A ménfőcsanaki asszony édesapját vesztette el Győr bombázásakor

Civil áldozatok

Amerikai katonai repülőgépek szórták a bombákat. Mivel Győr hadiipari város volt, "benne volt a levegőben" a szövetségesek támadása. A pilóták nem csak az ipari létesítményeket, a Rába Vagon és Gépgyárat és a többi üzemet sújtották, a munkásnegyedeket is érintették. A vagongyárban közel 300-an hunytak el, a város többi negyedében 532 - más történészek szerint 564 - ember életét oltotta ki a nem egész 20 percig tartó pusztítás.

Vagonygyári munkások a romok között. Az üzemben 300-an vesztették életüket 1944. április 13-án. Fotó: Kulcsár László (Régi Győr)

A háború pokla

"A szüleim 1943. július 17-én tartották a menyegzőjüket. Az esküvő után kilenc hónap közös élet jutott nekik. Aput akkor vitték el a bombák, amikor édesanyám terhes volt velünk. Az ikertestvéremmel, Évikével 1944. október 4-én jöttünk világra" – kezdte a ménfőcsanaki asszony. Macsotai Margit édesapja a mai Kandó úton lévő bútorgyárban asztalosként dolgozott. Ahogy az áldozatok jelentős többsége, ő is civil volt.

"Apukám özvegy férfiként nősült újra, az első házasságából két fia született. A nagyobbik bátyám 17 éves volt, amikor szóltak neki: menjen azonosítani a halottak között aput. Édesanyámat nem engedték az elhunytak közelébe, veszélyeztetett terhes volt. Ha nem lett volna óriási lélekjelenléte a kamasz korú bátyámnak, közös sírba földelték volna édesapámat a többi áldozattal" – elevenítette fel a háború poklát Macsotai Margit.

Macsotai Margit szüleinek esküvői fotója 1943 nyaráról. Kilenc hónap közös élet jutott nekik.

Szálasi pribékjei

A ménfőcsanaki család megpróbáltatásai folytatódtak a világégés utolsó éveiben. "Anyukámnak fekete haja volt, a győri szülészeten Szálasi pribékjei zsidónak nézték. Talpraesett orvos zavarta el a tizenéves suhancokat a kórházból, majd a kisbabákat gyorsan megkereszteltette a kórház kápolnájában" – hallottuk. Macsotai Margit ikertestvére, Évike három évesen hunyt el, az édesanyja 79 évesen, a nyolcvanas évek közepén távozott az élők sorából. Két bátyját is eltemette már a ménfőcsanaki asszony.

"Nem volt könnyű felnőni. Különösen gyerekkoromban fájt, ha csúfoltak az árvaságommal. A mai napig bántja az igazságérzetemet, ha kisgyereket piszkálnak a társai, mert a szülei szétmentek, ne adj isten meghalt az egyik szülő. A háború borzalma ellenére nem volt búskomor életem, mindig igyekeztem építkezni a csomagból, amit a bombázók hagytak rám. A lányaimra, az unokáimra büszke vagyok, a helyi közösségi életben részt veszek" – búcsúzott Macsotai Margit.

Macsotai Margit édesapjának emlékét is őrzi az a tábla Ménfőcsanakon, ahová a második világháború helyi áldozatainak nevét vésték. Fotó: Mészáros Mátyás

Értelmetlen öldöklés

Miközben a szüleitől maradt emlékeket – ahogy ő nevezi: "kincseket" – nézzük, arra a gondolunk, hogy mennyire szerencsések vagyunk. Soha nem kellett értelmetlen öldöklést átvészelnünk.

Ha Olvasóink közül valaki megosztaná családjának történetét a Győrt ért légi támadás után, várjuk jelentkezését: [email protected]. Kérjük, a levél tárgyának bombázást írjanak.