Győr és környéke

2019.03.21. 16:31

A csendre figyelnek Pannonhalmán - kiállítás nyílt az apátságban - fotók

A csend évét nyitották meg Pannonhalmán Szent Benedek ünnepén. Kortárs művészek alkotásaiból nyílt kiállítás, amely november 11-ig látható.

Vida-Szűcs Imre

– A világban nyugalomhiány és csendínség van. Túl sokan túl sok mindent akarunk. Túl sok lett a közlés, és túl kicsi lett a figyelem. A csöndre azért van szükségünk, mert a hangzavarban egybemosódik az üzenet és a zaj. A háttérzaj miatt nem halljuk meg, mi a lényeges, mi a fontos – mondta Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát csütörtökön, Szent Benedek ünnepén. Az apátság főkönyvtárában Michael August Blume érsek, magyarországi apostoli nuncius jelenlétében megnyitották a csend évét. 

Megnyílt a Csend 2019 című tárlat Pannonhalmán. Fotók: Bertleff András


A főapát hangsúlyozta, Szent Benedek a csöndet az emberségünkben való növekedés garanciájának tartja. A monostor kiállítóterében megnyílt a Csend 2019 című tárlat. A kiállítás létrehozására kortárs művészeket kért fel a főapátság – tudtuk meg Dejcsics Konrád kulturális igazgatótól, aki úgy véli, a művészek a közösséget tükrözték vissza. A november 11-ig látogatható tárlaton Ember Sári, Kristóf Krisztián, Pálinkás Bence György, Schuller Judit Flóra és Trapp Dominika munkái tekinthetők meg. Egy-egy alkotásban, videóinstallációban a bencés szerzeteseknek, munkatársaiknak és a diákoknak a gondolatai is tükröződnek, mivel bevonták őket a közös munkába.


– Egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy a társadalmi csend analizálása helyett mindenki a saját csendjével kezdett el foglalkozni, és nagyon különböző, személyes történeteket hoztak a művészek – beszélt az előkészítő folyamatról Erőss Nikolett művészettörténész, a kiállítás kurátora. Hozzátette, rendkívül komplex, és valóban egy közösség által formálódott kiállítást tárnak a látogatók elé. Tompa Andrea író egy történettel készült a megnyitóra, amelyen Bélyei Adél hárfaművész is közreműködött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!