Győr és környéke

2019.02.14. 08:57

Házasság hete Győrben: "Soha nem mondhatjuk, hogy most már mindent tudunk a házasságról"

A Nők Lapjából és a párKatt.hu katolikus társkeresőből ismert Krúdy-házaspár, Zsófia és Tamás tartotta az idei Házasság Hete programsorozat nyitó előadását Győrben, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán. "Önzésből önátadás - A házasságról őszintén" volt előadásuk címe, és valóban kendőzetlen nyíltsággal beszéltek házasságuk jeleneteiről.

Széchenyi-egyetem

Bogdányi Mária evangélikus egyetemi lelkész, a győri programsorozat szervezője az előadást felvezető köszöntőjében elmondta, hogy a Házasság Hete ökumenikus rendezésű, mottója pedig a „Randevú egy életen át".

A házasság nem attól fog működni, hogy egyszer megkötötték, önmagában még attól sem, ha templomban kötötték meg az Úristen színe előtt. Csak akkor fog működni, ha folyamatosan ápolják, dolgoznak érte. Egy számomra nagyon kedves teológus mondta azt, hogy „A házasság, testvéreim: munka!". Ha tetszik, ha nem, valóban tenni, dolgozni kell érte. És soha nem mondhatjuk azt, hogy most már mindent tudunk róla, hogy már minden magától fog menni"

- hangsúlyozta az egyetemi lelkész.


Dr. Pongrácz Attila, az Apáczai Csere János Kar dékánja kiemelte, hogy a Széchenyi István Egyetem családbarát egyetemként működik. Diákjaikat afelé orientálják, hogy átérezzék, az élet nem csak szakma, hanem emberség, szeretet, házasság, hivatás is egyben. „Nagyon boldog vagyok, hogy a Házasság Hete rendezvénysorozatban immáron hagyományosan az Apáczai-kar adja a nyitóelőadás helyszínét.

A Krúdy házaspár, Zsófia és Tamás megosztotta a hallgatósággal, hogyan lehet egy házasságban vert helyzetekből is felállni. Fotó: Májer Csaba József

 

Nyolcévnyi együttélés után az oltár előtt

Hat gyermekünk van, négy fiú, két lány, a legidősebb huszonegyéves nagyfiú, a legkisebb hatéves kislány. Nem azért jöttünk ide, hogy elmondjuk, mi milyen jól csináltunk mindent, és mindenki más milyen rosszul csinálta. Pont fordítva. Sok dologban rájöttünk arra, hogy mit rontottunk el, és megosztjuk önökkel, hogyan sikerült vert helyzetekből is felállni. Huszonkét éve vagyunk házasok"

– mondta bemutatkozásként Krúdy Tamás, a Nők Lapja vezető szerkesztője.


Mit is jelentettek ezek a vert helyzetek? Kapcsolatuk elején Zsófia például első látásra eldöntötte, hogy Tamás lesz a férje, gyermekei apja, Tamás viszont attól tartott, Zsófia nehogy teherbe essen, mert nem akart elköteleződni, feladni a szabad, kényelmes életet, de egyikük sem osztotta meg a másikkal, hogy mit is szeretne valójában. Másfél évnyi kapcsolat után aztán Tamás beleszeretett egy másik lányba, Zsófia pedig összeomlott, és időbe telt, míg újra egymásra találtak. Amikor első gyermekük megfogant, és Zsófia boldogan újságolta a hírt, Tamás lefagyott arcát látva döbbent rá arra, hogy továbbra sincs minden rendben közöttük. Zsófia elvetélt, újra válságba kerültek, és végül egy papnak készülő ismerősük segített a döntésben: elváljanak-e az útjaik, vagy együtt maradjanak mégis. Az utóbbi mellett döntöttek, és nyolcévnyi párkapcsolat után oltár elé álltak.

