ettől azonban az izmok elhaltak, az ízületek zárttá váltak, vagyis a páciens állapota sok esetben csak súlyosbodott.

 

Benei László győri mozgáskorlátozott sportoló hajtja az egyedi készüléket. Mögötte sorstársak és a pannonhalmi diákok. Fotó: Béres Márton

Benei László győri mozgáskorlátozott sportoló hajtja az egyedi készüléket. Mögötte sorstársak és a pannonhalmi diákok. Fotó: Béres Márton


Közel két milliós eszköz


"A mozgásjavító készülék gyártója ajánlotta, hogy kiegészíti a pannonhalmi diákok gyűjtését. Így használt helyett új gépet vehetünk igénybe" - mondta Nagy Józsefné Edit. Az egyesület elnöke hozzátette: "sajnos, itthon a gyógyászati segédeszközök után 27 százalékos áfát kell fizetni. Bár vannak országok, ahol nem vetnek ki forgalmi adót a segédeszközökre, mi már annak örülnénk, ha csökkentenék az adó rátáját".


"Hagyományosan olyan embereket támogatunk, aki fontos szereplői a társadalomnak, mégsem mindig számíthatnak szolidaritásra" -  közölte Kapovits István pannonhalmi nevelőtanár. "Úgy neveljük a diákokat, hogy először ismerjék meg embertársaikat, majd empátiával forduljanak a nehéz sorssal élők felé" - egészítette ki Lesták András, aki szintén prefektusként foglalkozik a pannonhalmi diákokkal.


A hasizomnak is tökéletes


A mozgásjavító berendezést elsők között tesztelte Benei László, aki kézibringával többször teljesítette a Győr-Lipót futóversenyt. A sportembert a balesete után a legnehezebb időszakon a mozgás öröme segítette át. Benei László az új készülékre elismerően csettintett, elmondása szerint a hasizmainak is jót fog tenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!