Győr és környéke

2018.12.14. 10:02

A jéghideg Dunába esett egy nő Győrben, a stégbe kapaszkodva találták meg - fotók

A Kossuth és a Jedlik-híd között a Dunába esett egy 36 éves nő, a győri járőrök mentették ki egy bejelentés után.

kisalfold.hu

14.12 - Az életmentésben résztvevő három rendőrből kettő a helyszínen mutatta meg pénteken, hogy mi történt csütörtök éjjel. A kimentett nő ugyan alig egy-másfél méterre volt a parttól, de a teste a jéghideg víz miatt annyira begörcsölt, hogy képtelen volt kihúzni magát a partra.

A jéghideg Dunába esett egy nő Győrben, a rendőrök mentették ki. Fotók: H. Baranyai Edina


A rendőrök ezért térdig gázoltak a Dunába, úgy tudták kiemelni az arcával egyébként a víz felé fekvő pozícióban lévő nőt, aki már beszélni sem bírt.


Elmondásuk szerint nagyjából 10 percet lehetett a vízben, bár ők a riasztás után 3-4 perccel a helyszínen voltak, értesítették a mentőket, addig pedig betakarták a mintegy 33 fokra lehűlt nőt.


11.53 - Prof. Oláh Attilától, a Petz-kórház orvos igazgatójától megtudtuk, valóban kórházba került a 36 éves nő, aki azonban a kivizsgálás után saját felelősségére elhagyta az intézményt, tehát nem szorul már kórházi kezelésre.  

Korábban írtuk:

A rendőrségre állampolgári jelzés érkezett csütörtökön 23 óra 58 perckor arról, hogy egy nő Győrben, a Kossuth és a Jedlik-híd között a Dunába esett. A járőrök rövid időn belül a helyszínre érkeztek, ahol a folyóban szinte teljesen elmerült asszonyt egy stégbe kapaszkodva találták meg. A bejelentő nem tudott segíteni a bajba jutottnak, mivel a part ezen a szakaszon náddal és csúszós kövekkel borított volt.


Farkas Péter rendőr őrmester és Pozsgai Dolóresz próbaidős rendőr őrmester a vízből, míg harmadik társuk, Pénzes Katalin rendőr törzszászlós a partról segített a nő mentésében. Az átfagyott asszonyt a mentők a helyszínen ellátták és a kihűlés veszélyére tekintettel a kórházba vitték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!