Hoztuk magunkkal a házasságba a régi veszekedéseket

Eljött az esküvőnk napja, fantasztikus dolog volt ott állni a Jóisten színe előtt. Egy csodának éreztem, és úgy gondoltam, hogy ez a csoda olyan, mint a jótündér varázspálcája. Amihez csak hozzáér, attól kezdve működni fog. Ami addig rossz volt, azután szép és tiszta lesz. De már a nászéjszaka sem hozta azt a felszabadultságot, amit vártam. Elsírtam magam, mert úgy gondoltam, hogy mégsem lett szép és tiszta minden. Aztán a házasság első évében megszületett az első gyerekünk. Kívülről úgy tűnt, hogy minden csodálatos velünk, de utólag visszanézve mégis boldogtalanok voltunk. Hoztuk magunkkal a házasságunkba, és vittük tovább a régi veszekedéseket, nehézségeket. Ugyanott tartottunk, mint korábban, csak lett egy gyermekünk közben, és hivatalosan is együtt éltünk"

– idézi fel ezt az időszakot Zsófia.

Volt egy kolléganőm, aki tízévnyi együttélés után összeházasodott a barátjával. Eltelt egy kis idő, kérdeztem, milyen a házasság? Azt mondta, hogy ugyanolyan, mint volt, talán egy picit rosszabb… Elgondolkodtam ezen. Miért élik meg csalódásként a párok azt, aminek a legszebbnek kellene lennie? Később, a mögöttünk álló évekre visszatekintve jöttünk rá arra, hogy a házasságkötésünk idejére már nekünk is kialakult életünk volt. Hiába vártuk azt, hogy egycsapásra minden megváltozik. A rutinok berögzülnek"

– teszi hozzá Péter.

Amit bántásnak érzékeltem, reakció volt arra, hogy vájkálok a sebeiben

Megint elvetéltem egy félidős terhességnél, és újra elmentünk Péter atyához, aki beutalt minket MÉCS Napokra, ami hihetetlen fordulópontot hozott az életünkben. Addig végtelenül büszkék voltunk arra, hogy már milyen jól tudunk beszélgetni egymással, de ott döbbentünk rá, hogy tíz év alatt nem tudtunk meg egymásról és magunkról annyit, mint az alatt a pár nap alatt. Addig áldozatnak érzetem magam Tamással szemben. Úgy gondoltam, csak bánt, bánt és bánt, és ott szembesültem először azzal, hogy ő is menyire ki van szolgáltatva nekem. Amit bántásnak érzékeltem, tulajdonképpen reakció volt arra, hogy vájkálok a sebeiben. Ebben az ördögi körben mindig csak játszottuk, játszottuk ezeket az emberi játszmákat, és védekezünk egymással szemben. Ott éreztem át igazán azt, hogy milyen nagymértékben függ tőlem is Tamás boldogsága"

– árulja el Zsófia.

Nem akartam elmenni a MÉCS Napokra. Azt gondoltam, minek menjünk el, hiszen a házaság egy ilyen műfaj. Mindenki egy picit boldogtalan, mi mért lógnánk ki ebből? Ez ilyen, ezt így kell elfogadni. Úgysem lesz jobb. Pedig az életünk tényleg új fázisba került"

– mondja Péter.


Aki azt hinné, hogy ezután már tényleg minden szép és jó lett, téved. Három gyerek után, 35 évesen Zsófia villámcsapásként egyszer csak beleszeretett valakibe, és közben Pétert is megérintette egy másik nő vonzása.

A kölcsönös egymásra figyelés ereje

Úgy éreztem magam, mint aki megőrült. A Jóisten különleges kegyelme volt, hogy az első napokban nem adott arra lehetőséget, hogy kitárulkozzak ennek a férfinak. Volt egy pár nap, amíg át tudtam gondolni, mi is történik velem. Tényleg fel akarom rúgni a házasságomat, otthagyni a három gyereket? És akkor nagyon erős szabályokat, védelmi rendszert állítottam fel magamnak, de így is egy évig keményen küzdöttem. Közben pokollá tennem a családom életét is, mégsem tudtam elmondani nekik, hogy mi miért történik"

– emlékezik vissza Zsófia.


Végül egy év után újra elmentek MÉCS Napokra. Átbeszélték kapcsolatuk minden vetületét. Egy hosszú folyamat kezdődött, és a kölcsönös egymásra figyelés képessége csodaszerű átalakulást hozott számukra, megtapasztalhatták a teljes önátadás boldogságát.


Hogyan is mondta Bogdányi Mária a bevezetőjében? Ez házasság csak akkor fog működni, ha folyamatosan ápolják, tesznek érte. És soha nem mondhatjuk azt, hogy most már mindent tudunk róla, hogy már minden magától fog menni. Ahogy a hat gyermeket nevelő Krúdyék tanúságtétele is ezt igazolja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!