Győr és környéke

2019.06.20. 17:39

2,2 kilométeres szakaszon újították fel az utat Dunaszegen

Mintegy 290 millió forintból megújult az útburkolat, a csapadékvíz elvezetés és a kerékpárút.

kisalfold.hu

A falu belterületén, 2,2 kilométeres szakaszon mintegy 290 millió forintból megújult az útburkolat, a csapadékvíz elvezetés és a kerékpárút. E dunaszegi részen "naponta 4500 járműegység halad át, a burkolat a legrosszabb minősítést kapta korábban, emiatt volt szükség a beruházásra" - indokolta Kecskeméti Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt megyei igazgatója. A munka tavaly októberben kezdődött.


"Szerencsések vagyunk, hogy megújulhatott a belterületi szakaszunk, de szükségszerű volt már a beruházás" - tette hozzá Babos Attila polgármester. Németh Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke szerint soha nem látott forrás érkezett a megyei útépítésekre, felújításokra: ezek között megemlítette a győri keleti elkerülőt, az épülő M15-ös autópályát, a 2020 végére Sopronig érő M85-öst, a Győr-Csorna, a Győr-Szombathely vagy az előkészítés alatt lévő Győr-Pápa szakaszt. "Összértéke ezeknek 600 milliárd forint, melynek feléből az összes megye alsóbbrendű utat fel lehetne újítani, de közösségi érdek a gerinchálózat elsőbbsége."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!