A legtöbben Győrött maradnának

A Győri Egyetemért Közhasznú Egyesület vasárnap nyitotta meg a hagyományos SZE-napok programsorozatot.

Kikapcsolódást és hasznos tájékozódást segítő programok egész sora várja ma estig a Széchenyi-egyetem hallgatóit. A háromnapos, névadóról elnevezett rendezvényen a fiatalok többsége úgy nyilatkozott: tanulmányai végeztével is a kisalföldi megyeszékhelyen szeretne maradni.

A Győri Egyetemért Közhasznú Egyesület (GYEKE) vasárnap nyitotta meg a hagyományos SZE-napok programsorozatot, ami ma este ér véget. Az idei rendezvény részeként a Mediawave, a Fényírók Fesztiválja több eseménye is a Széchenyi István Egyetem campusán kapott otthont.

A háromnapos program keretében egészségügyi, keleti spirituális, informatikai, kézművessátrak is várják az érdeklődőket, s ismét bemutatkozik a Stephanus Lovagrend. Emellett több bank, gazdasági társaság befektetési és hitelfolyósítási kérdésekben információs tanácsadó tájékoztatásokat is tart.

A Kisalföld a rendezvényen a fiataloktól arról érdeklődött, miként gondolják, a megszerzett diplomájuk birtokában mennyire könnyen tudnak elhelyezkedni, illetve hol képzelik el az életüket. A hallgatók döntő többsége nem szeretne hazamenni, Győrött lát lehetőséget a boldogulására.

Kiss Ágnes másodéves közlekedésmérnök, Dalocsa Ágnes úgyszintén. A Siklósról és Tatabányáról érkezett lányok mindegyike a kisalföldi megyeszékhelyen szeretne maradni tanulmányai befejezését követően is. Bíznak benne, hogy nem lesz nehéz állást találniuk, mert úgy gondolják, hogy a végzettségüket sok területen tudják majd kamatoztatni.
Jakus Szilárd negyedéves a műszaki informatika szakon. A bábolnai fiatalember érdeklődéssel várja az egyetemi állásbörzét, hiszen ő most végez.

Ő is Győrben szeretne maradni, s reméli, sikerül munkát találnia, bár úgy tapasztalja, hogy az ő szakmájában ez nem lesz könnyű.
Ozsváth Péter másodéves a mérnök-tanári szakon. A kisújszállási fiatalember bár nagyon szereti Győrt, úgy gondolja, hogy nagy valószínűséggel ő azon kevesek egyike lesz, aki hazatér a tanulmányai után. Ennek a család közelsége miatt elsősorban egzisztenciális oka van, másrészt úgy gondolja, hogy a diplomájával ott is el tud majd helyezkedni.

A SZE mai zárónapján a hallgatók véradással segíthetnek embertársaikon, délben a Lloyd moziban a Nyócker című magyar filmet nézhetik meg, míg az egyetemi parkolóban Yamaha motorkerékpárokat ingyenes tesztvezetéssel minősíthetnek.

Délután fél kettőtől shotokan karate, fél háromtól wingtsu harcművészeti, négy órától repülőmodell-bemutatókat tekinthetnek meg az érdeklődők. A székesfehérvári speciális mentők mentési bemutatóját öt órakor a parkolóban tartják. A Stephanus Lovagrend díjátadó ünnepségét este 6 órakor az egyetemi étteremben rendezik.

A Mediawave esti eseménye 8 órakor a Cié Montanaro francia trió fellépése lesz az egyetemi étteremben. A SZE-napok hagyományos záróeseménye az aulában este 10 órakor kezdődő Giccsparty, ahol az Irigy Hónaljmirigy is fellép. A Bahnhofban Funkyparty, Drumboy vs. és Painkiller várják a hallgatókat.

