Győr és környéke

2019.08.28. 20:42

Állandó sebességmérés lesz a 83-as főúton, a Győrhöz közeli halálkanyarban

A főút Győrszemere és Győr-Ménfőcsanak közötti szakaszán, a 63-as kilométernél újabb beavatkozásokat hajtottak végre a szakemberek.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt időszakban újabb rendkívüli forgalmi rend felülvizsgálatot tartott a 83-as főút Győrszemere és Győr-Ménfőcsanak közötti szakaszán, a 63-as kilométerszelvényénél található kanyarban. A korábbi forgalomtechnikai jelzéseket megerősítve és kiegészítve újabb beavatkozásokat hajtottak végre a szakemberek, hogy a balesetek kialakulásának kockázatát minimalizálják. Ennek egyik fontos eleme, hogy a helyszínen állandó jellegű sebességmérésre alkalmas berendezést telepítettek.


 A kérdéses szakaszon a Magyar Közút Nonprofit Zrt. már korábban számos forgalomtechnikai beavatkozást hajtott végre. Többek között 60 kilométer/órás sebességkorlátozást és előzési tilalmat vezetett be, továbbá a közlekedők figyelmét veszélyt jelző tábla kihelyezésével is felhívták. Valamennyi táblánál sárga kiemelt hátteret alkalmaztak, illetve sárga keresztirányú lassító burkolati jeleket festettek fel a szakemberek, valamint az iránytáblákat bővítették és a szalagkorlátot mind a két oldalon azonos hosszra bővítették. A legutóbbi forgalmi rend felülvizsgálat során pedig újabb beavatkozásokról határoztak.

Archív felvétel a ˝halálútról˝.

Archív felvétel a ˝halálútról˝.

 A fejlesztés keretében a sárga keresztirányú burkolati jeleket akusztikus burkolati jellé alakították át. A négyzet alakú iránytáblák számát bővítették, így forgalmi irányonként további egymás fölött elhelyezett táblákat telepítettek. A közvilágítás nélküli útszakaszon a fényerősséget érzékelő LED-es, állandó jellegű sebességmérésre alkalmas berendezést helyeztek ki, melyre mindkét forgalmi irányban „Közúti ellenőrzés, Traffic Control" figyelmeztetnek. A rendőrség közreműködésének köszönhetően a következő időszakban fokozott ellenőrzést tartanak majd a helyszínen.


A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a megyei rendőrséggel való szoros együttműködés keretében bíznak abban, hogy a forgalomtechnikai beavatkozásoknak, az állandó sebességmérésnek és ellenőrzésnek köszönhetően a 83-as főút kérdéses szakaszán a balesetek kialakulásának kockázata érdemben csökken majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!