Gyász
„Beteg teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek, örökké él, kit igazán szeretnek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk, vejem, apósunk, testvérem, sógorunk, nászunk, rokonunk és ismerősünk, KROMSZIÁN ISTVÁN életének 62. évében méltósággal viselt, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2019. szeptember 25-én, szerdán 17 órakor lesz az Écs-hegyi temetőben. Előtte engesztelő szentmisét 16.15 órakor mondatunk a helyi templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Beteg teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek, csak az, kit elfelednek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ FERENC órásmester életének 80. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 26-án 15 órakor lesz a csornai Szent Antal-temetőben. Gyászoló család
„Csak az hal meg, kit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, dédapánk, apósunk és rokonunk, BALOGH GÉZA életének 98. évében csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2019. szeptember 27-én, pénteken 15 órakor lesz a fertőszéplaki temetőben. Előtte, 14.30 órakor engesztelő szentmisét mondatunk lelki üdvéért a helyi templomban. Szeretnénk megköszönni a fertőszentmiklósi idősek otthona dolgozóinak lelkiismeretes munkáját, és ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
„Egész életeden át szívesen dolgozva, szerényen éltél, most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZALAI LAJOS méhész életének 87. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 26-án, csütörtökön 13 órakor lesz a révfalui temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és emléke előtt egy szál virággal adóznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Egész életeden át szívesen dolgozva, szerényen éltél. Most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, megpihenni tért két dolgos kezed: isten veled! Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISS JÓZSEFNÉ szül. Győrik Erzsébet, a Kühne üzemgazdasági osztályának volt dolgozója, később önálló öntödevezető 2019. szeptember 16-án, 85 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 25-én, szerdán 15 órakor lesz az óvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászolják: lányai, veje, unokái és dédunokái
„Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, örök álmát őrizze béke és nyugalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem és rokonunk, SZÁNTÓ OTTÓ 76 éves korában betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni, engesztelő szentmisével egybekötött búcsúztatása 2019. szeptember 25-én 15 órakor lesz a kapuvári Szent Kereszt-temető kápolnájában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Szeretett halottunktól egy szál virággal búcsúzzanak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Szerető szíveddel oly sokat adtál, Isten kegyelméből most megváltást kaptál. Tested pihen csak az anyaföld mélyében, emléked tovább él szeretteid szívében. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Feleségem, Édesanyánk, Nagymamánk és Rokonunk, VEÉR GYÖRGYNÉ szül. Szombathelyi Gizella életének 86. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. szeptember 27-én, pénteken 14 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Előtte engesztelő szentmise 13 órakor kezdődik a Szentlélek-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Édesanyánk, Nagymamánk, Testvérem, Anyósunk és Rokonunk, NAGY IMRE TIBORNÉ szül. KATONA IRÉN volt bölcsődevezető, győrszentiváni lakos életének 78. évében hosszan tartó betegség után, csendesen elhunyt. Temetése 2019. szeptember 27-én, pénteken 16 órakor lesz a győrszentiváni régi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MALLINERICH GIZELLA életének 76. évében elhunyt. Temetése 2019. szeptember 25-én, szerdán 15 órakor lesz a bezenyei temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14 órakor lesz a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KEMÉNY KÁLMÁNNÉ Bedi néni életének 85. évében elhunyt. Temetése 2019. szeptember 25-én, szerdán 15 órakor lesz a lázi temetőben. Előtte engesztelő szentmisét 14.15 órakor mondatunk a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, fiam, nagyapánk, testvérünk, apósunk és rokonunk, TÓTH TAMÁS PÉTER életének 60. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 25-én, szerdán 14 órakor lesz a győr-nádorvárosi új köztemetőben, a sírjánál. Kérjük a megjelenteket, hogy egy szál virággal adózzanak emlékének. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
100 éve született a MÁVDAC tiszteletbeli örökös elnöke, BÉKÉS FERENC Emlékedet megőrizzük. Családod és DAC Baráti Kör
Fájó szívvel emlékezünk SZEMETHY IMRE halálának 2. évfordulójára. Fogtam a kezed és néztem az arcod, de hiába kértelek...feladtad a harcot. Szíved megállt, az enyém apró szilánkokra tört. Mérhetetlen fájdalmamba beleremegett a föld. Nem tehettem semmit...meredten néztem, ahogy drága lelked elveszik a fényben. Egyetlen vigaszom, hogy odafenn vársz rám, és együtt repülünk majd az angyalok szárnyán! Elnem múló fájdalommal: feleséged, lányid, vejeid és az unokák
Hálás szívvel mondunk köszönetet a Kazinczy Ferenc Gimnázium IV.E osztályának, hogy osztálytalálkozójuk alkalmából HORVÁTH PÉTERRŐL megemlékeztek. Gyászoló szerettei
Köszönetet mondunk azoknak az osztálytársaknak és osztályfőnöknek akik 30. érettségi találkozójukon megemlékeztek HAUCK PIROSKÁRÓL Szülei, fia és testvére